2024. évi kérdőív a szenior úszással kapcsolatos észrevételekről, feladatokról és javaslatokról.


Mindenkinek köszönjük, hogy a kérdőív kitöltésével segítette a Magyar Szenior Úszók Országos Szövetsége (MSZUOSZ) elnökségének a munkáját!
Ez a tizenegyedik a kérdőívek sorában, amelyeket mindig a következő évre tartunk nyilván, mert mindig év végén készültek, a cél pedig az, hogy a vélemények és javaslatok alapján javítani tudjuk tevékenységünket a jövőben.


A kérdőívek kitöltési statisztikája 2014-2023
Év 2014201520162017 2018201920202021 202220232024
Kitöltők száma 22266197137 21622087200 17774107
Összes regisztrált % 42,69%12,07%38,63%19,03% 21,39%22,54%8,92%17,74% 9,77%5,87%9,14%
úszó 520547510720 10109769751121 181112601171

A fenti kimutatásban az összes válaszadó között szerepelnek nem regisztrált úszók is, de ez nem torzítja számottevően a statisztikát. Az idei évben nőtt a kérdőívet kitöltő sporttársak száma az előző évhez képest. Az összes válasz statisztikáját ide kattintva tekinthetitek meg!

A válaszadók megoszlása nemek szerint több összesen 59 férfi (55,1%) és 48 női válaszadónk (44,9%) van. Idén több nő válaszolt, mint a versenyzők megoszlása alapján várható volt. Az elnökség munkájával 2023-ban többen elégedettek, mint bármikor korábban. A válaszadók osztályzata az elnökség tevékenységét 4,51 átlaggal osztályozták, egyetlen 1-es és három 2-es osztályzat volt. Aki szeretné megnézni mik az elnökség feladatai ide kattintva megteheti.

A válaszadók 90%-a számára fontos vagy nagyon fontos a medencés szenior úszóverseny. Érdekes, hogy van egy sporttárs akiknek közömbös, hogy van vagy nincs szenior úszóverseny és egy versenyen indult 2023-ban értékelhetetlennek ítélte a szenior úszó szövetség elnökségének munkáját.

Az elnökség a kék színű válaszokban fogalmazta meg válaszait, javaslatait vagy véleményét a piros kiemelt szöveggel, a szövetség elnöksége által tervezett vagy már végrehajtott intézkedéseket, tevékenységeket emeltük ki. A felvetések, javaslatok és kritikák sorszáma folyamatos későbbi leveleitekben kérjük erre hivatkozzatok!

Sorsz. Amennyiben szeretné írásban is értékelheti az elnökség 2023-as évben végzett munkáját?

Az elnökség válasza, javaslata

1.

Az elnökség valamennyi tagja a maga területén lelkiismeretes munkát végez. Nagyon sok időt fordítanak saját szabadidejükből a Magyar Szenior Úszó Szövetség működési feltételeinek biztosítására, a felmerülő problémák megoldására, a tagokkal kapcsolatos ügyek intézésére. Külön kiemelem Miklós Attila munkáját, aki hihetetlen lelkesedéssel dolgozik mindannyiunk érdekében. Valamennyi szenior úszó nevében köszönetemet fejezem ki neki és az elnökség valamennyi tagjának.

Köszönjük a dicséretet és az elismerő szavakat! Igyekezni fogunk a továbbiakban is a sporttársak elvárásainak megfelelően dolgozni és segíteni a szenior úszást.
Külön köszönöm a 1. pontban személyesen nekem címzett elismerést. Hozzátenném, hogy ez azért tűnik így, mert az én tevékenységem a ranglisták, kimutatások készítése látványosabb, mint a többi elnökségi tagé, akiknek a munkája pontosan ugyan olyan fontos, mint az enyém.

2.

3.

Köszönöm a munkajukat!!!

4.

Sikeres volt.

5.

Kitűnő a vezetőség

6.

Köszönöm az elnökség munkáját! Örülök, hogy részese lehetek ennek a szuper közösségnek!

7.

Köszönjük a sok ráfordított időt, energiát, szervezést és jóságotokat!

8.

Az egyesületek munkáját nagyban segíti, minden kérést kérdést kielégítően megválaszolnak

9.

gratulálok

10.

Gratulálok! Köszönöm.

11.

Azt gondolom, hogy a magyar szenior sportok közül az úszás kiemelkedően jól működik, sőt amennyire belelátok európai szinten is szinte egyedülálló. Szerintem nem könnyű egy ilyen óriási csoport, ennyiféle korú, sorsú és érdeklődési körű emberek békés egyben tartása, és igényeinek a kielégítése. Úgy látom, sokszor könnyebb a gyerekekkel, mint velünk. Személyszerint millió hála mindenkinek, aki szervez, dolgozik értünk.

12.

Jól végzi.

13.

Sajnos nem látok bele az elnökség munkájába, ezért nem is értékeltem. Ennek ellenére jók a tapasztalatok annyiban, hogy a versenyek hangulata nagyon jó, a versenyek lebonyolítása vagy nagyszerű, vagy "csak" jó. A honlapon az infók számomra elegendőek. Tudom, hogy emögött rengeteg munka van, és ez az elnökséghez köthető. Így írásban azt tudom mondani, hogy az elnökség munkája kitűnő, viszont belelátás híján nem adtam jegyet.

Köszönjük a verseny szervezők és rendezők nevében a dicséretet!
A versenyekért a köszönet a versenyrendezőknek jár azaz 2023-ban a Szentesi Delfin ESC 2x, Százhalombattai VUK SE, Békéscsabai Senior, BÁCSVÍZ KVSC, Csongrádi Senior, Gyulai dr. Regele Károly ÚK, Tótkomlósi Rozmár, Hód-Triatlon és Öttusa SE, Debreceni Szenior Úszó Klub, Nyíregyházi Sportcentrum, Hód-Fürdő, Törökbálinti Senior ÚC.

14.

Köszönöm a színvonalas, hangulatos versenyeket!

15.

Köszönet a szervezőknek a munkájukért.

16.

Baráti kapcsolat, szuper versenyek.

17.

Színvonalas verseny rendezések, jó az információ áramlás, csak a felkészüléssel és az úszással kell foglalkozni a szenioroknak. Mi kellhet több…

18.

Szerintem több támogatást lehet és kell is szerezni és jobban figyelembe venni az úszók igényeit a versenynaptar kialakításakor.

Várjuk a konkrét javaslatot honnan lehet előteremteni szabadon verseny támogatásra használható forrásokat. Ugyancsak várjuk a javaslatot milyen módon lehet 747 versenyző /ennyien indultak legalább egy versenyen 2023-ban/ igényeit összehangolni egy versenynaptárba. Nagy valószínűséggel senki nem tudja több hónappal korábban mikor és melyik helyszín lesz neki megfelelő.

19.

Kötelező dolgok pipa, extra munka nincs belerakva (tisztelet a kivételnek), új helyszínek felkutatása, támogatása 0, ifjú versenyszervezők ellehetetlenítése.

A kritika tömör ezért tömör a válaszunk is. A kötelező dolgokat amelyeket ide kattintva megnézhet, feltételezzük ismeri az értékelő. Az extra munka nem pontosan meghatározott nem tudjuk mire gondol a kritika megfogalmazója, mert ha pontos elvárás lenne és arra valóban igény van azt megpróbáljuk megvalósítani. Az új helyszínek felkutatása verseny rendezésre vállalkozó tag egyesület nélkül felesleges úgy ahogy nem létező versenyrendezőt támogatni sem tudunk. Nem tudjuk ki az ifjú versenyszervező akit ellehetetlenítünk, de ha van olyan aki megfelel ennek a leírásnak kérjük keressen meg minket és mindent megteszünk, hogy ne érezze az ellehetetlenítést.

20.

Nem lehet értékelni... előrelépés nem látszik.

Ez is egy értékelés, köszönjük a kritikát. Az jó lenne, ha az "előre" irány legalább meghatározásra kerülne a vélemény írója által.

21.

Esetleg közepes.A weblap is esetleg közepes alá. Csak azt a pénzt tudja visszaosztani a versenyt rendezőknek, amit az egyesületektől beszed.Reg és tagdíj.A szövetség is gyüjtsön támogatókat.

A weblappal kapcsolatos elvárást kérjük pontosan fogalmazzák meg ahhoz, hogy a fejlesztővel vagy az adminisztrátorral meg tudjuk valósítani. A pénz elosztásával kapcsolatban megjegyeznénk a 2023-as évben versenynaponként 100 ezer Ft volt a támogatás. A vélemény írója valóban pontosan megtippelte az összeget, ami a beszedett tagdíj és regisztrációs díjak összegével egyenlő. Az szövetség, az elmúlt években a járvány miatt beszűkült versenyzési lehetőségek miatt, rendelkezik félretett pénzzel, de a támogatási tervet három évre állítottuk össze (2023,24,25) ugyanis a 2025-ös év a tisztújítás éve lesz és szeretnénk minden évben a támogatás összegét fenntartani. Nem akartuk, hogy a következő a 2025-ös évben megválasztásra kerülő elnökséget olyan helyzetbe hozzuk, hogy a következő évben ne tudjon ennyi támogatást sem adni. Reméljük a következő elnökségbe a véleményt megfogalmazó sporttárs jelölteti magát az egyesületével, meg választja a tagság és megismeri valamint megoldja a támogatások megszerzésének és szétosztásának feladatát.

22.

A 2023-as év jó volt. A szövetség vihetne ki képviseltet a Masters Európa Bajnokságra és a Világbajnokságra. A magasabb media publikációk érdekében. Lévén, hogy viszonylag nagy létszámú masters versenyző kvalifikál és megy ezekre a versenyekre.

Ilyen lehetőséget nem is vizsgáltunk meg, mert a szövetség pénzének pazarlása lenne. Egyetlen szenior szövetség vagy nemzeti szövetség sem visz saját költségen reprezentációs céllal embereket világversenyre. Az igaz, hogy a FINA szokott meghívni egy-egy országból úszással foglalkozó személyt, de ők nem a szövetségeket képviselik hanem a FINA-t. Magyarországról is szokott lenni meghívott, aki a FINA masters bizottságában nagyon régóta tag. A média ingerküszöbét a szenior úszás nem éri el. Egy kivétel volt a hazai helyszínű szenior világbajnokság 2017-ben.

23.

Nagyon szeretnék a szenior úszó szövetségben tevékenykedni mint versenybíró

A szövetségnek nincsenek versenybírói. A versenyek szervezését az egyesületek oldják meg. Hozzájuk lehet fordulni.

24.

Gyenge.

Elfogadjuk a minősítést, mert a sporttárs így gondolja. Nem tudjuk mit kezdjünk vele.

 
Sorsz. Milyen javaslatai vannak a magyar szenior úszással kapcsolatban 2024-re?

Az elnökség válasza, javaslata

25.

Legyen minél több jó verseny, vállalják a versenyek rendezését új egyesületek és helyszínek. Örüljünk annak, hogy úszhatunk, hogy ennek következtében jobb mentális és fizikai állapotban vagyunk, mint azok, akiknek ez nem adatik meg. Ne a hibák keresésére fordítsuk az energiákat, hanem arra, hogy a legjobbat hozzuk ki mindannyian ebből a közös hobbiból. Legyünk hálásak azért, hogy van lehetőségünk versenyezni is, vannak barátaink, jóismerőseink a szenior úszásnak köszönhetően.

Egyetértünk azzal a megállapítással fontos, hogy versenyezhetünk és sportbáratainkkal találkozhatunk.
A felvetés első része - a megfogalmazás alapján - óhaj, ami csak akkor valósulhat meg, ha van jelentkező versenyrendezésre. Ezt egyesület teheti meg az elnökség senkit nem szólíthat fel rá és minden rendezőt egyformán támogat a versenynapok száma alapján.

26.

Fogyatékkal előkre is gondoljanak minden téren.

A fogyatékkal élő versenyzők egy, két vagy három versenyszámban ingyen úszhatnak, amennyiben a rendezők a 70 év felettieknek adnak nevezési díj kedvezményt. A fogyatékkal élő versenyzők számára külön versenyeket a paraversenyek szervezői rendeznek. Feltételezzük ezeken a versenyeken megkönnyítik az indulást számukra.

27.

Az OB-k ne legyenek egy félévbe bezsúfolva, ez az idei ez nagyon rossz volt.

A gyulai verseny időpontja, a jelenlegi információink szerint, a jövőben is korábbra kerül mégpedig júniusra ugyanis csak akkor érhető el az uszoda, amikor nincs főszezon a turizmusban. Az országos bajnokságok első féléven belül (február, április, június) egyetlen egyesület versenyzőit zavarták, amit többször is szóvá tettek a közösségi médiában. A többi egyesület versenyzői elfogadták, mint idei év adottságát.
A hosszú távú verseny megrendezése nagyon költséges és nagyon kevesen indulnak, 2024 január 27-28-án lesz egy 24 órás verseny Zalaegerszegen.

28.

Az országos bajnokságok időpontjai legyenek egyenletesebben elosztva az év során, és ne mindegyik az első félévben legyen. Több hosszabb távos versenyt szeretnék, 3, 5 és 100 km.

29.

OB-k jobb elosztása területileg és időrendileg

30.

Sokkal proaktívabb és jobb lobby erővel bíró elnökség.

Az elnökség cseréjére 2025-ben nyílik lehetőség. A véleményt óhajként megfogalmazó sporttársunknak javasoljuk jelöltesse magát az egyesülete által az elnökségbe és akkor megvalósíthatja, amit most elvárásként fogalmaz meg. Addig is várjuk a konkrét megoldási javaslatokat, tanácsokat e-mailen, vagy telefonon.

31.

Hiányolom a csoportos edzési lehetőségeket, az csak egy-két helyen van.

A szenior úszók közös edzése nem egyszerűen megoldható feladat. A különböző korú, képességű, egészségi állapotú úszók közös edzése például sorozatok úszása esetén bonyolult logisztikát igényel. Mivel minden uszoda, egyesület más és más, az ilyen edzésben részt venni akaró sporttársaknak javasoljuk az egyesületükön belül vagy az edzés helyszínen oldják meg.

32.

Budapest és vonzáskörzetében szeretnénk versenyt Törökbálinton kívül is.

A budapesti és/vagy Pest megyei egyesületek nagy valószínűséggel a költségek miatt nem jelezték rendezési szándékukat.

33.

Több “reklámot” a versenyeknek. Hála és köszönet az eddigiekért!

A célzott reklámnak látjuk értelmét vagyis az úszást mint mozgásformát szerető, uszodába rendszeresen járó személyeket érdemes megcélozni ezzel a reklámmal.
Az elnökség 2024-ben tervez ilyen reklám kampányt, melynek megvalósítása egy benyújtott pályázatunk kedvező elbírálásától függ.
Sajnos a kérdőív kitöltése időszakában kaptunk tájékoztatást arról, hogy nem nyertünk a kommunikációs pályázaton.
Kedves Úszótársak!
Igazatok van, Magyarországon a szenior sport nagyon hátrányos helyzetben van minden téren, s ebben az úszás sem kivétel sajnos. Az országos média ingerküszöbét csak nagyon ritkán érik el a szenior sportesemények, eredmények, hogy miért, azon lehet vitatkozni, lehet az okokat találgatni.
Azonban az egyesületek is tudnak abban segíteni, hogy ezek a hírek, eredmények, sikerek azért legalább a közvetlen környezetüket elérjék, s talán még egy kicsit ezen is túl ismertekké legyenek. Vannak erre nagyon jó példák jelenleg is. Említhetem Békéscsaba, Gyula és Tótkomlós példáját Békés megyében, ahol rendszeresen tudósítanak a televíziók és az írott sajtó is. Ezeket az egyéni és csoport közösségi oldalakon sokan megosztják, így elég széles körben tudomást szereznek az eredményekről, eseményekről. Ugyancsak említhetem Szentest, ahol a helyi televíziók, rádiók, helyi és megyei elektronikus és írott sajtótermékek, megyei újságok rendszeresen beszámolnak minden szenior eredményről, versenyről. Sőt a saját versenyeinkről, nagyobb külföldi versenyeinkről a Youtube-on számtalan filmet közzéteszünk, mely szintén nemcsak a szenior úszókhoz jut el a visszajelzéseink alapján. De hasonlóképpen Hódmezővásárhely, Eger is nagyon jól kommunikálja az eredményeket, eseményeket, s nemcsak a szenior úszók csatornáján, hanem más fórumokon is. (Sokan felteszik a közösségi felületükre az egyéni eredményeiket, de ez sajnos csak a közvetlen ismerőseik számára hírértékű). Ezt ki kellene szélesíteni ezeket a meglévő kezdeményezéseket. 70 egyesülete van jelenleg az MSZÚOSZ-nek, ha csak az egyesületek fele gondot fordítana a széleskörű publikálásnak, reklámozásnak, már jobban állnánk ezen a téren. Sőt, tudom, hogy vannak közöttünk a média különböző területein dolgozó úszótársak, az ő segítségükkel talán még nagyobb eredményt érhetnénk el, így kérjük őket, próbáljanak meg kicsit közben járni a munkahelyükön, hogy néha szenior hírek is jussanak el a nagyközönséghez.
/Téli Éva/

34.

Talán többet kellene reklámozni, népszerűsíteni nagyon sokan nem is tudják, hogy létezik szenior úszó verseny

35.

A szenior úszás népszerűsítése a /médián , vagy egyéb lehetőségen keresztül /

36.

Keressünk új helyszíneket, szervezőket akár Dunántúlon is, a meglévő szervezőket ne akadályozzuk, próbáljunk az új évre ütközésmentes naptárat csinálni.

Az idei azaz a 2023-as évben 13 hazai versenyt rendeztek az egyesületek összesen 11 helyszínen. A versenyek küzül ranglista verseny kilenc , felkészülési verseny kettő, 33 1/3 méteres medencében rendezett két verseny. Ennyi hazai verseny elégséges a felkészüléshez és ranglista eredmény eléréséhez. Az ütközés mentes naptáron, amennyiben a kérdésfelvetést megfogalmazó sporttárs a nemzetközi naptárra gondol, csak a világversenyeket tudjuk figyelembe venni, de azt sem könnyű. A környező országok közül kizárólag a temesvári és a zsolnai egyesület kérték el a naptárunkat. Mindkét helyen év közben alakítják ki a versenynaptárt.
Nagyon szeretnénk mi is, ha a Dunántúlon lennének ismét versenyek. Sajnos az a tapasztalat, hogy az ottani egyesületek nem vállalják fel a rendezést. Valószínűleg sem anyagi, sem humán erőforrásuk nincs rá. Egy verseny megrendezése több hétig, hónapig tartó előkészületet igényel, nem kevés anyagi befektetést. Ha nincs olyan főszervező, aki az egészet összefogja, irányítsa, nincsenek segítői, versenybírók, akik önzetlenül, lelkiismeretesen odateszik magukat, ha nincsen plusz anyagi erőforrás, szponzor, vagy pályázati pénz, akkor sajnos lehetetlen versenyt rendezni. Régebben Kaposváron Kecskés Andi és csapata rendszeresen bevállalta ezt a feladatot, sajnos ő már nem aktív, s nem lépett helyére senki. Győr is rendezett egy rövidpályás OB-t, sajnos azóta nem vállalt többet. Sopron évekig rendezett jó versenyeket, de csapat nélkül itt sem megy. Pécs is próbálkozott, sajnos ott is hiányoznak a feltételek.
Nagyon drukkolunk, hogy valamelyik dunántúli városban ismét összeálljon egy olyan csapat, amelyik ezt a nemes, de nagyon sok munkával, körültekintéssel és felelősséggel járó feladatot magára vállalja. Kérjük a vélemény íróját, keresse meg egyesületének vezetőit, ajánlja fel segítségét a rendezésben. Ígérjük, örömmel fogunk menni, ha sikerül összehozni az első versenyüket.
/Téli Éva/

37.

Felettébb furcsa, hogy a szenior úszás mennyire nincsen Mo-n előtérben. Nagyon sok helyen a normál szövetség égisze alatt működik, több megbecsüléssel - figyelemmel - együttműködéssel. Évek óta csökken a versenyen résztvevők száma ebből adódóan már egy hétvégét is nehéz tartalmas versenyzéssel megtölteni ... Talán érdemes első körben olyan támogatást "szerezni" (és nem első sorban anyagi) ami a sport a szenior úszás népszerűsítését segíti ... Jah és ha pl. Szentesen nem érfelvágós zene szól, az is sokat segít a hangulaton.... :) Érdemi információk nem érhetőek el a honlapnak nevezett oldalon, ezt sem ártana korszerűsíteni aktualizálni.

A kérdést felvető állítását cáfolják 2023-as adatok /amelyeket ide kattintva lehet megnézni/, ugyanis ez volt az az év, amikor 10 ezernél több rajtot teljesítettek a szenior úszók. Egyetlen év előzi meg a 2017-es hazai VB éve. Minden évben van legalább egy, de néha több sporttárs is aki felveti azt a kérdést, hogy minek szenior szövetség "a LEN és a FINA szintjén nincs független szeniorság".
Az EA (régebben LEN) és a WA (régebben FINA) /a továbbiakban a régi megnevezést használom/ mindkettő rendelkezik szenior bizottsággal. A kérdéseket felvető sporttárs nem tudja a következőket, azon kívül, hogy mint MÚSZ tag nem pályázhatnánk és a MÚSZ semmilyen anyagi támogatást nem adna:
a.) a MÚSZ nem végezné el azokat a feladatokat, amelyeket az MSZÚOSZ elvégez adatszolgáltatási szinten az európai és a világszövetség felé. Ez nyugodtan kijelenthető, mert amikor tagok voltunk 2006-2010 között akkor is szenior úszók végezték ezt a munkát.
b.) a MÚSZ-al korrekt munkakapcsolatban vagyunk. Amikor támogatást kértünk és ez nem anyagi támogatás, mindig segítettek nekünk. Például a MÚSZ versenyrendező programot ingyen használhatjuk, a budapesti uszoda bérlésénél megkaptuk ugyanazt a kedvezményt amit a MÚSZ kapott volna. Más kérdés és ez a MÚSZ-tól független, hogy ez így is annyira drága volt, hogy a MÚSZ saját versenyeit Kaposvárra, Debrecenbe vagy Sopronba viszi.
c.) a környező országokban Ausztria, Szlovákia és Románia az az ország ahol a szenior úszást a nemzeti szövetség részeként kezelik. A román és a szlovák példa jobban ismert. A szövetség egy versenyt az országos bajnokságot rendezi meg a többit hagyja az önként vállalkozókra. Tapasztalatunk szerint, amit a szlovák és a román sporttársakkal folytatott beszélgetésekre alapozunk ez nem viszi egyáltalán előre a szenior úszósportot egyik országban sem. Nincsenek versenyek és nagyon gyenge az érdeklődés.

Kedves Úszótárs!
Kérlek, keress meg, hogy a legközelebbi szentesi versenyen (2024. 01. 20.) már ne hangozzon el a verseny alatt az általad „érfelvágós” zeneszám, mert szeretnénk, ha a hangulat számodra is megfelelő lenne. Köszönöm előre is, ha felkeresel ez ügyben. A honlappal kapcsolatban: a saját privát véleményem a következő: Mind az mszuosz.hu, mind a dszuk.hu honlap tartalmazza a lényeges információkat, hála Kolonics Krisztiánnak, Miklós Attilának és Kripkó Zoltánnak. Sőt, más országok honlapjával (elég sokra rákerestem már) szemben számtalan olyan információhoz is hozzájuthatunk, melyeket másoknál nem találhatunk meg. (Pl. örökranglista, relatív örökranglista, egyéni eredményekre rákérdezés, százalékos teljesítményszámítás, Világcsúcshoz mért relatív örökranglista, egyéni úszóprofil, országos csúcsok időrendben, országos csúcsok név szerint, régi papíralapú jegyzőkönyvek digitalizált változatai, stb). Ezeket nagyon sok munkával teszik fel az előbbiekben felsorolt úszótársaink, nem is beszélve arról, hogy egy része saját fejlesztésű programmal jött létre. Mindezt ingyen, a saját szabadidejük terhére, a közösség szolgálata érdekében teszik napi munkájuk és családjuk mellett. Én mindenesetre nagyon köszönöm nekik az úszótársaim többsége nevében is. Biztosan van még olyan információ, amit fel lehetne tenni a honlapokra, vagy esetleg lehetne rajta valamit változtatni. Kérlek, keresd meg a őket, segítsd munkájukat, hogy mindenki megelégedésére működhessenek ezek az oldalak.
/Téli Éva/

38.

Kíváncsi lennék, hogy még mindig rosszabbul járnánk-e, ha a MÚSZ része lennénk, mint szeniorok? Hiszen nemzetközi szinten (LEN, World Aquatics) nincs független szeniorság.

39.

Több támogatás a szenior versenyzőknek. Mivel minden önköltséges.

A nevezési díjak valóban magasabbak, mint 2017 előtt voltak. Ez volt az az év amikor elkezdtek nőni. Ugyanakkor nemzetközi összehasonlításban így is olcsók. A szövetség elnökségének nem áll módjában maximálni a nevezési díjakat a részvétel alapján (egy gépi időméréses egy napos verseny kb 600 rajt, két napos 900 rajt, országos bajnokság 1200-1500 rajt) nem csökken az érdeklődés.
A leginkább érintett alacsonyabb jövedelmű nyugdíjas versenyzőknek többnyire /bár ez nem előírás/ a rendezők adnak 1-2-3 számban ingyenes indulásra lehetőséget.
Kedves Úszótársak!
A versenyek költségei sajnos egyre magasabbak, ez igaz. Ennek az oka az, hogy menetközben az uszodák bérleti díjai iszonyatosan megemelkedtek (ld. az energiát, szennyvizet, vizet piaci áron kapják, a munkabér, még a sokszor alkalmazott minimálbér is felment és még sok minden más is megnehezíti az uszodák fenntartását sajnos), emellett sok más költség van a versenyek rendezésénél (érmek, kupák, versenybírói díjak, egyéb rendezési költségek, orvosi díj stb.) 51 verseny rendezése után elmondhatom, hogy a befizetett nevezési díjak sajnos még így sem fedezik a verseny költségeit, amennyiben mindenért fizetnünk kell. Mi pályázati pénzekből, és szponzorok támogatásából szoktuk kiegészíteni, illetve a saját önkéntes munkánkkal segítünk, hogy meg tudjuk rendezni a versenyeket. A fizetség egyébként az, hogy nagyon sok szívbéli köszönetet, szeretetet kapunk úszótársainktól érte. Persze biztosan vannak néhányan, akik nem érzik jól magukat nálunk, de igyekszünk nekik is kedvükben járni.
Támogatást az egyes versenyzőknek a költségekhez az egyesületek tudnak adni. Ahol esetleg nem szenior klub van, hanem egy nagyobb egyesület részei a szenior úszók, talán könnyebben megy a nagy közös kasszából. Mi szenior önálló egyesületként pl. a belföldi utazást és a váltókat, valamint a közös rendezvényeinket tudjuk támogatni az 1%-ból, tagdíjakból és pályázati pénzekből. (Persze ezeket a pályázatokat meg kell írni, el kell számolni, ami szintén sok időráfordítással jár, ezt valakinek fel kell vállalnia).
Az MSZÚOSZ (és a többi szenior sport sem) sajnos állami támogatást nem kap, mint a látványsportágak és egyéb sportágak. Pályázni minden évben pályázunk (Gergely Ildikó), de ezek sikere sajnos nagyon bizonytalan. Illetve a pontosság kedvéért minden beadott pályázatunk érvényes, nyertes, de sajnos sokszor olyan hátra sorolnak bennünket, hogy pénz már nem jut nekünk, csak időnként, s az sem nagy összeg. Sajnos a szponzorok ingerküszöbét sem éri el a szenior sport, de ha tudtok potenciális jelentkezőt, feltétlenül szóljatok.
/Téli Éva/

40.

A nevezési díjak kezdenek eléggé magasak lenni, talán erre lehetne szponzort találni. Az odautazás és a szállásdíj is elég magas, így összességében elég magas költséget jelent 1-1- verseny.

41.

Olcsóbb nevezési díj.

42.

A fentieken változtasson és ne uralkodjon az egyesületeken. A szövetség is csak egy civil szervezet.

A fentiek a 18. pontban írt véleményt jelentik. Nem tudom pontosan mit ért uralkodáson a javaslat írója. Az elnökség a szövetséget képviseli, betartja és betartatja azokat szabályokat, amelyeket a tagegyesületek elfogadtak vagy a FINA WA előír. Ettől eltérni nem lehet vagy nem tekinthetők szabályos szenior úszóversenynek az idehaza rendezett versenyek. Nem lesznek hazai illetve TOP10 LEN EA, FINA WA ranglista eredmények, nem úszhatók szintidők azokhoz a versenyekhez ahol ez szükséges (EB,VB) az Európa- és világcsúcsok nem hitelesíthetők.

43.

Érdekes lenne, ha a bajnokságok megrendezésére pályázni lehetne és nem mindig ugyanazon a helyszínen lennének. Természetesen Gyulán kívül.

A rövid pályás szenior országos bajnokság 2010-től, a fedett pályás országos bajnokság 2011-től kerül megrendezésre. A RP OB-k helyszíne Százhalombatta 9x, Budaörs, Kecskemét és Győr egyszer-egyszer. Akik egyszer rendezték meg, nem jelentkeztek újra rendezési szándékkal. A HP OB helyszíne Kecskemét 5x, Hódmezővásárhely 4x, Budapest (Tüske uszoda) 2x. A Budapest közeli helyszíneket minden évben számonkérik a sporttársak, a százhalombattai helyszín a rövid pályás OB-k esetében nekik kedvez és megközelítés szempontjából a dunánántúliaknak is kedvező.
A pályázás, mint lehetőség azért problémás, mert az egyszer versenyrendezést vállalót, aki egy már bejáratott, a helyi uszodában, önkormányzatban elfogadott helyszínt és időpontot vállal fel, a következő évben félre állítjuk, senki nem garantálhatja, hogy két év múlva lesz újabb pályázó. A versenyrendezők elmondhatják nektek mennyi munkájukban van a kapcsolattartás, a helyi szponzorok keresése, az önkormányzat vagy az uszoda vezetés támogatásának megszerzése. Amennyiben hagyjuk kiesni a bejáratott helyszíneket úgy, hogy csak a változtatás kedvéért ötletszerűen átadjuk az időpontot egy másik helyszínen másnak előfordulhat olyan év amikor 3-4 versennyel kevesebb lesz.
Vajon akkor a most változásért érvelő sporttársak kit vonnak felelősségre, hogy nem jól állította össze a versenynaptárt, nem segítette a rendezőket?

44.

Nekem tetszett a hódmezővásárhelyi kezdeményezés, hogy nem volt számonkénti érem díjazás, viszont mindenki kapott egy emlékérmet és csak a százalékos eredmények alapján díjaztak. Így a szervezőknek is talán könnyebben tervezhetők a költségek.

Az érem költség egy két napos versenynél ahol 12-14 versenyszámot rendeznek és minden korcsoportban az első hármat díjazva 600-700 ezer Ft. Összemérhető egy kedvezményes uszoda bérlési költséggel tíz órára. A nevezési díjakból befolyó 900 000-1 200 000 Ft nem fedezi az érmek és az uszoda bérlet költségét sem. A versenybírók és a verseny informatikai lebonyolítása erre tevődik rá.
Szerencsére sokan gondolták úgy, hogy megéri a hódmezővásárhelyi versenyen elindulni úgy, hogy nem volt esélyük a százalékos értékelésben érmet szerezni, mert a versenykörülmények nagyon jók, a versenyrendezés kifogástalan.
Személy szerint egyetértek azzal, hogy nem feltétlenül szükséges minden számban az éremosztás. Nagyon nagy költségekkel jár és tényleg egy idő után már csak egy doboz mélyén lapulnak. (Vagy esetemben nagyrésze gyerekeknél landol, valamilyen sportteljesítmény díjazására, emlékére.) DE, mi is adunk érmet, mert saját csapattársaim egy része is reklamált sok más úszóval együtt, az érem hiánya miatt. Ráadásul sokan szeretik magukat az éremkollekciójukkal együtt fotóztatni, s azt megosztani a közösségi médiában. Számukra trauma lenne, ha megszüntetnénk a helyezések éremmel történő díjazását. A csokoládéra egyébként már volt példa a januári gyulai versenyeken. Nekem szimpatikus, még meggondoljuk a bevezetését.
/Téli Éva/

45.

Tetszett a Hódmezővásárhelyen hagyománnyá vált részvételi érem és a százalékos értékelés. A szervező számára sokkal kiszámíthatóbb és versenyzőként is szimpatikus megoldás. Annak az éremnek, ami nem a részvételért jár sokkal nagyobb megbecsülése lesz szerintem.

46.

Nem tartom jó gyakorlatnak az éremesőt. Az érem rangja amiatt is elvész, hogy egy pultnál lehet átvenni. Nem kellene minden számban és korosztályban érmet adni. Az lehetne egy jó megoldás, hogy egy számban és nemben van korosztályonként egy rangsor, érem viszont csak azoknak jár, akik egy számban és nemben az átszámítási szabályok szerint végeznek az első három helyen. Talán ezt kellene megfontolni.

47.

Érem helyett tabla csokoladéval boldogabb lennék

48.

Talán 2024-ben eljön az a pillanat, hogy megértik végre az úszók, hogy mennyire felesleges, pénzigényes úrihuncutság, hogy a versenyeken érmeket osztunk (nekem kicsit gyerekes is:) Annak tükrében, hogy megnöveli a nevezési díj költségeit, hogy mennyi munka van vele, ami a végén egy dobozba vándorol, és ott várakozik a nem tudom, mire. Én azt gondolom, hogy nem kellene már ezt erőltetni. Nem beszélve arról, hogy hány helyen megjelenik a nevünk az eredményeinkről, és hogy milyen profi, naprakész lekérdezőink vannak Szóval: határozott javaslatom, hogy jó szívvel engedjük ezt el, és örüljünk a lényegnek, magának a versenyzésnek. (A sporttárs aláírta a javaslatát)

49.

Az Európa Bajnokságot, ami elmaradt, a 2024-es évben rendezhetné Budapesten a MSZUOSZ a MÚSZ-al karöltve.

A 2013-as évben, amikor még nem volt összekapcsolva az elit EB és a szenior EB (első ilyen EB a londoni volt, de kakukktojásként Glasgow nem rendezett szenior EB-t 2018 ban ott Kranj ugrott be helyette) próbálkozott a MSZÚOSZ szenior EB rendezéssel. Nagyon hamar kiderült, hogy állami szerepvállalás nélkül lehetetlen. Tehát a javaslat úgy kellene elhangozzon, hogy állami szerepvállalással a MÚSZ megrendezhetné és az MSZÚOSZ közreműködhetne.
Szerencsére időközben Belgrád jelentkezett EB rendezésre az olimpia előtt és a szeniorok is könnyen eljuthatnak erre a közeli helyszínre a június 25-július 5 között megrendezésre kerülő szenior EB-re.

50.

Lehetne újabb helyszíneket rendszeresíteni, pl. Debrecent.

Az idei volt 2007 után az első év, amikor Debrecenben rendeztek versenyt. A korábbiakban dr. Rentka László (1957-2022) a Debreceni Szenior Úszó Klub elnöke rendezte az elsőt és azon kívül tizenkét versenyt Hajdúszoboszlón.
A győri helyszínnel kapcsolatban annyit tudunk, hogy az uszodabérlet nagyon drága ezért nem terveznek újabb versenyt rendezni.

51.

Győrben legyen szenior uszoverseny

52.

Győrben is rendezzenek szenior úszóversenyt mert gyönyörű az uszoda

53.

Jó munkát kívánok 2024- re is !

Az elnökség és a versenyrendezők nevében is köszönjük!

54.

Javasolt inkább 1 napos versenyek rendezése a költséghatékonyság miatt.

A 2023-as év 13 versenyéből öt egy napos verseny volt (Szentes január és május), Tótkomlós (július), Hódmezővásárhely (augusztus), Nyíregyháza (október). Ez a versenyek 38,5%-ka. Azt gondoljuk ezzel az egy napos versenyeket választó sporttársaknak is kedvezünk. Ugyanakkor egy nap alatt nem lehet minden versenyszámot megrendezni ezért nem szeretnénk bármiben is korlátozni sem a rendezőket, sem a többi sporttársat, akik esetleg több számban indulnának. Amennyiben csak egy napon szeretne indulni valaki, akkor ezt megteheti több napos verseny esetén is.

55.

kevesebb néha több, versenyek max. 1,5-2 napos legyen

56.

Mivel Békéscsabán jubileumi verseny lesz, javasolnám, hogy kérjenek valahonnan kölcsön időmérő berendezést, valószínűleg sokkal többen is lennének.

Jelezzük a kérést a versenyt rendező egyesület vezetőjének.

57.

Szerezzenek támogatókat és ne az egyesületektől gyüstség be a pénzt és az sajátuknak tekintsék és nagyzolva próbálják csepekteni a versenyt rendező egyesületeknek.Így nem világos a gazdálkodás.

Érdekes a felvetés a pénz "szerzéssel" kapcsolatban. Pontosan milyen megoldásra gondol a sporttárs? Nem érezzük úgy, hogy nagyzolva próbálnánk csepegtetni a pénzt a rendező egyesületeknek. Amennyiben nem világos a sporttárs számára a gazdálkodás, kérjük vegyen részt a rendes éves közgyűlésen és hallgassa meg a beszámolókat.