Magyar szenior úszásért
Dr. Regele Károly emlékdíj

2017
Zenke József

A magyarországi szenior úszásért végzett versenyszervezői és csapat vezetői munka elismeréséül. A hódmezővásárhelyi szenior úszó klub megszervezője, több mint egy évtizedig elnöke és a hódmezővásárhelyi szenior úszóversenyek elindítója és szervezője több éven keresztül.

2018
Regele Piroska

A díj névadójának lánya, a magyarországi szenior úszásért végzett fáradhatatlan versenyszervezői munka elismeréséül. A gyulai verseny a díj odaítélésének évében 48-ik alkalommal került megrendezésre. Gyula helység, a magyar szenior úszás bölcsője ahol dr. Regele Károly 1971-ben rendezte az első szenior úszóversenyt.

2019
dr. Rentka László

A magyar szenior úszás népszerűsítésében, verseny rendezésben és a szenior úszó közösség építése érdekében végzett munkájáért.

Szilváné Graffjódy Eszter

A több mint huszonöt éves egri szenior úszó csapat összefogásában, szenior úszó verseny rendezésben és a szenior úszó közösség érdekében végzett munkájáért.

2023
Kancsó János

A tótkomlósi egyesület alapításában, szervezésében, a szenior úszóversenyek rendezésében végzett önzetlen munkájáért, a szenior úszás népszerűsítése érdekében kifejtett tevékenységéért.

Juhászné Tóth Margit

A magyar szenior úszás szervezésében, versenyrendezésben végzett önzetlen munkájáért, a szenior úszás népszerűsítése érdekében kifejtett tevékenységéért.

2025
Dr. Csikány József

A magyar szenior úszás világversenyeken való részvételében vállalat úttörő szerepéért valamint több szenior úszóegyesület alapításában, szervezésében és a szenior úszóversenyek rendezésében végzett önzetlen munkájáért, a szenior úszás népszerűsítése érdekében kifejtett tevékenységéért.

Fehér Edit

A gyulai egyesület szervezésében és a gyulai -egyben a legrégibb - magyar szenior országos bajnokság rendezésében végzett önzetlen munkájáért, a szenior úszás népszerűsítése érdekében kifejtett tevékenységéért.

2026
Kripkó Zoltán

A magyar szenior úszás érdekében végzett önzetlen munkájáért. A magyar szenior úszó eredmény nyilvántartás alapjait, az első szenior országos csúcslista elkészítésével tette le. A szenior úszó hivatalos országos csúcsok nyilvántartását, több mint két évtized óta végzi. A versenyek papír alapú jegyzőkönyveinek digitalizálásával részt vett az időeredmény nyilvántartásának feltöltésének előkészítésében.