2021. évi kérdőív a szenior úszással kapcsolatos
észrevételekről, feladatokról és javaslatokról.
Mindenkinek köszönjük, hogy a kérdőív kitöltésével segítette a Magyar Szenior Úszók Országos
Szövetsége (MSZUOSZ) elnökségének a munkáját!
Ez a nyolcadik a kérdőívek sorában, amelyeket mindig a következő évre tartunk nyilván, mert mindig év végén készültek, a cél
pedig az, hogy a vélemények és javaslatok alapján javítani tudjuk tevékenységünket a jövőben.
A kérdőívek kitöltési statisztikája 2014-2021 |
Év |
2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
2018 | 2019 | 2020 | 2021 |
Kitöltők száma |
222 | 66 | 197 | 137 |
216 | 220 | 87 | 200 |
Összes regisztrált |
% |
42,69% | 12,07% | 38,63% | 19,03% |
21,39% | 22,54% | 8,92% | 17,74% |
úszó |
520 | 547 | 510 | 720 |
1010 | 976 | 975 | 1121 |
A fenti kimutatásban az összes válaszadó között szerepelnek nem regisztrált úszók is, de ez nem torzítja számottevően a statisztikát.
Az összes válasz statisztikáját ide kattintva tekinthetitek meg!
A válaszadók megoszlása nemek szerint hasonló a versenyzők megoszlásához azaz valamivel
több összesen 107 férfi (53.5%) versenyzőnk és válaszadónk van, mint a 93 nő.
Az elnökség munkájával a tavalyinál kevesebben, 48%-a a válaszadóknak elégedett,
41% nem ismeri és 22 válaszadó 11% elégedetlen. Az utóbbi néhány évben többször próbáltuk tájékoztatni egy
összefoglaló táblázatban az elnökség feladatairól a sportársakat, de úgy látszik ez továbbra sem volt elég hatékony,
függetlenül attól, hogy Facebookon vagy a szövetség honlapján történt a közzététel.
Érdekes jelenség, hogy a nem regisztrált, de a kérdőívet kitöltő úszók közül, ketten elégedetlenek a szövetség elnökségének munkájával vagyis
nem szükséges versenyezni sem ahhoz, hogy valaki elégedetlen legyen. Aki szeretné megnézni mik az elnökség feladatai
ide kattintva megteheti.
Az elnökség a kék színű válaszokban fogalmazta meg válaszait, javaslatait
vagy véleményét a piros kiemelt szöveggel, a szövetség elnöksége által tervezett vagy már
végrehajtott intézkedéseket, tevékenységeket emeltük ki. A felvetések, javaslatok és kritikák sorszáma
folyamatos későbbi leveleitekben kérjük erre hivatkozzatok!
Sorsz. |
Amennyiben véleményt szeretne mondani az elnökség 2015-2020 közötti munkájáról itt megteheti
|
Az elnökség válasza, javaslata |
1. |
Az elnököt annyira nem lehetett látni versenyeken, meg kb sehol, s
az ő munkáját annyira nem láttam át...inkább Miklós Attila s Téli Éva az, aki iszonyatos munkát tett ebbe az egészbe.
|
Köszönjük az elismerést. Az elnök munkája, bár lehet nem olyan látványos, mint a miénk, pont annyira szükséges a
szövetség működtetéséhez, mint a többi hat elnökségi tag munkája.
|
2. |
Csak megköszönni szeretném a kitartó munkájukat, melyeket kiválóan elvégeznek!
|
Köszönjük a dicséretet! Főleg azért értékes a pozitív visszajelzés, mert tudjuk mennyivel könnyebb kritikát írni.
|
3. |
Csak megköszönni szeretném a kitartó munkájukat, melyeket kiválóan elvégeznek!
|
4. |
Mindenre kiterjedő, figyelembe veszi a tagszervezetek, tagok problémáit. Maximálisan képviseli a
szenior úszók érdekeit, mindent elkövet annak érdekében, hogy a felmerülő problémákra megoldást
találjon, javaslatokat tesz közzé, széleskörűen tájékoztatja az érdeklődőket. Nagy szakértelemmel,
sok-sok munkával gondozza, készíti a statisztikákat, nyilvántartást vezet, részt vesz a szenior versenyek
megrendezésében, szakmai és anyagi támogatással, pályázatok készítésével igyekszik a Szövetség költségvetési
bevételeit növelni, melyhez a kiadási oldalon támogatás formájában az arra, felelősséggel vállalkozó
szervezetek városaiban ingyenes edzési lehetőségeket biztosít, a pályázatok támogatási időszakára.
|
5. |
Elismerést érdemel, hogy a járványos időszakban is sikerült lebonyolítani
két országos bajnokságot. Értékelendő, hogy a szenior egyesületek edzéseinek folytathatósága érdekében levelet írtak Szabó Tündééknek.
|
6. |
Nagyon köszönöm, hogy van lehetőség szenior úszóversenyeken indulni! Nagyon fontos része
az életemnek es nagyon jó motivációt ad a rendszeres mozgáshoz. Ez utóbbi elengedhetetlen az egészséges élethez.
A versenyek színvonalasak, boldogságot és "együtt" érzést adnak. Egy csodálatos lehetőség! Köszönöm az ehhez
nyújtott munkát, időt, áldozatot, szeretetet!
|
7. |
Köszönöm az áldozatos munkájukat.
|
8. |
Köszönettel tartozunk az elnökség tevékenységéért.
|
9. |
Köszönöm a munkájukat!
|
10. |
Köszönöm
|
11. |
Elégedett vagyok a munkájukkal
|
12. |
Csak azt tudom mondani, minden tiszteletem mindenkinek, aki a szenior úszásért dolgozik.
|
13. |
Elégedett vagyok a munkájukkal és köszönöm!
|
14. |
"Csak" köszönetet és hálát tudok mondani...
|
15. |
Az őszi uszodabezárás idejében nem álltak ki mellettünk kellőképpen.
Egy levél az államtitkárságra "és le van tudva" az nem problémamegoldás.
Tovább kellett volna menni, amig a probléma nem oldódik meg!
|
A "probléma" a járvány helyzet miatt meghirdetett korlátozás, ami
az uszodák és fürdők nyitva tartását illetve a mégis üzemelő uszodákhoz való hozzáférést érinti.
A tavaszi uszoda bezárások, azért nem váltottak ki
ilyen heves érzelmeket a sporttársakból, mert akkor senki nem mehetett uszodába. Valójában most azt szeretnék elérni,
hogy a kivételezett csoportba tartozzanak. Ez az EMMI államtitkárság hatásköre, ennél tovább nem lehetséges menni, hiszen ez a
legfelsőbb szakmai fórum.
A sporttársak a bármi áron megoldást, de még inkább a jól bevált "oldjuk meg okosban" megoldást kérik számon rajtunk?
Egy szövetség nem oldhat meg így egy országos rendelet által szabályzott helyzetet. Ahol lehetséges lokális szinten találnak megoldást,
nélkülünk és ennek kezelésében segítettünk.
A Sporttörvény idevonatkozó értelmében, csak a versenyengedéllyel rendelkezők úszhattak. Nekünk
eddig azért nem volt, mert sem a Világ-, sem az Európa Bajnokságokon, vagy egyéb nemzetközi versenyeken
sem kérik a versenyengedélyt, helyette az MSZÚOSZ regisztrációs listáját fogadják el. A sportorvosi
megléte sem feltétel, helyette egy nyilatkozat kitöltésével mindenkinek vállalnia kell a felelősséget
azért többek között, hogy a versenyzésre alkalmas állapotban áll rajtkőre. A kék könyv meglétét sem kérik
2015 óta, amióta az elittel együtt kerülnek megrendezésre a Világ- és Európa Bajnokságok.
A Sporttörvény, amire a bezárások hivatkoznak, versenyzőnek csak azokat tekinti, akik versenyengedéllyel
rendelkeznek, mely kritériumainak (leginkább a sporvosi engedélyhez szükséges egyéb vizsgálatok 35 és 55 felett,
illetve valamilyen alapbetegséggel rendelkező bármilyen korú versenyzők esetében) a jelen helyzetben, nem könnyű
az alapok felépítésétől kezdve törvényesen megfelelni. Megtehettük volna, hogy kinevezzük a regisztrációs
listát versenyengedélynek, de ez törvényi következményeket vont volna maga után, s ezzel együtt sem engedték
volna be a versenyzőinket, az uszodák döntő többségébe.
Még egy apró szösszenet: Nem biztos, hogy növelni szerették volna az uszodát látogatók számát a hátralévő
elit és utánpótlás versenyek megrendezése miatt … Lásd: Wladár Sándor 2020. nov. 25-i nyilatkozata. /Pólyáné Téli Éva/
|
16. |
Kar, hogy nem edzhetunk, az aktiv sportolokhoz hasomloan. Kar hogy nem tudta elintezni.
|
17. |
Nem intézkedtek,hogy a rendszeresen úszó szeniorok a járvány alatt is edzhessenek.
|
18. |
Nem volt kepviselet.
|
19. |
csak 2020-ban voltam elégedetlen, mégpedig azért, mert úgy vélem az elnökség nem
lobbizott kellőképpen azért, hogy úszói ugyanúgy úszhassanak a korlátozások idején, mint a szenior triatlonosok vagy vizílabdások.
|
20. |
Elérték, hogy ne úszhassunk, elérték, hogy töröljenek egy csomó versenyt.
Gyakorlatilag ellenünk vannak.
Azért választottuk őket, hogy minket képviseljenek, nem azért, hogy a saját akaratukat a többségre kényszerítsék!
Miklós Attila, Kripkó Zoltán, Kolonics Krisztián munkáját köszönöm és nagyra értékelem!
|
Először azt hittem a kommentelő viccel és azt akartam válaszolni, hogy
igen mi töröltünk minden versenyt, de nem csak itthon hanem az USA, Nagy Britannia, Németország, Hollandia és Csehország összes
szenior versenyét is. Az vizes Európa bajnokságot sőt az olimpiát is. Felhívom a figyelmét, hogy a MÚSZ decemberben rendezte meg a
különben tavaszra tervezett 122. országos bajnokságot valószínűleg ez is miattunk történt.
Köszönjük, hogy mindezeknek dacára három elnökségi tag munkáját pozitívan értékelte!
A versenyek rendezése az egyesületek felelőssége. Nem lehet senkit kényszeríteni arra, hogy bevállaljon
olyan helyzetet, melytől tart. A többhónapos lezárás ellenére a következőképpen alakult az idei szezon:
Január: Szentes, Évindító 1500-as OB és Összetett Sprint
Február: Százhalombatta, Rövidpályás OB
Március: Békéscsaba: a rendezők az utolsó pillanatig a rendezés mellett voltak, de életbe lépett közvetlenül
a verseny napja előtt a rendelet, mely megtiltotta.Ugyanígy maradt el egy héttel később Igló, valamit Bécs is.
Április:. Hódmezővásárhely, Fedett OB – teljes lezárás az egész országban
Május 4: kinyitottak az első uszodák vidéken, Bp-n csak legkorábban két héttel később. Gyors igényfelmérés a
fb. oldalon, a rendeletek, lehetőségek felmérése, a polgármesterrel, helyi operatív bizottsággal és uszodával
történő egyeztetés után megszületett a döntés, bevállaljuk, hogy kicsit másképp, a járványügyi szabályok betartásával
megrendezzük a szentesi versenyt jún. 13-án.
Június: A budapesti Európa Bajnokságot a LEN elhalasztotta 2021-re a COVID 19 miatt
Az országban a lezárások utáni első úszóversenyként megrendeztük a 25. Jubileumi szenior versenyünket a
33 méteres medencében. (A fedett uszodák ekkor még nemnyithattak ki!)
Két héttel később Gyulán megrendezték az 50. Országos Szenior Úszóbajnokságot az eredetileg kiírt időpontban.
Itt néhány külföldi is volt, mert ez volt az első hétvége, amikor beengedték az országba őket.
Július: Tótkomlós az eredetileg kiírt időpontban megrendezte versenyét.
Hó végén egy nyiltvizes verseny is volt, Csongrád Szanazugban.
Augusztus: medencés verseny eredetileg nem volt kiírva. A külföldi versenyeket pedig lemondták, vagy nem
lehetett átlépni a határt.
Szeptember: elején a Csongrádi kétnapos verseny megtartását még éppen megengedték, de már „necces” volt.
A város vezetői a hó közepén rendezendő Ped. Úszóversenyt nem engedélyezték.
Október: a szlovákiai Zsolnán lett volna verseny, a nevezések beérkeztek, de a verseny előtt egy héttel a
járvány miatt lemondani kényszerültek. Ugyanígy járt a resicai, temesvári verseny is. Ráadásul a határokat
is csak különböző feltételek mellett lehetett átlépni.
November: eredetileg a HSÚVC rendezte volna meg a tavaszi elmaradt fedett OB-t. Nagyon sokat gondolkoztak rajta,
hogy mekkora veszélyt jelenthet a résztvevőkre a fedett légtérben rendezett verseny, végül úgy látták jónak, ha
lemondják. Kb. egy héttel később az uszoda igazgatója úgy ítélte meg, hogy egynapon, rövidített programmal bevállalja a rendezést.
Három nappal később az uszodákat és egyéb sportlétesítményeket bezárták a COVID 19 miatt országosan.
December: Budapesten lett volna egy rövidpályás verseny. Sajnos már a szervezés időszakában le kellett mondani,
mert nem találtak uszodát, ahol megrendezzék /Pólyáné Téli Éva/
|
21. |
Nyiregyhazan szenior uszoverseny rendezese, Szegeden is most
fog megnyilni a Tiszavirag sportuszoda/ jo lenne versenyt rendezni benne/
|
Igen jó lenne Nyíregyházán és Szegeden is versenyezni, de
ilyen elvárást nem fogalmazunk meg egyetlen klubbal szemben sem, hiszen a helyi körülményeket, bérleti
díjakat, költségeket és lehetőségeket
ők ismerik.
A versenyrendezés eddig is, a helyi egyesületek vagy vállalkozó szellemű szenior úszók által valósul meg.
Reménykedünk, hogy jövőre lesz lehetőségük rá! Szeged már jelezte, hogy szeretnének ők is beszállni, a nyíregyháziak
pedig már több versenyt is rendeztek, reméljük lesz rá ezután is energiájuk. /Pólyáné Téli Éva/
|
22. |
Előző pontban inkább egy 10-es skála kellett volna, mivel így nem lehet jól válaszolni.
Az elnökség jól vezette az adminisztrációt, de kevés kezdeményezés, új ötlet alkalmazása volt.
Az irányok: pénzszerzés, népszerűsítés, közösség teremtés területén a rutinon felül nem voltak próbálkozások.
Pedig a hazai VB nagyon fellendítette az úszóéletet. Aztán már tavaly ősszel is alig volt verseny (Eger, Nyíregyháza már évek óta nem
rendezett versenyt)
|
Azon valóban gondolkodtam, hogy egy 5 -ös skálát írok, de helyt kellett adnom azoknak, akik nem tudják mivel foglalkozik az elnökség. Akit bármi is zavar
az elnökség munkájában és ez fontosabb számára, mint az ami esetleg pozitív, úgyis megírja a szöveges véleményben. Aki pedig jónak tartja egyszerűen bejelölheti
a fenti választó menüben. Megígérem, hogy legközelebb ilyen pontozási lehetőséget fogok létrehozni.
A rutin, amit használunk az általában bevált eljárás, ha valakinek új és főleg használható ötlete van, írja meg és ha valóban megvalósítható
kipróbáljuk.
A felsorolt két helyszínen kívül is, rengeteg olyan helyszín van ahol már több éve nem rendeztek versenyt. Ennek az oka a
magas költség és ezáltal veszteséges rendezés, amit nem tudnak felvállalni a rendezők.
|
23. |
Szeretném kérni, hogy a masters sportot emeljük arra a szintre, hogy a fiatalok példaképe lehessen.
Hiszen ez sokkal többet igényel.
| Gondolom a véleményt megfogalmazó azt szerette
volna írni, hogy nagyobb publicitást, megbecsülést érdemel a szenior úszás. Egyet értünk, de ez nem könnyen megoldható feladat.
|
24. |
Még több egyesület.
|
A magyarországi szenior úszás 50 éves történetében most van a legtöbb tagegyesület, összesen 61, a legtöbb regisztrált úszó 1160.
Amikor majd újra lehet versenyt rendezni jó lenne, ha versenyeken rekord versenyző számról írhatnánk.
Igen, nagyon fontos lenne, hogy a masters sport megfelelő szinten legyen
elismerve. Régóta küzdünk érte, de nagyon nehéz, még helyi szinten is elismertetni.
Kérjük, akik tudnak, segítsenek nekünk. Pl. összeköttetések magasabb szinten,
TV, rádió felvételek, nyomtatott és elektronikus sajtó stb. Maguk az egyesületek is
sokkal többet tehetnének. Ha minden csapat nagyobb gondot fordítana rá, szélesebb körben
ismernék meg eredményeinket. Saját példa: az általunk rendezett versenyekről (igaz, csak helyi,
a megye környékén fogható) két televízió készít felvételt, amit a youtube csatornán és a facebook
oldalon viszont sok ezren láthatnak. Több helyi és megyei írott és elektronikus újság is hírt ad
eredményeinkről, versenyeinkről. A sportolóink elismertetése a város, megye által. Pl. a netre is
felkerült anyag alapján országos TV csatornába is behívták az egyik úszónkat. /Pólyáné Téli Éva/
|
  |
Sorsz. |
Ha van javaslata az új 2020-2025 közötti elnökség tevékenységére, mi lenne fontos, mit kellene megoldani kérjük írja meg
|
Az elnökség válasza, javaslata |
25. |
Vírushelyzetben hasznos lenne ha nem ellenünk hanem velünk lennének.
Jó lenne ha nem az ellen dolgoznának, hogy úszhassunk. Az úszás kivételével az összes vizes sportág lehetőséget kap az
uszodai edzésekre. Ezen nagyon el kellene gondolkodni. Miért azon vitatkoznak a vezetőségben még mindig, hogy miért nem
úszhatunk? Miért nem azon dolgoznak, hogy elérjék, hogy mint mindenki más, mi is lehetőséget kapjunk? Miért nem lehet
versenyengedélyt kiadni az úszók részére, ahogy a triatlonosoknak is egy nap alatt megadják ezt, hogy lehetővé váljanak
az edzések? Mentálisan és fizikailag is nagyságrendekkel nagyobb kárt okoz az, hogy nem edzhetünk, mint felvállalni azt,
hogy aki vállalja a kockázatot, az ugyanúgy folytathassa az életét, mint eddig.
Az is hasznos lenne, ha az elnökség nem befolyásolná a versenyek szervezőit, hogy tartanak-e versenyt vagy sem. Ld.
Hódmezővásárhely. Felnőtt emberek úsznak, felelősséggel el tudják dönteni, hogy indulnak-e az egyes versenyeken, vagy
sem. Nem tisztességes a versenyek szervezőit abba az irányba befolyásolni az elnökségi tagok saját félelmei kapcsán, hogy
ne szervezzék meg a versenyeket. Kivétel nélkül cselekvőképes állampolgárok versenyeznek, akik felelős döntést képesek
hozni az életükkel kapcsolatosan.
|
Az EMMI hivatalos állásfoglalása, a sporttörvény alapján a következő, idézem:
"A versenyszerűen sportolók körébe tehát kizá-rólag a versenyengedéllyel rendelkező sportolók tartoznak, így azon sportolók,
akik tagsági vagy szerződéses jogviszonyban állnak ugyan a sportszervezettel vagy sportszövetséggel, tehát igazolt sportolók,
ugyanakkor versenyengedéllyel nem rendelkeznek, jelen rendelkezések szempont-jából szabadidős sportolónak minősülnek és őket a
versenyszerűen sportolókra vonatkozó korláto-zás alóli kivételes szabályok adta lehetőségek nem illetik meg."
A véleményt író valójában nem "versenyengedélyt" szeretne hanem "edzésengedélyt". Feltételezem a javaslatot megfogalmazó sporttárs
nem azt szeretné, hogy a versenyengedély megléte a szenior versenyeken indulás feltétele legyen? A MUSZ a szabályai szerint a
MUSZ versenyeken csak az érvényes sportorvosi engedéllyel együtt lehet indulni. Az más kérdés, hogy ki, mikor és milyen formában ellenőrzi ezeket
az engedélyeket és a sportorvosi vizsgálat érvényességét.
Sokan úgy képzelik, hogy az elnökség megmódosít két szabályzatot, ezzel létrehozza a versenyengedélyt és mindenki elmehet egy uszodába,
hogy ússzon. Azaz úgy képzeli, hogy a "kék könyvet" lepecsételteti a sportorvossal (55 év felett fél évente), azt bemutatja a nyitva
tartó uszoda pénztáránál és beengedik úszni. Sajnos ez nem ilyen egyszerű és talán érdeklődjék meg, hogy azok a triatlonosok,
akik nem bérelt pályán,
nem edzővel úsznak, hogy oldják meg az uszodába bejutást HIVATALOSAN (a magán megoldások nem általánosak, ezért azzal nem foglalkozunk).
Járványhelyzetben olyan lehetőségről nem hallottunk, hogy valaki kijelenti, hogy
felvállalja a kockázatot és ugyanúgy akar élni, mint azelőtt. Ilyen lehetőség engedélyezése nem az MSZUOSZ elnökség hatásköre.
A 2020-as év első korlátozó intézkedései után, azaz 2020.03.14-től rendeztek versenyt Szentesen, Gyulán (országos bajnokság),
Tótkomlóson, Csongrádon és Hódmezővásárhelyen (egy napos OB). A verseny-rendezőket sem lebeszélni
nem tudjuk a verseny-rendezésről, sem rábeszélni a versenyrendezésre. Minden versenyrendező, aki vállalta a rendezést a
támogatást megkapta a szövetségtől. Ugyanúgy a verseny részvétel is szabad döntés volt a szenior úszók részéről.
|
25. |
Senior úszók statusának rendezése (lásd "versenyengedély")
|
26. |
Ki kellene állni a szenior úszókért, és úszási lehetőséget
biztosítani a vészhelyzet alatt is. Kb. rajtunk kívül minden vízi sportoló úszhat.
|
27. |
A szenior egyesületek előtti uszodabezárást arra való hivatkozással tették meg,
hogy nem elég az egyesületi igazolt tagság, hanem versenyengedély kell. Véleményem szerint a MSZUOSZ elnökségének
nem kellett volna ebbe az elutasításba ennyire könnyedén beletörődni. A többi szakszövetséghez hasonlóan, ki
kellene sürgősen dolgozni a versenyengedély-rendszert. Ez egyfelől pénzforrást jelentene a Szövetségnek,
amit versenyek szervezésére, vagy egyéb célokra felhasználhatna (pl. pályázással visszaoszthatná az
egyesületeknek eszközbeszerzésre vagy pályabérlésre) másfelől visszajuthatnánk edzeni az uszodákba.
|
28. |
A rendszeresen úszni járók is járhassanak edzeni, a lezárások alatt is.
|
29. |
Amennyiben mások (MUSZ tagjai, triatlonosok) használják az uszodát virus-időszakban is,
jó lenne, ha szenioroknak is lehetne ilyen lehetőség biztosítva, kivéve ha teljes lezárás van.
|
30. |
Hivatalos “Versenyengedély” kiadása azoknak a szenior úszóknak, akik
folyamatosan versenyeznek, és erre igényt tartanak. Ezzel biztosítsák, hogy joguk legyen edzéseket végezni, és felkészülni
a következő évi versenyekre!
|
31. |
Hogy úszhassunk, mint versenyengedélyesek
|
32. |
Az elnökség ismételten keresse meg a sportért felelős államtitkár asszonyt, hogy érdemben
intézkedjen a szenior sportolók sport státuszának elismerése ügyében. Nem elfogadható az a törvény mely szerint az a sportoló
aki regisztrál, FINA és LEN szövetségek által szervezett versenyeken indul még ezt a minimális elismerést sem kapja meg.
|
33. |
Sporttorveny szerint legyunk sportolok
|
34. |
Tisztázni a szenior úszok "versenyengedély" jogosultságát.
|
35. |
Érdekérvényesítés fontos lenne a hivatalos szervek felé, pl MÚSZ stb
|
A MÚSZ-nak nem feladata a szenior úszás megszervezése, működtetése és finanszírozása. A kapcsolatunk a MÚSZ-al rendezett és
ez úton is köszönjük, hogy több mint egy évtizede ingyenesen használhatjuk a versenyrendező programot, amely a MÚSZ tulajdona.
A triatlon szövetség nem a MÚSZ keretén belül működik. A nyílt vízi úszás is csak azután része a MÚSZ-nak,
miután olimpiai sportág lett 2008-ban, a MÚSZ négy évre rá 2012-ben, a londoni olimpia előtt létrehozta ezt a szakágat.
Az uszonyos- és búvárúszás sem tagja a MÚSZ-nak.
|
36. |
rendezni a viszonyát a szervezetnek a MUSZ-szal!
|
37. |
Cél lehetne hasonlóan elismert szenior úszás, mint triatlon esetén.
Azaz a MÚSZ teljesértékű tagja, és nem "csak" egy szabadidős tevékenység. Pl. Kalaus Valternél, illetve Szabó Tündénél is
lehetne ezért lobbizni.
|
38. |
Jobb kapcsolat az úszószövetséggel
|
39. |
Komolyabb kapcsolat kiépítése a megújult MUSZ-szal (kivált Valter abban is benne van) és
több volt úszó van az elnökségben, mint menedzser. Így talán erősebb érdekérvényesítést lehetne elérni. Meg kellene fontolni
a versenyzői regisztráció feltételeit, kidolgozni (esetleg ez MSZUOSZon belüli felméréssel) az elveket, mennyien lennénk,
mire lenne feljogosítva, aki megszerzi a licenszet (régi kis kék könyvet) pl. OBra jöhet, de külföldre nem, lehet sokan vannak,
akiknek nincs is külön egyesületük, szenior szakosztályuk, ők vajon hogyan tudnának megfelelni ennek stb...nyilván a LEN, MUSZ
szabályoknak megfelelően. A szenior utánpótlásra esetleg lehetne, ha és amennyiben van ilyen, pályázatot kidolgozni, megszólítva
a többszáz/ezer 25 év utánit, akik abbahagyták 18 éves koruk után, mert felnőttben nem ment olyan jól stb..., de minket
még nem találtak meg, és lehet érdemes lenne egy csak ilyen ún. utánpótlás programot/projectet elindítani...
|
A 2017-ben a VB után választott MÚSZ elnökség is létrehozta a régebben is működő "Szenior bizottság"-ot,
amely sajnos nem kezdte el a működését. Ennek a bizottságnak a létrehozása, kinevezés útján a MÚSZ elnökség hatásköre.
Furcsa javaslat a "Kék könyv" megléte, mint a külföldi versenyen indulás feltétele, hiszen a világversenyeken kívül soha nem szokták
ezt kérni a rendezők. A "Kék könyv" legtöbbször az egyesület vezetőjénél van nem a versenyzőnél tehát kezelés szempontjából a regisztrációs adatbázis
a használhatóbb.
A VB és EB esetén az MSZUOSZ elnöksége igazolja, utólag a nevezések lezárás után, a versenyző szenior versenyző státusát
a verseny évében regisztrált versenyzők adatbázisa alapján.
A versenyzéssel felhagyott úszók közül többen indulnak ma is szenior úszó versenyeken. Azt tudom elképzelni, hogy a MÚSZ tagegyesületei akik
pontosan ismerik a versenyzők pályafutását, miután visszavonulnak az aktív "profi" versenyzéstől, a "levezetés" idejére ajánlják fel a szenior
versenyeken indulást. Ha ezután kialakul motiváció a versenyzőkben, hogy itt is megmérettessék magukat akkor lehetséges
kitartanak majd a szenior úszás mellett. A szenior úszás történetében több eset is van, amikor aktív "profi" úszó versenyzők indulnak
VB-n, EB-n és olimpián, de közben szenior versenyen is (Cesar Cielo Filho, Dara Torres, Petra Chokova).
Igen, reméljük, hogy Valter segíteni fog, hogy elismerjék a szenior úszást.
A szenior utánpótlás alakításában a legtöbbet maguk az egyesületek és azok tagjai tehetik.
Ők azok, akik vonzóvá tehetik elsősorban mások számára. Hívni kell az ismerősöket,
volt úszókat, barátokat a csapatba, s olyan légkört kell teremteni, hogy szívesen
járjanak edzésre versenyre, vagy éppen bármilyen más program miatt a jó társaság miatt.
Ha jól érzi magát valaki egy közösségben, akkor időt és pénzt szán arra, hogy szenior
úszó legyen. Nagyon fontos lenne, hogy az egyesületek gondoskodjanak a fiatalok
bevonásáról, az utánpótlásról. Az utóbbi időben egyébként elindult egy fejlődés
ebben az irányban.
Vannak olyan versenyek, ahol elindulhatnak a 18-24 év közöttiek is, 0. korcsoportban
(pl. Szentes, Csongrád, Temesvár, Resica), így gondoskodva arról, hogy időben megszeressék
a szenior úszóversenyek légkörét. Nagyon sok fiatal közreműködik a versenyek lebonyolításában,
közülük is többen bekapcsolódtak, amikor elérték a 25 éves kort. A családi versenyszámok is
egyfajta beszoktatást is adnak a következő generációnak.
A volt nemzetközileg is elismert úszók közül is többen visszatértek. A tapasztalat az, hogy
néhány évet pihennek az egyébként megterhelő elit sport után.
Egy nagyon fontos dolog, hogy a LEN és a FINA, valamint a külföldi szövetségek
nagy része csak azokat engedi versenyezni, akik egyesületben vannak és regisztráltak
az MSZÚOSZ-nél. Egyéni versenyzők indulása nem megengedett. Mi abban teszünk kivételt,
hogy a nem ranglistás versenyeken korlátozás nélkül, a ranglistásokon versenyen kívül elindulhatnak. /Pólyáné Téli Éva
|
40. |
Mi sem vagyunk más versenyzők, mint a gyerekek, ifik,
ha legközelebb ilyen uszoda bezárás lesz, akkor a szeniorok is tudjanak edzeni, mert ez a helyzet így
hatalmas visszaesést jelent teljesítményben és arról nem is beszélve, hogy sokan közülünk az egészségünk miatt úszunk.
|
A járvány védekezést elrendelő szakemberek szerint
az idősebb korosztályra veszélyesebb fertőzés miatt, még sem ugyanúgy ítélik meg a gyermek és az ifjúsági úszókat. Az MSZUOSZ nem
kompetens orvos szakmai döntéssel vitába szállni.
Mi sem értjük, hogy miért veszélyesebb egy uszodában úszni, ahol csak néhány ember
úszna egyidőben, mint pl. egy zsúfolt boltba bemenni, vagy felszállni a 4-es villamosra csúcsidőben.
Hivatkoztunk is rá nagyon sokan, sokfelé, sokféleképpen, de a rendelettel nem tudunk mit kezdeni.
Elvileg a gyerekek közül is csak azok edzhetnek, akiknek versenyengedélyük van.
/Pólyáné Téli Éva/
|
41. |
Kérem szépen győzzék meg az illetékeseket, hogy az uszoda nem veszélyes hely,
a klóros vízben nem terjed a vírus. Az uszodák rengeteg pénzt költöttek az óvintézkedésekre, mégis be kellett zárniuk.
Az idősebb generációt egy nagyon fontos rekreációs, egészségvédő tevékenységtől fosztották meg.
|
42. |
leírtam ezeket az elnökségi tag jelölésemkor:) az Elnökségnél van.
|
A pályázatot benyújtó, elnökségi választáson jelölt, szenior úszónak e mailben válaszoltunk.
|
43. |
Több nyílt vízi verseny
|
A nyílt vízi versenyek szervezését az MSZUOSZ nem vállaja fel, mert időjárás
függő ami nagy bizonytalanságot okoz és azért sem, mert nem értünk ilyen versenyek rendezéséhez. A versenykiírásokat, amennyiben a rendező
kéri közzé tesszük a honlapon.
Nagyon jó lenne, ha azok az egyesületek, ahol van a környékben nyílt víz és vannak úszóik,
akik az ilyen úszóversenyek megrendezésében jártasak, felvállalnák ezeket, hasonlóképpen, mint a
csongrádiak, vagy a szarvasiak.
/Pólyáné Téli Éva/
|
44. |
Kicsit a korcsoportokba valo sorolasnal jo lenne valtoztatni. Mi van akkor ha valaki mar 40 eves?
|
A korcsoportokat a FINA verseny szabályzat határozza meg ettől eltérni nem lehet.
Aki 40 éves, 4. korcsoportos.
|
45. |
Korcsoportos edzestervek.
|
Nem támogatjuk az edzéstervek közzétételét, bár egyszer
egy sporttársunk saját edzéstervét feltettük a honlapra. Az úszni tudás, edzettség, egészségi állapot és erőnlét különbözősége miatt,
egyénre szabott tervet kellene készíteni nem javasolt egy
általános edzésterv használata, mert ártalmas lehet az úszóra, aki azt próbálja teljesíteni
|
46. |
Legyen több verseny.
|
A 2020-as év (reméljük csak ez) rendhagyó, mert kevés
verseny volt. Az évi 8-10 verseny optimális nevezési számot hoz. Az említett 5-600 (utóbbi években inkább 600) forintos nevezési díj
és a minél több verseny együttes elvárás megvalósítása nem lehetséges. Egy legfeljebb két versenyt amire a
szövetség minden, egy adott évre rendelkezésre álló
anyagi erőforrását mozgósítaná, nem kizárt, hogy meg lehetne rendezni 600 Ft-os nevezési díjjal, de a többi
versenyrendező ezt -jogosan- zokon venné.
Sajnos, mint rendező, tapasztalatból tudom, hogy a megemelt
nevezési díjakból is csak akkor tudjuk kihozni a versenyt, ha legalább 600 nevezés
beérkezik és e mellett még tudunk pályázati pénzeket, szponzorokat szerezni. A medence
bérlet mindenhol nagy tétel, sőt, van, ahol e mellett még belépőt is kell fizetni minden
egyes versenyző után. Az érmek, a versenybírók, rendezők, biztonsági szolgálat költsége
stb. szintén nem kis tétel. A szervezők több hetes munkája természetesen önkéntes és a
szenior úszókért szeretettel végzett tevékenység. /Pólyáné Téli Éva/
|
47. |
Több versenynek tudnánk örülni - a nevezési díjakat ne
emeljék már magasabb szintre (az eddigi 5-600 ft/szám helyett több versenyen már 1000 ft feletti a nevezési díj)
|
48. |
nevezesi dijak csökkentése
|
49. |
Köszönettel tartozunk,az elnökség tevékenységéért.
|
Köszönjük a dícsérő szavakat!
|
50. |
Szerintem jó
|
51. |
Keressenek ötleteket, hallgassák meg a tenni akaró embereket és az ötletek
elvetése helyett próbálkozzanak a megvalósítással, vagy adjanak felhatalmazást a tenni akaróknak, hogy vezessék végig az ötleteiket.
|
Az elnökség senkit nem gátol az ötletek
ismerteté-sében, bemutatásában és a megvalósításban segítünk. Sajnos az eddigi tapasztalatok szerint kimerülnek az ötletek a
"kellene" és "lehetne" típusú ötletekben (tisztelet a nagyon kevés kivételnek).
|
52. |
Legyen több verseny, akár "virtuális" is
(ahogyan mostanában sok futóverseny is és el is terjedt nagyon, egyre többen futnak)
|
Feltételezem, aki ezt írta a "postaverseny" típusú
megmérettetésekre gondol. Általában évente két postaversenyt
rendezünk egyiket tavasszal a Hajós Alréd emlékúszást ősszel a hosszútávú 2000 méteres versenyt.
|
53. |
Hosszú távú számokba,gondolok
a 1500,800,400 gyorsra kellene színtidőt megadni,hogy gördülékenyebb legyenek a versenyek.
|
Nem tervezzük szintidők bevezetését. Nem szeretnénk senkit megfosztani az úszás örömétől.
A szintidő csakis korcsoport függő lehetne és ez idősebb korban úgyis lassúbb futamot eredményezne.
|
54. |
Valahogy be kellene vonni a dunántúli versenyeket, városokat is a versenynaptárba.
|
A Dunántúlon működő egyesületeket kell meggyőzni arról, hogy vállalják a sok munkával, esetleg
komoly anyagi veszteséggel járó verseny rendezését. Az elnökség nem írhatja elő semelyik egyesületnek, hogy versenyt rendezzen.
|
55. |
A leigazolt versenyzőknek biztosítsanak igazolást, hogy versenyszerűen úsznak.
|
Ilyen igazolást eddig is állítottunk ki versenyzők vagy egyesületek részére, amennyiben kérték.
A versenyengedély más kérdés, ennek egyéb feltételei is vannak. Jelenleg, miután nem
kérik sem Európa Bajnokságokon, sem Világbajnokságokon, sem egyéb nemzetközi versenyen,
ezért nincs meg ez rendszer nálunk. Ennek jogilag is elfogadott létesítése több időt vesz
igénybe, és feltétele a kék könyv és az érvényes sportorvosi vizsgálat is. Ez utóbbi +35 és +55 felett,
valamint meglévő betegség esetén egy kicsit körülményesebb jelen állapotok miatt. /Pólyáné Téli Éva/
|
56. |
Legyen több uszoda. Lobbizzanak érte határozottabban, összefogva másokkal.
|
Egy uszoda építése, fenntartás,
üzemeltetése az önkormányzat vagy kiemelt létesítmény esetén az állam feladata. Nem tudjuk befolyásolni a döntéshozókat.
|
57. |
Europa Bajnoksag rendezese
|
Az Európa bajnokság rendezője a LEN a lebonyolítója a MÚSZ, esetleg
valamilyen szakmai cégen keresztül. A 2017-es VB-t is a FINA rendezte és a lebonyolítója volt a BP2017VB Kft.
2020-ban elhalasztotta a LEN a budapesti EB-t, 2021 májusában tervezik megrendezni az elit EB után.
/Pólyáné Téli Éva/
|
58. |
A világ versenyeire eljutni borzasztóan nehéz támogatás nélkül.
|
A szenior úszás önköltséges ezt tudomásul kell venni.
Ezért lenne jó, ha 2021-ben itthon lehetne az EB-n versenyezni. Ha ez nem sikerül, a járvány miatt,
akkor a 2027 es VB lesz legközelebb hazai világverseny.
Ez sajnos tényleg így van. A legtöbb úszó úgy tud kimenni, hogy sokáig, esetleg évekig gyűjt rá. A nyugdíjasainkból többen
azért vállalnak munkát, hogy fedezni tudják a hazai és nemzetközi versenyek költségeit. /Pólyáné Téli Éva/
|
59. |
Több hírt, információt lehetne közölni a honlapon. Eléggé el vannak
maradva ebben a digitális világban. Több megjelenés a médiában! Jobb kapcsolat a profi úszokkal, vezetőséggel..
Esetleg az elit úszással való szorosabb együttműködést, csak azt nem tudom, hogy ez jó lenne - e nekünk? ??
|
Javaslom nézzétek meg a Nemzeti Sport úszás rovatát.
Mennyi hír van ott? Milyen gyakran vannak új hírek? "Uborka szezonban", mennyi a bulvár?
A honlapon akkor van hír, ha van mit közölni. Tudom a Facebook oldalakon nevelkedett felhasználónak, a hömpölygő egymás után
érkező bármilyen írás (a hangsúly a bármilyenen van) a digitális valóság. Pedig egy tematikus honlapnál valóban információt kell közölni.
Egy ilyen kapcsolat nem kezdeményezhető a szenior oldalról és nagy valószínűséggel nem lenne előnyös nekünk.
A honlapunkon nagyon sok információ és eredmény van fent. Más országok honlapjaihoz képest
megállja a versenyben a helyét. A magyar versenyzőknek megszokott, de a külföldiek nagyon
elismerően nyilatkoznak róla. (Ők is innen szerzik az információkat)
A szenior úszók facebook csoportban pedig az egyes versenyekkel kapcsolatos információk, kérések,
kiírások fent vannak minden alkalommal.
A versenyekről, ha a rendezők leadják, számtalan helyen jelennek meg cikkek, tudósítások. (A szentesi
versenyekről 2 TV, youtube-ra feltett filmek, írott és elektronikus sajtóban 4-5 helyen cikkek,
tudósítások állnak az érdeklődők részére. De látok jó példákat a többi egyesület, többi rendező
esetében is természetesen.)
Ami valóban jó lenne, ha az országos csatornákban is nagyobb érdeklődést tudnánk felkelteni. Ebben várjuk
az együttműködést azoktól a tagjainktól, akik ebben tudnának segíteni.
Abban is várjuk a konkrét segítséget, hogy esetleg mi lenne az, amit feltétlenül tartalmaznia kellene
még a honlapunknak.
/Pólyáné Téli Éva/
|
60. |
Pályázni minél több helyen, az elnyert támogatást verseny szervezésre fordítani!
|
A szövetség minden évben szokott pályázni. Néha működési költségre kapunk
pályázati forrást sajnos ritkábban szakmai pályázatra. Igyekszünk támogatni a versenyrendezőket.
2019-ben sajnos működésre és versenyekre nem kaptunk pályázati pénzt, csak egy speciális
FITT pályázatunk nyert, melynek keretében a pályázó 4 egyesületnek minden héten kell egy
sportprogramot tartania, melyen nem szenior úszók is jelentős számban részt vesznek, s
ehhez egy nagyon sokrétű, képekkel, és más módon is igazolt részletes beszámolót
is elkészítenek. Ez egy nagyon sok munkával járó pályázat, így nem sokan tudták bevállalni,
hogy részt vesznek benne.
/Pólyáné Téli Éva/
|
61. |
1. Transzparencia; 2. Pontosan le kell fektetni a szabályokat.
A szintek közti különbséget. Ki számít szenior úszónak, szenior versenyzőnek. Milyen jogok és kötelezettségek terhelik
egy sima hobbi úszóhoz képest.; 3. A versenyengedély fogalmát nagyon pontosan meg kell határozni.; 4. Nemcsak hitelesnek kell
lenni, annak is kell látszani. Azaz ha hozunk egy jó döntést, akkor azt széles körben kommunikáljuk le.
5. Átláthatóbban és főleg tematikusabban kellene hirdetni a versenyeket.
|
Az MSZUOSZ elnökségi ülés jegyzőkönyvei meg-találhatók a honlapon, a beszámolók és éves
jelentés ugyanott szintén elérhető. Az elnökségi és közgyűlési határozatokat külön kivonatolva a jegyzőkönyvekből közzé tesszük.
A szabályokkal kapcsolatban egy kissé messzebbről kezdem a választ. Amikor 2012-ben a versenysza-bályzatot készítettük,
többen felháborodtak a szenior úszó sporttársak közül, hogy ennyi szabállyal megfojtjuk a szenior úszó mozgalmat. Pedig csak a FINA elvárásait
öntöttük formába és a magyar viszonyokra alkalmaztuk. A javaslat megfogalmazója egyfajta rangsorolást javasol a
szenior úszó versenyeken indulók között. Az elnökség nem szeretne olyan szabályokat hozni, ami bármiben megkülönbözteti
a versenyzőket. Aki versenyezni szeretne, jöjjön és ússzon. Ez a tömegsport szemlélet nem mond ellent a kiemelkedő versenyzők érdekeinek sem.
A LEN és a FINA sem tesz különbséget a szenior úszók között. Sőt, más ország szövetségénél
sem hallottunk ilyen megkülönböztetésről. A hobbi úszótól az különbözteti meg, hogy valamelyik
egyesületben tag, regisztrálja az egyesülete a szenior versenyzők közé, tartozik egy közösséghez,
s indulhat a szenior úszóversenyeken. Természetesen köteles betartani az egyesület alapszabályát
és a versenyekre vonatkozó szabályokat. Ha a nevezési szintet megússza, akkor Világ- és Európa
Bajnokságokon is elindulhat.
A versenynaptárt mindig az előző évben tervezzük és egyeztetjük, a honlapon van fent. Ide kerülnek
fel a versenykiírások és az eredmények. Úgy próbáljuk tervezni a versenynaptárt, hogy az EB, vagy
VB előtt legyen az OB, vagy a fedett OB, legyen lehetőség szintet úszni és felmérni azt hol állnak az úszók a felkészülésben.
Természetesen év közben, ha újabb versenyrendező jelentkezik, akkor még be tudjuk tenni a naptárba.
Az elérhető külföldi versenyeké is természetesen megjelenik. Ha valaki olyan külföldi versenyről
szerez tudomást, ami nincs fent a versenynaptárban, általában elküldi az elnökségnek, hogy mások
is elindulhassanak rajta. Ebben továbbra is kérjük a segítségeteket, hogy minél több lehetőséggel tudjunk élni.
A hazai versenyek előtt a nyitó oldalon néhány mondatos kedvcsináló mellett a versenykiírás és a versenyekkel kapcsolatos
egyéb információk is megjelennek közvetlenül a verseny előtti időszakban.
Visszamenőleg is megtekinthetők a jegyzőkönyvek 1976-ig. A nagyon korai versenyek jegyzőkönyveinek begépelése, feldolgozása
még folyamatban van, így azok az évek még hiányosak, amikor még nem voltak elektronikusan meg ezek. Sajnos nagyon hosszadalmas
munka ez is, csakúgy, mint a régi eredmények bevitele az írott jegyzőkönyvekből, csúcslisták készítése, módosítása ezek alapján
/Pólyáné Téli Éva/
|
62. |
Több tájékoztatás a világ versenyeken való részvétel lehetőségeiről.
|
A világversenyek, úgymint világbajnokságok, Európa bajnokságok illetve
az Európa és világ játékok mindig rendelkeznek saját honlappal. Ennél pontosabb tájé-koztatást nem tudunk adni mi sem.
Amennyiben valami nem világos kérjük írjatok e mailt
és minden esetben megválaszoljuk a kérdést.
A versenyek kiírására vezető link mindig felkerül a versenynaptárba. Számos esetben adtam
számos versenyzőnek információt, szívesen segítettem sokaknak a nevezésnél, szállásfoglalásnál, repülőjegy
foglalásnál és sok minden másban is, pl. egyenpóló elkészíttetésében, eljuttatásában. Ha valaki kéri, ezután
is szívesen segítek, amiben tudok.
/Pólyáné Téli Éva/
|
63. |
Jó Lenne olyan tudásbázist építeni ami az uszodákról szól országszerte
( pl. Egy nyaralás alkalmával elég nehéz megtalálni a környékbeli uszodákat azok nyitvavtartását, sávjait.
Jó lenne, ha olyan segédletekkel,segítenék az úszók edzését ami az egyedül edző amatőröket segítik.
Mozdulatok, száraz edzés, edzéstervek stb.
|
Az uszodák honlapjai tartalmazzák ezeket az információkat. Jó esetben!
Ugyanis van olyan budapesti uszoda amelyik Facebook oldalon üzenget a vendégeknek.
Az interneten pár perc alatt lehet információt szerezni ezekről a dolgokról. A facebook oldalon, vagy messengeren
elérheted valamelyik közelben élő úszótársadat, aki az információk mellett esetleg még közös edzésre is hajlandó Veled.
/Pólyáné Téli Éva/
Az edzéstervek közzétételét nem támogatjuk, mert sérüléssel járhat egy általános edzésterv alkalmazása.
|
64. |
A tagság, tagszervezetek ösztönzése, motiválása, a fegyelmezettebb és
szükséges adatszolgáltatás, befizetési (regisztrációs adatok, tagdíjak, regisztrációs díjak egyesületi szintű- nem egyéni!!)
morál javítására.
|
Ez valóban gyakran probléma. Igyekszünk utolérni magunkat és az egyesületeket
a tagdíjak és regisztrációs díjak befizetésével, adat pontosítások átvezetésével.
Erről hosszan tudnánk mesélni! Az mindenképpen bíztató, hogy egyre fegyelmezettebbek az egyesületek, de sajnos
néhány esetben még többszöri személyes megkeresés ellenére is vannak elmaradások.
/Pólyáné Téli Éva/
|
65. |
tőbb lehetőséget az idősebb uszoknak
|
Nem értehtő pontosan milyen lehetőségre gondol a javaslatot író. A versenylehetőségek
száma a járványhelyzettől függ, de remélhetőleg jövő év második felétől a megszokott lesz.
|
66. |
Több figyelmet,lehetőséget kérünk!Sehol,megemlítést
nem kapunk a VB EB vagy pl. a 2019 Torinói olimpia részvétele és eredményei miatt!!Szerintem sok munkánk van
benne(pandémia előtt havi szinten volt versenyünk),sehol meg nem említik a szenior úszókat!!!!!!
|
A szenior úszás nem úgy versenysport, mint a társadalom által elfogadott
profi, főfoglalkozású versenyzők által űzött látvány sportok. Az a szórakoztató ipar egy, fogyasztásra szánt, terméke.
Jól közvetíthető, izgalmakat okoz a nézőnek. Ugyanakkor az is igaz, hogy a szenior úszás a sport legszebb hagyományát valósítja meg a modern korban,
amikor kortól függetlenül mindenki a saját képessége határait feszegeti és próbálja éveken-évtizedeken keresztül karban
tartani a testét, egészségét és önmagához képest minél jobb eredményt elérni. Ez a kettő a társadalom szemében soha nem lesz egyenértékű.
|
67. |
Legyen elismert versenysport a szenior úszás
|
68. |
Érdemes volna felvenni a kapcsolatot egészségvédelemmel, életmóddal, táplálkozással
kapcsolatos felvilágosító, népszerűsítő, oktató tevékenységet végző civil szervezetekkel, hogy a regisztrált szenior
úszók számára kedvezménnyel, vagy ingyenesen elérhetők legyenek szűrővizsgálatok, kezelések, orvosi tanácsadás. Fokozni
kellene a szenior úszás népszerűsítését, mert a szövetség fennmaradása, működésének biztosítása és érdekekérvényesítő
képessége alapjában függ a regisztrált versenyzők létszámtól.
|
A szűrővizsgálatot végző piaci szereplők esetleg kedvezményt adhatnak több személy
esetén, de a szenior úszók földrajzilag elég messze laknak egy egy ilyen piaci szereplőtől ezért nem biztos, hogy ehhez elegen
tudnák igénybe venni.
A költség így sem kicsi nem biztos, hogy mindenki vállalná. A szenior úszás, mint tömegsport nem idegen az eddigi stratégiánktól
ugyanakkor az is észlelhető, hogy nincs fokozatos növekedés sem a versenyzők számában, sem a teljesített rajtok számában.
Ennek a fő oka, hogy
nagyon sokan egy két versenyen indulnak és nem éreznek rá a szenior úszás ízére.
A statisztikák szerint a versenyzők közel 20%-a teljesíti a rajtok 80%-át. Ez a szenior mozgalom
érzékeny pontja, ugyanis egy kimaradó sok rajt teljesítő, nagyon befolyásolja az egész éves rajt összesent.
Igaz, nem országos szinten, de vannak kezdeményezések, próbálkozások. Több versenyen (Pl. Csongrád, Hódmezővásárhely,
Szentes, Szentendre) vannak jelen Egészségfejlesztési irodák, a Vöröskereszt, vagy más egyéb egészségfelméréssel,
tanácsadással, szűréssel, kutatással foglalkozó intézmények, vagy szervezetek.
A további kapcsolatok kiépítésében szeretettel várjuk a konkrét segítségéteket!
/Pólyáné Téli Éva/
|
69. |
Kepviseljenek bennunket
|
Az elnökség igyekszik képviselni a szenior úszók érdekeit.
Sajnos ez nem miden cél esetében egyszerű feladat.
|
70. |
erőteljesebb érdekképviselet
|
  |
Sorsz. |
Amennyiben általában a szenior úszással kapcsolatos észrevétele, javaslata van itt megírhatja
|
Az elnökség válasza, javaslata |
71. |
Hosszú távon elkerülhetetlennek látszik, hogy minden magyar szenior úszónak olyan
magyarországi szövetség versenyzőjének kell lennie, amit a FINA hivatalosan is elismer.
|
A FINA és a LEN elismeri az MSZUOSZ-t. A szakmai kommunikáció a FINA irányába közvetlenül
az MSZUOSZ-ből történik. A TOP10es éves ranglista adatszolgáltatás, a világ csúcsok bejelentését elfogadják tőlünk.
Amire a vélemény írója feltételezem arra gondol, hogy minden országból egyetlen szövetség áll hívatalosan kapcsolatban a FINA-val.
Persze ez nem ennyire egyszerű,
mert a vízilabda is FINA sportág és külön szövetsége van, a szinkronúszás is ugyanígy. Tehát, amennyiben arra céloz a javaslat írója,
hogy MÚSZ tagok legyenek a szeniorok nem biztos, hogy ez be fog következni a MÚSZ nak nem érdeke ekkora munkát a nyakába venni miközben ehhez
rendelt források nincsenek. Három olyan országot ismerek (lehet van több is), ahol a nemzeti úszószövetség égisze alatt működik a szenior
úszás. Egyiknél sem a
tömegalapokon szervezett évi 8-10 verseny rendezés a jellemző. Általában egy-két versenyt rendeznek az ország lakosságszámához
képest sokkal kevesebb indulóval. Ez számunkra nem követendő út az elnökség véleménye szerint.
Személyes tapasztalatom, hogy Szlovákiában két szövetségi verseny
mellett legfeljebb 2-3 egyesület által rendezett verseny szokott lenni. Romániában szintén.
/Pólyáné Téli Éva/
|
72. |
Köszönöm, hogy véleményező tag lehetek!
|
Köszönjük!
A versenyrendezők megérdemlik a dicséretet, mert sok éven át minden évben újra nekilátni és áldozatos munkával versenyt rendezni
nagy feladat. A szövetség elnöksége igyekszik ebben támogatni a versenyren-dezőket, de a munka az övék marad!
Az elnökség nevében köszönjük az
áldozatos mun-kájukat!
Az információ közlésért járó köszönő sorok mivel név szerint említett valószínűleg egy csapattársamtól származnak,
aki a Debreceni Szenior Úszó Klub honlapján található versenybeszámolókra céloz. Aki meg szeretné nézni, hogy néz ki egy ilyen beszámoló,
ide kattintva megteheti.
|
73. |
Nagyon jó a honlap, sok információ évekre visszamenőleg elérhető. Köszönöm Miklós Attilának,
hogy a versenyek után
fényképekkel színesítve megkapom a beszámolót a debreceni eredményekről.
|
74. |
Nagyon szeretem ezt a közösséget. Erővel még bírom az edzéseket, az utazásokat, a versenyeket.
Tartsuk meg sokáig!
|
75. |
Hálás vagyok a rendezőknek, hogy van és részt vehetek a versenyeken.
|
76. |
A legjobb az életemben, hogy úszhatok, versenyezhetek
|
77. |
Köszönjük a munkát, amit értünk végeznek. Szeretném, ha újból lehetnének versenyek.
Remélem, az EB-t megrendezik 2021-ben
|
78. |
Én két éve vagyok egyesületi tag, az egyesületem nagyon szuper, imádom őket.
Az szövetség munkájába annyira
meg nem láttam bele, hogy véleményt írjak a munkájukról.
|
79. |
Nem tetszik, hogy ledegradálják és tömegsportnak nevezik. Ebben a szemléletben komoly változást
kell elérjünk! Az USA-ban például a sokszoros világcsúcstartó és Világbajnok Thimoty Shead teljesítményét egy lapon ismerik el, a
fiatal sportolókéval. Felkerült a “Halhatatlanok” listájára! ( Hall of Fame)
|
Az "International Swimming Hall of Fame" az "Úszó Hírességek Csarnoka"
a szenior/masters úszókat külön kategóriaként tartja nyilván. Tehát az az állítás nem pontos, hogy szenior úszó bekerül az
Úszó Hírességek Csarnokába, mert valójában, annak a szenior részébe kerül be a neve. Ez természetesen kimagasló teljesítmény! Példa erre
Jim Montgomery, aki tagja a
Hall of Fame-nek, de nem tagja a Masters Swimming Hall of Fame-nek pedig indul szenior versenyeken is.
A szenior úszó Hírességek csarnokába kerülés feltételei a következők:
Általános feltételek közül a legfontosabb:
Legalább 15 év és egymást követő 4 különböző korcsoportban versenyzés.
Értékelési kritériumok:
FINA által hitelesített világ csúcsok száma minimum 20 világcsúcs, 20 pont minden világcsúcs 1986-tól mostanáig
FINA világcsúcs bonus pont 2 plusz pont minden évre amíg a világcsúcs érvényes
A FINA TOP10 5 pont első hely, 3 pont második hely, 1 pont harmadik hely
MSI 1986-1991, FINA 1992- VB Első hely 3 pont, második hely 2 pont, 3 hely 1 pont.
Ezeknek a feltételeknek nem tesz eleget -egyelőre- egy magyar szenior úszó sem.
|
80. |
Szeretnék leigazolt versenyző lenni. Hová léphetnék be a 11. kerületben?
Többször részt vettem a Balaton-átúszásban
|
A 11. kerületben évtizedekig létezett szenior úszó egyesület, de néhány éve nincs. Javasoljuk
keresse meg valamelyik budapesti egyesületet. Az MSZUOSZ honlapon az egyesületek menüpontban található az elérhetőségük.
|
81. |
Nagyon szeretnek tobb videki uszocsapatot megismerni a kozlejovoben.
|
Reméljük a járvány veszély megszűnte után lehetősége nyílik rá.
Szeretettel várunk a versenyekre, ahol megismerheted a csapatokat és versenyzőtársaidat.
/Pólyáné Téli Éva/
|
82. |
A nevezésen a fiú lány, megszólítást talán le lehetne cserélni.
|
A nevezésben férfi és nő van a jegyzőkönyvekben amit a MÚSZ rendező program
készít ott szerepel
a fiú lány megnevezés. A feldolgozásnál javítom és férfi nő besorolást tárolok.
|
83. |
Rövid pályán legalább a magasabb korosztályoknak legyen hivatalos a 25 méteres táv is. Köszönöm!
|
A FINA versenyszabályok szerint a 25 méteres versenytáv nem szabványos, nem tartják nyilván.
A versenyrendezők ettől függetlenül rendezhetnek ilyen távú versenyt. A továbbiakban sem szándékszunk országos bajnokságon, nem szabványos számban
versenyt rendezni.
|
84. |
Jó lenne ha kőzelebb lennének a versenyek
|
A 82-84 javaslat írói Budapesten laknak. Van megoldás a javaslatban felvetett kérésre,
rendezzen versenyt az a budapesti csapat, amelyikben javaslat írója úszik.
Mi is szívesen mennénk budapesti versenyekre, várjuk a meghívásotokat.
/Pólyáné Téli Éva/
|
85. |
Több Budapest közeli verseny
|
86. |
Legyen több verseny Budapesten ,, Aki volt versenyen ne számítson ,,,szabadidő sportolónak,,,
|
87. |
Nagyobb támogatást várnék. Szeretném ha a sportszövetség elismerné és támogatná a
szenior úszók tevékenységét. |
Mi elnökségi tagok is szeretünk úszni!
Mi is időt, anyagi erőforrást fordítunk az úszásra, akár a többi szenior úszó.
Ugyanakkor a szabadidő azaz amatőr sportoló azért úszik, mert szeret úszni a profi azért, mert abból él. A taxisofőr vagy a válallkozó
abból él vagy a munkájához szükséges, hogy vezet, az úrvezető a kényelme miatt ül saját autóba.
Az amatőr szó a "kedvelő, valamit szerető" francia szóból származik ez nem degradáló.
A szabadidő sportoló sem az, mert az egészségünkhöz, életminőségünkhöz, általános
közérzetünkhöz pozitívan járul hozzá az úszás és általában a sportolás. Erre fordítjuk a szabadidőnk egy részét.
Nem tudunk felhozni a MÚSZ vagy az EMMI-vel folytatott párbeszédben olyan szakmai érvet, ami a szenior úszást a versenyszerűen,
hivatásosan sportolókkal egy szintre hozná. Az egészségügyi szempontok az EMMI-t érdekelhetik a MÚSZ-t nem, hiszen más a feladatuk. Viszont
az egészségügyi szempont nem érv egy szakág versenysporttá nyilvánítására. Aki arra gondol, hogy a FINA és a LEN
meghirdeti a szenior VB-t és EB-t tudatosítsa magában, hogy ezek a szervezetek üzleti alapon szervezik ezeket a versenyeket.
A szenior
úszás már 1970-től létezett az Egyesült Államokban és 1971 szeptemberétől Magyarországon civil kezdeményezés alapján, saját
szabályrendszer
szerint. A FINA 1986-ban azért hozta létre a szenior úszó szakágat, hogy a hivatásos versenyzőknek legyen lehetőségük levezetésre.
Ezért alakult ki a kettősség a szenior úszásban, ezért lett a valamikor versenyszerűen úszók és a felnőtt fejjel versenyezni kezdő
úszók sportja.
Azt is értjük, hogy zavarja a nem úszókat, hogy ők miért nem úszhatnak, amikor van aki nem ebből él és mégis úszhat.
Megértjük, hogy mindenkit belértve az elnökség tagjait is zavarja, hogy nem úszhatnak, de lehetetlen egy tollvonással versenysporttá
nyilvánítani egy amatőr sporttevékenységet. A Triatlonosok esetében kérem nézzetek utánna, hogy az amatőr, különben nagyon
jó triatlon versenyzők vajon tudnak-e edzeni? Elárulom konkrét esetről tudunk, hogy ugyanúgy nem tudnak, mint mi
és rajtunk keresztül próbálnak úszó edzés lehetőséghet jutni.
A Sporttörvényt sajnos nem mi írtuk, s nem tudunk rajta változtatni. Bár jó lenne. Csak úgy tudok
ebben változást elképzelni, hogy széles körű
összefogással más szenior sportszövetségekkel, sportágakkal együtt próbáljunk lobbizni érte. Ha
konkrétan tudtok segíteni ebben, segítsetek!
Az Úszó Nemzet Programba való beépülés, nem lenne rossz, már nekem is eszembe jutott, hogy ezzel
lehetne valamit kezdeni. Tudtok segíteni, merre, kihez, ki által lehetne közelebb jutni ebben?
/Pólyáné Téli Éva/
|
88. |
A szenior úszás-mint versenysport-sokkal jobb képviselete és támogatása.
|
89. |
Szorosabb kapcsolat a MUSZ-szal. Most amolyan vadhajtás vagyunk, nem elismertek a MUSZ által.
Megértetni velük, hogy ez nem nagypapák és nagymamák gyülekezete, hanem 25-95 közti egészséges korosztály. És főleg ezt be lehetne
csatornázni az Úszó Nemzet Programba. Hogy nem kell befejezni 30 után az úszást, lehet folytatni nem olyan intenzíven, de az is fontos!
|
90. |
Legyen a senior úszásban is versenyengedély ugyanúgy, ahogy az összes többi
vizes vagy nem vizes sportágban, ami lehetővé teszi az edzéseket kritikus időszakban is. Köszönjük szépen.
|
91. |
Annak nem örülünk, hogy míg a triatlon szövetségi rendszerben versenyzőnek minősülnek a
szenior versenyzők is, az úszóknál nem, ezért most nem járhatunk úszni
|
92. |
Tejes jogú úszónak tekintenek minket is, mint versenyúszókat
|
93. |
A szenior úszás NE a szabadidős sport kategóriájába tartozzon !
|
94. |
Szeniorok is legyen lehetőség úszni a lezarasok alatt.
|
95. |
Sajnálatos, hogy míg a regisztrált triatlonosok edzhetnek, úszhatnak
a korlátozások ideje alatt, mi, szenior úszók nem.
|
96. |
Jó lenne ha lehetne úszni a lezárások alatt is.
|
97. |
Korainak tartom a 25-30 évesket szenior úszóknak minősíteni.
|
A szenior versenyeken Magyarországon 1988-ig csak 40 évtől lehetett elindulni.
FINA szabályok szerint 25 évtől felfele (attól az évtől, amikor betölti a 25 évet tehát akár 24 év és 1 naposan is)
el lehet indulni szenior úszóversenyen nem áll módunkban más szabályt alkalmazni, mint a FINA. Többen megkerestek minket,
hogy versenyen kívül indítsunk 0. korcsoportot a 25 évnél fiatalabb úszóknak. Természetesen ez
lehetséges hiszen az eredményeik nem szerepelnek ranglistában.
|
98. |
Jó lenne, ha több helyen lenne lehetőség szenior edzésekre.
|
A kormányzati tervek szerint uszodák épülnek
az itt megtekinthető helyeken.
Reménykedjünk, hogy a közel jövőben több helyen lehet majd úszni.
Ezt elsősorban egyesületi szinten tudjátok megoldani. Az is jó ötlet, ami a HÓD-os úszóktól ered,
hogy közelben élő egyesületek tartsanak közös edzéseket.
Amikor normális életet élhetünk, lehet edzőtábort is tartani, Szentesen pl. többen voltak már akik
lejöttek edzeni. Az üdülőházakban laktak, s ingyen úszhattak egyénileg, vagy
pályabérléssel csoportosan is. Gondolom, erre több vidéki uszodában is lenne lehetőség.
/Pólyáné Téli Éva/
|
99. |
Csak 1 napos versenyek.
|
Javasoljuk, aki egy napon szeretne úszni, jöjjön csak az első versenynapra,
ami később kezdődik. Nehéz minden versenyszámot 400-500 versenyzővel egy nap alatt megrendezni.
|
100. |
A ranglista versenyeket jobban szeretem. A szentesi nyári verseny az utóbbi
időben a "mi kérésünkre" 33-as medencében zajlik kézi időméréssel a ranglista verseny helyett. Így a nyári
időszakban szinte egyáltalán nincs ranglista verseny. 1500 métert csak egy versenyen lehet úszni, ott is,
ha nem vagyok a legjobb 10-ben, akkor csak osztott pályán. Értem, hogy időben hosszú, de szívesen
fizetünk érte nagyobb nevezési díjat is.
|
A nyári időszakban van a hagyományos gyulai országos
bajnokság. A csongrádi versenyen lehet úszni 800 métert igaz kézi időméréssel, de ranglista szám.
A szentesi januári versenyen 100-110 induló van 1500 on. Ez 10-11 futam lenne. Átlagban 25 percet számolva futamonként
ez 250-275 perc folyamatos úszás. Tehát az 1500 méteres verseny 4:10-4:55 percig tartana. Amennyiben reggel
10 kor kezdenek (azért, hogy odaérjenek a messzebbről jövők) 14:10 kor vagy 14:55 kor érne véget, amikor is lenne a sprint verseny.
Most számoljunk csak az 1500 as számmal. Az úszó medence egy órára 70 ezer Ft, 20 futamnál ez 3500 forint minden rajt.
Ekkor lenne meg a medence költsége. Az időmérés, versenybírók, program kezelők és az érmek nincsenek benne.
Amennyiben bevezetnék ezt a nevezési díjat szerintem a rajtok száma megfeleződne, de lehet még kevesebb lenne.
Akkor rögtön délben vége lenne az 1500-nak. A következő a 99. pont javaslata nem pont ezt a megoldást vázoljafól.
Érintett vagyok a szentesi versenyeknél. Az 1500 méternél az a helyzet,
amit Attila írt. Sőt még ennél is hosszabb lenne, ha a leggyengébb idővel
nevezett női és férfi futamot nem vonnánk össze. Tudom, nem vígasztal, de a
legutóbbi EB-n (Kranj) is a
800 méteres számokban két fő úszott egy pályán, és ez máshol is gyakran így van.
A májusi versenyünket csak egy alkalommal rendeztük a fedettben. Az ott lévő versenyzők
napközben folyamatosan a kinti verseny hangulatát hiányolták, így az esti vacsorán
jelen lévő kb. 150 embert megszavaztattuk, hogy hol rendezzük a következő évben a
májusi versenyt. Egyhangúlag a 33 méteres medencére szavaztak! A szavazás eredményéből arra
lehet következtetni, hogy bár nagyon fontos az eredmény, kellenek a hitelesített idők, de
nagyon sokaknak még ennél is többre van szükségük! A jó hangulatra, a kellemes, gondtalan
kikapcsolódásra, baráti beszélgetésekre, napsütésre, s közte egy-egy nagy hajtásra, és este
egy jó vacsorára, esetleg táncra, zenére, kikapcsolódásra.
Népszerű egyébként a tótkomlósi 33-asban rendezett verseny is és szívesen mentünk a szarvasi
25-ösben rendezett úszóversenyre is, hasonló okok miatt. Igaz, hogy nem volt hitelesíthető
eredményünk, de jól éreztük magunkat, s még nagyokat hajtottunk is ettől függetlenül.
/Pólyáné Téli Éva/
|
101. |
nevezesi dijak csökkentése
|
Valóban évtizedekig 500 majd 600 Ft/rajt volt a nevezési díj. A költségeket
lehetetlen kitermelni alacsony nevezési díjjal. A gyermek versenyeken 1200 forint a nevezési díj.
A környező országokban sajnos még ennél is több, 4-7 Euró számonként. Szívesen csökkentenénk
az árakat, de brutálisan megemelkedett a rendezés költsége, még így sem jön ki tisztán a nevezési díjakból.
Ha nem lennének pályázatok és szponzorok, ráfizetéses lenne a rendezőknek.
/Pólyáné Téli Éva/
|
102. |
Lehetne azzal is koltseget csokkenteni egy egy verseny alkalmaval,hogy elozetesen
fel kene merni ki szeretne ermet es ki nem,sokunk sztem ki sem teszi mar. Nyilvan egy OB verseny az mas..
|
Volt próbálkozás emlékéremre amit minden induló megkapott,
nem országos bajnokságon, de elektromos időméréses versenyen. Sajnos nem nyerte el a sporttársak tetszését.
A javaslat jó, de nagyon sokan nem értenének vele egyet. Néha előfordult versenyeken, hogy
elfogyott az érem a végére. Nagyon sokan felháborodtak azon,
hogy nem jutott nekik, és követelték, hogy juttassák el számukra a megérdemelt érmeiket.
/Pólyáné Téli Éva/
|
103. |
Az elit versenyzés átvezetésére buzdítani, elismerni
jogosultságát,ez a cél, hogy a fizikai igény, az egészséges életmód maradjon meg örökre.
|
Az elitversenyzők átvezetése is lehet egy irány a szenior mozgalom bővítésében.
Ez működött is a hazai 2017-es VB kapcsán és remélhetőleg a jövő évi EB kapcsán is működni fog.
|
104. |
Csináljunk versenyeket, támogassuk azokat, akik versenyeket csinálnak. Több verseny legyen.
|
Ezt szeretné az MSZUOSZ elnökség is. Ezért pályázunk forrásokért.
|
105. |
A versenyek jok, több reklám, publikációval érdemes lenne szélesebb körben megismertetni
az emberekkel. A fb elég gyengécske. Az emberek alig ismerik a szenior versenyeket, úszókat.
|
A Facebook nem a népszerűsítésről szól inkább a vélemények cseréjéről.
Aki egy Facebbokoldalán
a sokszor sarkosan egyéni vélemények alapján szeretne népszerűsíteni valamit valószínűleg nem járna sikerrel.
Az MSZUOSZ honlap inkább erre való. A célzott reklámnak illetve hirdetésnek lehetne létjogosultsága, például
(a remélhetőleg majd újra működő) uszodák előterében elhelyezett reklámplakáttal.
A szenior úszás népszerűsítésében minden egyesület és szenior úszó segítségére számítunk.
Saját közegetekben tegyetek meg mindent, hogy halljanak rólunk, az eredményeinkről, a
bajnokainkról és azokról is, akik ugyan nem gyakran állhatnak fel a dobogóra, de mindennap
győztesek, mert legyőzték a lustaságukat, tettek az egészségükért, példát mutattak a
fiataloknak és az idősebb korosztálynak egyaránt. Tudósítsátok a médiát az eredményeitekről,
s minél szélesebb körben terjesszétek, hogy az úszásnak, a rendszeres edzésnek köszönhetően
sokkal energikusabbak, fiatalosabbak, egészségesebbek vagytok, hogy versenyekre jártok, s ott
milyen eredményeket értetek el. El kell mondani, hogy vannak Országos Bajnokságok, nemzetközi
versenyek, s minden évben Európa, vagy Világbajnokság a
legjobbaknak az elit versenyekkel azonos helyszínen, azonos rendezés mellett. Próbáljatok minél
több embert megnyerni szenior úszónak, s a szenior úszásnak.
Akinek van lehetősége, ne csak a szűk körében terjessze, hanem keressen utat más csatornákon keresztül is,
mindannyiunk érdekében. Csak közösen tudunk eredményt elérni, mindenki tud tenni érte!
/Pólyáné Téli Éva/
|
106. |
Lehetőséget adni a tömegsport határain túl!
|
Nem pontosan értjük a javaslatot. A szenior úszás
versenysport és szabadon bárki által tehát akár tömegesen választható sportág.
|
|
|