Tartozom egy beszámolóval egy versenyről, ahol volt igazi La Manche csatorna átúszó, és ahol volt Bujna Lilla, (sajnos mindkettejüket csak állva-ülve-járva láttam, úszva nem) de ahonnan a Debreceni Szeniorok hiányoztak...

A 12 órás úszás Székesfehérváron nagy élmény volt. Este hétkor gyülekezve a Csitáry uszoda előtt, azon gondolkoztam, hogy 1. Álmos vagyok, ilyenkor már alig várom, hogy esti vérképző vörösborocskámmal elvonuljak a világtól. 2. Gyerekeim, a legkisebb is 13 éves, vajon nem élvezik ki túlságosan a kétnapos szabadságot, amit úszkálásom miatt kaptak? Nem okoztak csalódást, minden rendben ment otthon is. Habár nagyon élvezték. 3. Itt mindenki ismer már mindenkit, én leszek csak új arc? 4. Az a két hónap edzés, a mire lehetőségem volt, mire lesz elég, mert tudtommal a fejlődést évek munkája hozza…

Ketten indultunk idén női egyéniben. Ismerkedő beszélgetés keretében nagynagynehezen kiszedegettük férjemmel úszótársnőmből eddigi hihetetlen eredményeit, amitől kedves szerénysége ellenére sem kezdtem jobban érezni magam (OB-ken indult gyerekkorában, a Balatont idén összesítettben negyvenedikként úszta át, 12 órás kerékpárversenyen 2. helyet szerzett, Nagyatádi Ironman teljesítő), szóval leesett állal csodáltam már előre. A legszélső pálya volt a miénk, a lelátó mellett, remek volt a fal mellett úszni, mert kifele levegőnél a lelátón élőket nézegettem, víz felé esően pedig a többi úszót lestem (minden érdekel, úszásmód, szép fürdőruha, stílus, a vízbe eső fény játéka, meg persze a lesüllyesztett választófal technikai megoldása), így remekül telt az idő. Az én „taktikám”, mivel rettenetesen lassú vagyok és ez idegesít, az volt, hogy csak órát viszek, de nem számolok, mérek semmit, nem nézem mi van, vagy mi lehet meg, majd a végén kiderül, gyorsabb már úgysem lehetek. Aggasztott, hogy három nappal a verseny előtt köhögni kezdtem és fájt a torkom, de a szemlehunyásos „Nem lesz semmi baj!” elv mentén ezen előre nem gondolkodtam túl magam. Ez persze azt eredményezte, hogy az első óra fuldoklással telt, mikor a klóros pára megcsapta a mandulámat a hideg pedig megszorongatta a légcsövemet. Darth Vader nagyúr csendesebben sípolva vesz levegőt, mint én akkor…szóval lényegileg egy óra elment azzal, hogy azon gondolkoztam, a szervezők nem gondolják –e minek jön ide úszni, aki nem tud és hogy most adjam fel, vagy vergődjek -e még párszor tíz percet. Aztán kitartásom, vagy a csoda meghozta eredményét és a második órától úszni kezdtem, amit élvezettel folytattam a 12. óráig, sok-sok frissítéssel és mosdóba járással tarkítva, legalább egy óra összesített pihenőidőt tartva. Rettegett Fázás ellenfelem nem jött el, a két centis vazelinréteggel nem mert szembeszállni (26.7 fokos volt a víz, visszatéréskor egyhossznyi kis borzongáson kívül nem esett semmi baj). Férjem remek segítőm volt, ami némi előkészítést azért igényelt, mert Nyírbátorban elment sörözni aztán haza, Kállóban pedig mikor Algopyrint kértem úgy, hogy beszélni sem tudtam a szenvedéstől, megkérdezte, hova tetted, drágám… de most kizárólag velem foglalkozott, pedig szerintem az egyéni úszásnál csak az éjszakai segítségadás, jegyzőkönyvvezetés és váltózás (a lemerevedés és bealvás miatt) hősiesebb. Ja, adat, ami ugyebár fontos lehet, 27.400 m, igazándiból szenvedés nélkül (kevéske jobb váll fájdalommal, az gyenge pontom lesz), lassan, de legalább sokat… az úszásnemet tekintve pedig egy óra hördöklős evicke, hat óra gyors, öt óra egy hossz gyors-egy hossz mell. És ez nem született volna meg, ha tökéletes segítségem, Petrik Zoltán, nem tanít meg S.O.S. és rapid gyorsúszni, és nem szab nekem méretre edzéstervet, olyan - legyen kicsit nagy azért a kabát, hadd legyen mibe belenőni - jelleggel, ami azt jelenti, hogy edzettem minden hétköznap reggel. Aztán a verseny óta is ezt teszem, gondolva, hogy lesz még nyár és Balaton átúszás. Társnőm 32.100 m-rel zárta a versenyt.

Szóval nagy élmény volt. Mindig meglep, amikor sportmazsola énemet valódi eredményeket felmutató sportolók érdeklődve fogadják. Ezt Neked sem tudom elégszer megköszönni.

Képeket csatoltam, követve a történések időbeli sorrendjét, mobiltelefonnal készültek sajnos, de talán azért visszaadnak valamit. Főleg a boldogságot. Az átjön így is.

Ha jól értettem a szervezőket, találkozunk Nyírbátorban. Addig is a lehető legjobbakat kívánva

Írta: Takácsné Kati