Nagykálló 24 órás úszás
Kedves Szeniorok és Szenyórák!
Nagykálló, harmadik 24 órás úszás története:
Úgy volt, hogy
Eljöttetek……..úsztatok……..sokat úsztatok……..pedig
Pokoli meleg volt.
Munkanap volt.
Családi ünnep volt.
Úsztok eleget.
Messze volt.
Jegyzőkönyveztetek, azaz dolgoztatok.
Ti, a Debreceni Juniorok, ahogy az egyik helyi legjobb arc nevezett minket.
Maroknyi RENTKA LÁSZLÓTEAM.
Jövőre, ugyanitt
És ahogy Ti láttátok:
Rozsosné Éva:
„Sziasztok Társaim a nagykállói úszásban! Nagyon örülök, hogy elmentem,
nagyon jól éreztem magam! Sokkal- sokkal jobb volt, mint egyedül róni a
köröket a strandon, vagy az usziban. Nem is fáradtam el annyira. Köszönöm
Katinak, hogy olyan kitűnő háziasszony volt-családjával együtt- és még az
energia-utánpótlásról is gondoskodott. Kaja, pia volt bőven. Ezt még Mónikának
is köszönjük. Igazi csapathangulat alakult ki a végére, amihez nagyban
hozzájárult, hogy edzőnknek-mentorunknak mindenkihez voltak biztató szavai.
Külön köszönöm az egész csapatnak, hogy lassú öregasszony létemre /ez csak
idézőjeles? / befogadtatok, és egyenrangú társként kezeltek. Kati! Köszönd
meg a nevünkben a szervezőknek is, szerintem jó rendezvény volt! Mindenkit
üdvözlök, arccal Gyula felé, Éva”
Bihari Árpád:
"Régen úsztam utoljára 33 és 1/3 méteres medencében, emlékeim szerint
a 2006-os Hajós Alfréd emlékúszáson. Ez utóbbi még abból a szempontból is
emlékezetes számomra, hogy Rentka Laci akkor engedte meg, hogy tegeződjünk
(miután egy délután kétszer is leúsztam az 1200 métert, 30 perc körüli időkkel)
... addig csak magázódtunk. Azóta eltelt 9 év, vele együtt sok-sok hosszútáv úszás,
és még több tapasztalat. A mostani, nagykállói délután a maga kétszer 3000 méterével
(és 1 óra 12 perc körüli bruttó úszásidőkkel) is egy kellemes élmény volt, még a
nagy meleg ellenére is. Örülök, hogy egy ilyen lelkes csapat tagja lehetek, és
hogy a nevem általában az elsők között merül fel, mint potenciális résztvevő ha
ilyen eseményről van szó, mint ez a mostani is. Rentka Laci talán vissza is
váltana magázódásra, ha nem így lenne ... :).
Bihari Árpád, kétszeres Élménykülönítményes úszó"
Szőllősi László:
„Úgy gondolom, hogy köszönettel tartozunk Takácsné Kancsár Katalinnak,
hogy megszervezte a Debreceni Szenior Úszó klubos saját pályát, az
ingyenes belépést, a csapaton belüli szervezkedést és még sok minden
mást. Nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy Debrecenből ennyien eljönnek
és együtt képviselhetjük a csapatot. Én még nem vagyok szenior, mivel még
csak 23 éves vagyok, de ettől függetlenül nagyon szeretem a csapatot és
szívesen képviselném a különböző rendezvényeken. Másrészt örültem annak,
hogy Nagykálló Önkormányzata ilyesfajta megmozdulásokat tesz azért, hogy
az emberekkel megszerettessék az úszást, remélem egyre több nagykállói fog
csatlakozni az úszók táborához. Kívánok minden szeniornak sikeres gyulai
részvételt.”
Harmadik 24 órás úszás, Nagykálló
2015. 08. 08.déltől 09. délig
Nap Strand 33 1/3 medence
Úszó neve Leúszott fordulók (db) Leúszott táv (m) Érkezett a strandra-távozott a strandról
1. Dr. Rentka László 76 5066 16.15.-19.20.
2. Rozsosné Éva 38 2533 13.30.-19.20.
3. Nagy Mónika és Matyi 30 6 2000 400 17.30.-21.30.
4. Szőllősi László 137 9133 12.00.-22.10.
5. Bihari Árpád 90 6000 13.30.-19.20.
6. Törös Lajos 121 8066 13.30.-19.20.
7. Illés Árpád 30 2000 15.30.-17.00.
8. Kovács Zsolt 90 6000 12.45.-16.00.
9. Takácsné Kancsár Katalin 76 5066 12.00-22.30.
10. Juharos Gábor –minket segítő nyíregyházi IRONMAN 25 1666 Éjszaka
Összesen:47930 m
Rentka László:
„Tavaly nemet mondtam Takácsné Kancsár Katalin nagykállói felkérésére, akitől 2014 júliusától
rendszeresen kaptam beszámolókat hosszú úszásairól. (Hideg volt az időjárás, és a strandi rendezvény
biztosítása is esetlegesnek tűnt, valamint egyéb versenyekre készültem akkor.) Azóta gyökeresen
megváltozott a helyzet. A levelezés mellett Nyírbátorban a 24 órás úszásokon és Abádszalókon a
Tisza-tó úszóversenyen személyesen is találkoztunk. Kati medencei szenior versenyzővé vált, a Debreceni
Szenior Úszó Klubba igazolt és a kecskeméti 24 órás úszóünnepen 40 km-es úszással sokkolta a világot!
(Én 32 km-ig jutottam Kecskeméten…) A vasárnapi debreceni sportuszodai technikai edzéseinkre helyi
sporttársaival rendszeresen eljár, gyorsul, lelkes, további terveket szövöget. Tóth Bélához hasonlóan
valószínűleg 200 m pillangó lesz a vége, mondjuk 2016-ban Gyulán…
Az idei nagykállói úszás felkérésre természetesen több csapattaggal együtt IGENt mondtam Katinak!
Köszönöm a csapat többi tagjának is, hogy folyamatosan visszaigazolják, az úszással, az úszókkal,
az emberekkel megéri foglalkozni, rejtett képességek kerülnek napvilágra, sportbarátságok szövődnek és
literszám folyik az endorfin az erekben. Kati két írását mellékelem honlapunkról.
"Csak" 10 km
A székesfehérvári 12 órás úszás fényképes beszámolója
|