Sorsz. |
Általános észrevételek és javaslatok a versenynaptárral kapcsolatban
|
Az elnökség válasza, javaslata |
1. |
Az Ország nyugati régiójában is lehetne kijelölni várost; pl. Győr, Balatonfüred
|
Az elnökség nem jelölhet ki verseny helyszínt, mivel a költségeket a versenyrendező viseli a szövetség a versenytől
függően 1-2-3 napos verseny illetve OB esetén 50-100-200 ezer Ft támogatással tudott hozzájárulni.
Előnyben lehet részesíteni az új helyszínt, de általában az
új helyszíneken egyszer rendeznek versenyt a veszteségek miatt többször nem vállalják.
Az egyesületek eloszlása Magyarországon területileg nem egyenletes, Budapest, Pest megye és a Dél Alföld túlsúlya érezhető. A
megyénkénti eloszlás itt nézhető meg. A budapesti és Pest megyei versenyző szám
indokolná több verseny rendezését Budapesten, mert Pest megyében, Százhalombatta, Szentendre és Törökbálint egy negyedét
teszi ki az évente általában rendezett tizenkét versenynek. Budapesten egy verseny rendezése óriási összeg
ilyen költségvetésű szenior versenyt még nem rendeztünk soha az elmúlt 47 évben. Egy három napos verseny, mint amilyent
2018-ápriliásra tervezünk, amennyiben nem csökkenthető az uszodabérlet költsége kb 3,4-3,6 millió Ft lenne. Ekkora
összeget kb 800 versenyző, 2500 rajtnál 1500 Ft/egyéni rajt nevezési díjjal rendezhető meg. Eddig a legnagyobb
hazai rendezésű szenior úszóverseny (tehát a VB, ami FINA rendezés volt nem számítható ennek) 420 indulóval 1600 rajtot produkált.
Szívesen fogadjuk bármelyik Budapesti csapat vagy minden budapesti csapat összefogásával rendezett versenyt. Ugyanígy a dunántúli
csapatok jelentkezését is várjuk a versenyrendezésre.
|
2. |
Dunántúlon is lehetne legalább 2 verseny a 2018-as kiírásban!
|
3. |
A Dunántúlon nem nagyon van verseny.
|
4. |
Túlsúlyban voltak az alföldi versenyek
|
5. |
Jó lenne, ha Budapesten, illetve Nyugat-Mo-on is lennének versenyek. Tatabányáról Hodmezőre,
Szentesre, Csongrádra, Tótkomlósra, Kecskemétre, stb elutazást nem mindig vállalják be, mondjuk egy
50 m gyors kedvéért.
|
6. |
Dél-Alföld túl domináns, Dunántúl fehér folt.
|
7. |
Budapesti verseny hiányzott...
|
8. |
Lehetne több verseny a Dunántúlon is!
|
9. |
Érdemes lenne Budapesten több versenyt szervezni.
|
10. |
Több budapesti verseny jó lenne. A legtöbb verseny vidéken van, sok a pesti, pest megyei klub
akik szívesen versenyeznének Budapesten is.
|
11. |
Több versenyt kellene Budapesten tartani. Túl sok a távoli helyszín. Költséges a szállás, lejutás.
|
12. |
Tudom, hogy az OB-knak hagyományos helyszínük van, de ha másért nem is, de a jó országos megközelíthetőségért
Budapest megérdemelne évi 2 ranglistás versenyt. (Tudom, hogy jövőre egyet tervezünk.)
|
13. |
Nincs budapesti verseny
|
14. |
Minden verseny dél-kelet Magyarországon van, talán kettő kivételével.
|
15. |
A Budapesti egyesületek nem képesek versenyt rendezni, de kritizálni nagyon tudják a versenyt rendezőket.
A rendezésért nem tesznek meg mindent.
|
A versenyrendezés nem egyszerű feladat, ezért minden versenyrendezőnek köszönettel tartozunk. Új versenyrendezők
jelentkezését várjuk!
|
16. |
3 napos OB mindkét medencében. A 25 legyen tavasszal, vagy december elején.
|
A versenyekkel kapcsolatos igények különbözőek az
ideálisnak tartott időtartam tekintetében. Ezért egymás mellé helyeztük a sporttársak elvárásait. Mivel
a költségek a verseny időtartamával nő (szállásköltség, étkezés) ezt az észrevételt is ide szerkesztettük.
Szeretnénk, ha minél többen megtalálnátok a számotokra megfelelő versenyt, ezért lesz
3 napos, 2 napos és egy napos verseny is.
|
17. |
A 3 napos versenyeket hosszúnak találom, bármennyire is vonzó Gyula.
|
18. |
Max 2 napos versenyek legyenek, ha rövid a program akkor akár egy napra rakni az összes számot
|
19. |
Magasak a részvételi költségek
|
20. |
Havi 1 verseny számomra elég.
|
Ezekben az észrevételekben is megjelenik a különböző elvárás a sporttársak részéről bár a havi egy versenyt
kedvelők többségben vannak, de legalábbis többször hallatták a hangjukat. Ugyanakkor több évtizedes
tapasztalat alapján a havi egy verseny hozza a legnagyobb részvételt a versenyeken vagyis
ez felel meg a legtöbb sporttársunknak.
A jövő évi versenynaptár tervezetben is 12 versennyel és két postaversennyel
(egy tavasszal és egy ősszel) számolunk.
|
21. |
Havonta egy verseny a megfelelő
|
22. |
Ideálisnak tartom a körülbelül havonta egy verseny felosztást.
|
23. |
Nincs vele problémám, de lehetne több verseny is
|
24. |
Ahogy eddig is volt, jó, ha szinte minden hónapban van egy verseny.
|
25. |
A jövőévi eddig nagyon hiányos, remélem több verseny lesz. Postaverseny.
|
26. |
Lehetne több verseny :)
|
27. |
Tavasszal több verseny is lehetne.
|
28. |
A nemzetközit ne vonjuk egybe az Ob-vel.
|
A legtöbb országban a versenyek és az országos bajnokságok (az elit és a szenior egyaránt) nyílt versenyek
pont azért, hogy minél több lehetőség legyen a versenyzésre. A hazai versenyszabályzat szerint az ORSZÁGOS BAJNOK a
legjobb helyezést elért, magyar szenior egyesületben versenyző úszó lesz. Van kivétel, például az angliai
rövid pályás OB ott kikötötték 2014-ben, hogy csak brit egyesület úszója indulhat. Ezért kettős igazolással -
FINA szabály szerint engedélyezett módon -
szoktak külföldiek indulni, ami eltorzítja a váltók eredményét és a csapatversenyt.
|
29. |
Csalódást keltő volt két verseny elmaradása az őszi szezonban.
Szerintem meg lehetne próbálni több rövidpályás versenyt rendezni.
|
Sajnos a rendezési költségek megnőttek illetve a másik elmaradt verseny esetében a rendezésben főszerepet vállaló
sporttársunk betegsége miatt nem került megrendezésre a verseny.
Évek óta a világversenyek előtt 4-6 héttel rendezzük meg valamelyik 50 méteres OB-t (ld. Vásárhely, Gyula)
/Pólyáné Téli Éva/
Minden versenyen minden versenyszámot megrendezni lehetetlen. Időben nagyon elhúzódnának a versenyek. Kivételt képezett az
idei hódmezővásárhelyi országos bajnokság, amelyen minden a világbajnokságon megrendezett versenyszámban lehetett
indulni két nap alatt. Ehhez viszont olyan medence, technikai feltételek és versenyrendező csapat kellenek, mint
Hódmezővásárhelyen.
Viszont a 800 gyors és 400 vegyes miatt ők is kénytelenek voltak szombaton délelőtt is versenyt rendezni. A korai
kezdést nem lehet megspórolni ezért szoktak ilyenkor hosszabb távú és időtartamú versenyszámokat rendezni, hogy a
többi versenyszámra odaérjenek azok a versenyzők akik nem akarnak ezekben indulni.
A világbajnokság és Európa bajnokság előtti utolsó verseny hagyományosan a gyulai országos bajnokság.
Az MSZUOSZ nem vesz részt nyílt vízi versenyek szervezésében csak közzé teszi a versenymeghívót a a honlapján.
|
30. |
Elmaradtak versenyek, kimaradnak versenyszámok a kisebb versenyeken.
|
31. |
Sajnáltam az elmaradt versenyeket. A havi egy verseny rendezést megfelelőnek tartom.
A második napi versenyek kezdési idejét - néha - korainak tartottam. Kevésnek tartom a hosszabb távú versenyszámokat,
versenyeket.
|
32. |
Szerencsés lenne, ha több elektromos mérésű 50es verseny lenne a világversenyek előtt.
|
33. |
Kevés a hosszabb távok választhatósága. Pl. 400 vegyes, 800 és 1500 gyors, stb.
Aki hosszabb távokon eredményes, az hogy készüljön föl a világversenyekre?
|
34. |
A szenior világversenyek előtt 4-5 héttel kell egy megfelelő színvonalú szenior úszóverseny, ahol
lehet gyakorolni az aktuális világversenyen úszható versenyszámokat. Szenioroknak nyíltvízi úszóverseny
idén sajnos nem volt.
|
35. |
Több kedves verseny eltűnt, néhány meg pénz híján elmaradt
|
36. |
Sok verseny nekem az ország mexikói felén van ami nem kis pénzbe kerül.
|
A "Mexikóban" lakók, ők többen vannak és nekik pont annyiba kerülne
(ha nem többe, a drágább szállások és vendéglők miatt) az ország nem "mexikói"
részébe utazni.
A "Mexikóban lakók" bevállalják, hogy idejüket, energiájukat, s gyakran az egyesület és a szervezők
saját anyagi eszközeiket sem sajnálva megrendezzék ezeket a versenyeket, ezért van "Mexikóban" több verseny.
Ha ők ezt nem vállalnák fel, akkor nem nagyon lenne Magyarországon verseny, ahol a "nem mexikóiak"
elindulhatnának. /Pólyáné Téli Éva/
|
37. |
A nyíregyházi verseny nagyon fontos, de nyáron a környező látványosság miatt jobb lehetne. Kedvenc helyem.
|
A helyi nevezetességeket interneten viszonylag könnyen meg lehet találni, de az alkalmi rendezvényeket vagy
programokat a rendezők jobban ismerik. Megkérjük a versenyrendezőket, hogy
a kiírásban illetve a verseny előtt lehetőség szerint hívják fel a figyelmet a nevezetességekre, programokra és rendezvényekre.
Az országos csúcsok listáját többször előfodult, hogy kifüggesztették eddig is, de
a ranglista versenyeken, országos bajnokságokon a jövőben minden alkalommal kifüggesztjük.
|
38. |
Egy kis személyes érintettség jó lenne az egyes versenyekkel kapcsolatban gondolok itt olyanokra,
hogy a rendező városnak miért fontos ez a verseny, mit lehet a környéken megnézni, és, hogy mi
az országos csúcs az egyes távokon.
|
39. |
A versenynaptárat jónak találom.A honlap is jól és gondosan van szerkesztve.
|
Az ízlések különböznek ezért tettem egymás mellé a két véleményt. Igyekezni fogunk
mindenkinek megfelelni a honlap tartalmának a szerkesztésében.
|
40. |
Első ránézésre "értelmezhetetlen", sokat kell nézegetni hogy megértsem...
|
41. |
Elégedett vagyok vele.
|
Örvendünk, hogy a versenynaptár megfelelt és igyekszünk a jövőben is hasonlóan kialakítani.
|
42. |
Nekem megfelelt
|
43. |
Rendben van.
|
44. |
A versenyek kiírás szerinti időpontjait semmilyen okból se lehessen megváltoztatni.
|
A verseny kiírás megjelenése után nem lehet változtatni. A versenynaptárban szereplő
időpontot viszont két hónappal a naptárban szereplő időpont előtt KÜLÖNÖSEN INDOKOLT esetben, úgy hogy a többi
versennyel nem ütközhet, az elnökség engedélyével meg lehet változtatni. Ezért kérjük a szállás foglalással mindig
várjátok meg a versenykiírást.
|
45. |
viszonylag jó csak akik szombaton délelőtt még dolgoznak azok nem nagyon tudnak lejutni a korai kezdések miatt,
csak vasárnapra, de ez van magán probléma.
|
Sajnos a hosszabb versenyprogramok esetén nem oldható meg a kései kezdés.
|
  |
Sorsz. |
Vélemények a hazai szenior versenyekről
|
Az elnökség válasza, javaslata |
46. |
- Általában jó a rendezés.
- Általában jó a véleményem.
- Általában jó hangulatú, megfelelő szinten rendezett versenyek
- Általában jól szervezettek és jó hangulatúak.
- Általában jól szervezettek, hangulatosak.
- Az egészség megörzésébe nagyon fontos,mert céltudatos és rendszeres felkészülést igényel.
- Egyre népszerűbbé válik és emelkedett a tag létszám ebben az évben.
- Hódmezővásárhely nagyon profi!
- Jó hangulatban telnek.
- Jó hangulat! Jó szervezés!
- Jó hangulat, izgalom, kikapcsolódás, csapatszellem :-)
- Jó hangulatú, inspiráló, régi emlékeket, helyzeteket felidéző alkalmak
- Jó hangulatú,jól szervezett versenyek
- Jó hangulatúak
- Jó hangulatúak, kísérőként is élvezetes
- Jól szervezettek, nagyon jó hangulatú, viszont egyre több verseny kerül törlésre anyagi okok miatt.
- Jónak tartom.
- Klassz
- Körülményekhez képest megfelelő
- Minden rendben, nekem jó így, ahogy van...
- Minden rendezőnek elismerésem.
- Mindenkinek van kedves versenye.
- Nagyon jó hangulatúak, barátságosak
- Nagyon hangulatosak, színvonalasak!
- Nagyon fontos szerepet töltenek be. Sokan csak ezekre jutnak el. Várjuk, hogy találkozhassunk, beszélgethessünk,
hogy úszhassunk és jól érezzük magunkat.
- Nagyon fontosnak tartom az egészségünk érdekében a rendszeres mozgást
- Nagyon jók, tetszenek!
- Nagyon jók!!!!! Mindenki megtalálja a saját stílusú versenyét, jól szervezettek, és mikor belépsz az uszodába egy
versenyen, sportolónak érzed magad, mindegy milyen érmet nyersz vagy nem is nyersz, szerintem ez a legfontosabb!
- Óriás munka egy-egy verseny szervezése,köszönjük szépen.Versenyen indulni több,mint versenyezni.Találkozni a
közösséggel,felmérni az erőm,új célt kitűzni......Szeretem a versenyeket.
- Örülök, ha részt vehetek.
- Penge
- Superek
- Szeretem
- Remekül szervezettek.
- Nagyon jók
- Szerintem nagyon hangulatosak. Szeretek így eljárni a versenyekre. Kikapcsolódás a hétköznapokból.
- Tetszik a hangulat, jó a társaság, és jo hogy a szenior uszoknak is lehetőseguk van megmerettetni magukat.
- Tetszik hogy szinte mindenkinek van esélye valamilyen éremre es mindig jó a hangulat
- Vannak hiányosságok, de alapvetően jók
|
A versenyrendezők felé továbbítjuk a dícsérő szavakat, az ő érdemük a versenyek színvonalas rendezése.
Az ő nevükben köszönjük a pozitív visszajelzést arról, hogy megtaláljátok az örömöt a versenyzésben.
|
47. |
A dobogós eredmény hirdetések tönkre teszik a verseny hangulatát,nagyon sokan nem várják meg az
eredmény - hirdetést, hosszú és vontatott!
|
Amint olvasható az elvárások ellentétesek.
Ezért megkérjük a rendezőket arra, hogy a versenyek ne húzódjanak el. A részletes eredményhirdetés sajnos nem illeszthető bele
egy gyors versenybe.
|
48. |
Az eredményhirdetés lehetne jobb, dobogóval, szép hátérrel, bemondva a nevet, egyesületet, az elért eredményeket.
|
49. |
Nagyon jók. Csak egy kicsit hosszúak.
|
50. |
A versenyek jók csak nem országos hanem sok verseny csak a déli régióra
korlátozódik. Nyugaton és keleten nincs is igazán
verseny. Több olyan verseny lehetőség kellene ahol a család is együtt versenyezhet.
|
A versenyhelyszínek kiválasztásáról az 1. pontban adott válaszunkban írtunk.
A családi váltó a gyulai, a májusi szentesi és a csongrádi versenyen szokott állandó versenyszám lenni.
/Pólyáné Téli Éva/
|
51. |
Az Ország nyugati régiójában is lehetne kijelölni várost; pl. Győr, Balatonfüred
|
52. |
Alapvetpen jó rendezésűek, bár véleményem szerint lehetne szélesíteni a versenyszámok skáláját, illetve a
váltószámok skáláját (pl 4x100 vegyes és gyorsváltokkal).
|
A 4x100 és a 4x200 as gyorsváltók utóbbi évben került illetve a 4x100 vegyes váltó 2018-ban januárban Szentesen
kerül megrendezésre. Ezek a váltók nem olyan népszerűek, mint a 4x50 méteres váltók, világversenyeken csak az
utóbbi váltókat rendezik meg. Igyekezni fogunk a rendezőkkel megbeszélni, próbáljanak lehetőséget nyújtani legalább
évente egyszer hosszabb váltók úszására.
|
53. |
Jó lenne ha az OB ami hazai versenynek számít, nem díjaznak a külföldi
versenyzőket. Többször volt mar ilyen. Kicsit kellemetlen szerintem. Indulhatnának csak versenyen kívül.
Mint egy edzésen
|
Erre a felvetésre a 28-as pontban adtunk választ.
Ha a felvetés célja az, hogy ne legyen egyáltalán külföldi induló arra biztos módszer, hogy versenyen kívül
indulhatnak. Egy belföldi versenyen esetleg elindulhat egy egyéni induló csak azért, hogy mért ideje legyen, de
nemzetközi versenyre nem fog eljönni.
|
54. |
Az érmek lehetnének változatosabbak.
|
A második és harmadik észrevétel válasz az első felvetésre.
|
55. |
Lehetne sokkal színvonalasabb, de ennyi pénzből nem lehet kihozni.
|
56. |
Folyamatos anyagi gondokkal küzdenek
|
57. |
Jók akkor ha nem vérre megy a versengés
|
Van olyan sporttárs, aki szerint túlságosan vérre megy a versenyzés. Mások a szabályok
maradéktalan betartatásának hiányát vetik a rendezők szemére. A szövetség csak ez utóbbival
foglalkozik. Elnökségi határozat született arról, hogy amenyiben bejelentés érkezik kirívó
szabálytalanságról a versenyrendezésben (kiugrások vagy szabálytalan úszás illetve fordulók
nem vezetnek kizáráshoz) az elnökség a következő versenyen ellenőrt delegál a versenyre.
Ugyanakkor felhívtuk a rendezők figyelmét a versenyszabályok maradéktalan betartatására.
A fair play szellemében, aki versenyen indul az egyenlő esélyek biztosítására be kell tartsa a szabályokat.
|
58. |
Már nem olyanok mint néhány évvel ezelőtt. Nagyon teljesítmény-centrikus lett.
|
59. |
Családias a hangulat, de sajnos az országos bajnokságoknál is előfordul, hogy lazán veszik a FINA előírásait.
|
60. |
Van ahol túlzásba viszik a versenyszabályokat, van ahol pedig egyáltalán nem
|
61. |
Többnyire nagyon színvonalasak. Néha a bírói munka túl elnéző, megengedő a szabálytalanságokkal.
|
62. |
Egyre kevesebb, egyre drágább, hiányzanak a zenés vacsorák
|
Az utóbbi 4-5 évben évi 12 versenyt rendeznek ami a legtöbb szenior úszó szerint az ideális versenyszám. A
zenés vacsorák valóban elmaradtak néhány vesrenyen, de ennek az oka minden esetben egy előző vacsora
rendezés sikertelensége volt. Szentes, Csongrád, Gyula, Békéscsaba minden versenyén rendez zenés,
táncos vacsorát./Pólyáné Téli Éva/
|
63. |
Hangulat megfelelő, verseny nincs nagy mert minden korosztályban 1-1 erősebb versenyző van akik
mindent megnyernek itthon. A nemzetközi mezőny erős ott már a hazaiak közül is kevesebben remekelnek.
|
Az észrevétel jogos és ha jól megfigyeljük az elit versenyzők világkupa versenyén is hasonló a helyzet pedig
ott nagy összegért szállnak vízbe.
Az is jellemző, hogy a ez elit világbajnokságokon vagy olimpián sem remekelnek minden esetben a hazai
bajnokságon vagy a világkupán győztes verenyzők. A szenior versenyzőkkel kapcsolatos észrevétel ugyanakkor nem jogos
abból a szempontból, hogy a legsikeresebb szenior VB-n vagyunk túl ahol is a 6. helyen végeztek az országra összesített
éremszámban a magyar egyesületek úszói míg a lakosság arányos éremszámban elsők lettek. Erről
bővebben itt olvashattok.
Szerintem csak néhány korosztályra jellemző, hogy csak egy-egy kiemelkedő versenyző van benne, a
többségre nem igaz. /Pólyáné Téli Éva/
|
64. |
Hangulatos,sajnos a 18 as évre igen kevés van elöjegyezve
|
A honlapon elérhető versenynaptár a 2018-as tavaszi versenyeket tartalmazza. A többi versennyel kapcsolatban is
folynak egyeztetések. Igyekszünk minél hamarabb közzé tenni a többi verseny időpontját is.
|
65. |
Sokszor tiszteletlen a rendezés az indulókkal szemben.
Beígért elektromos időmérés helyett csak kézi, korai rajtok elengedése, forduló- és stílusbírók hiánya,
végleges jegyzőkönyvben is téves korcsoportok stb.
|
Sértőnek tartom a "rendezők tiszteletlenek az indulókkal kifejezést. Az illető bizonyára nem rendezett még
soha semmit. Ideje lenne kipróbálnia. Ha mindent előkészítenek, kipróbálnak, akkor sem lehet minden tökéletes,
sajnos. Nem hiszem, hogy bármelyik rendezőgárda direkt arra hajtana, hogy "tiszteletlen" legyen az odaérkező
úszótársakkal. (Lehet, hogy az úszótárs esetleg kemény munkával ezt kivívja magának ezt a kiváltságos elbánást?) /Pólyáné Téli Éva/
Technikai hibák sajnos bármikor előfordulhatnak. A jegyzőkönyv hibáját (korcsoport, születési év, név elírás)
lehetőleg a verseny alatt kérnénk jelezni. Az utólagos feldolgozásban ellenőrizzük, de a jegyzőkönyvet nem áll
módunkban javíteni. Elmesélnék történetet a szándékos és a véletlen hibáról.
Egy nálunk sokkal gazdagabb nyugat európai országban indult egy sporttársunk egy versenyen ahol világcsúcsot ért el.
Nem hitelesítették, mert bár elektromos időmérésűnek volt meghírdetve, de a versenymedence vagy az
elektromos időmérő (nem derült ki melyik) nem felelt meg a követelményeknek. A sporttársunk a FINA igazgatóját
személyesen ismeri, nála reklamált. Azt mondta vannak versenyrendezők, akik felelőtlenül nem tüntetik fel a versenykírásban azt, hogy nem
felelnek meg a nemzetközi előírásoknak. Az adott versenyen
fizetett nevezési díjról nem is írok. Többszöröse volt a magyarországi legdrágább nevezésnek.
|
66. |
Nem sok versenyen indultam, általában jók a körülmények. A százhalombattai
verseny az egyetlen, ahol szerintem borzalmasan kevés a hely, a két napot végig kell állni, mert még ülő hely
sincs! Én máshol rendezném a rövidpályás OB-t!
|
Jelenleg olyan hely ahol 25-méteres OB-t lehet rendezni Debrecen, Győr, Hódmezősvásárhely, Kecskemét, Miskolc és Százhalombatta.
Hódmezővásárhelyen az őszi OB-t rendezik, Kecskemét? Miskolc, Debrecen és Győr nem vállalja. A felnőtt OB
hagyományos helyszíne Százhalombatta, ami azt jelenti, hogy a versenymedence megfelelő. A hely valóban kicsi.
Ami jó hír, ígéretet kaptunk a 2017-es évi rendezőtől, ha megemelik 700 Ft ra a nevezési díjat akkor a
másik 25-méteres medencét is megnyitják a verseny alatt.
|
67. |
Kedvezőnek tartom,hogy 70 év felett 2 versenyszám ingyenes a legtöbb esetben.
|
A 70 év feletti versenyzőknek járó kedvezményt a versenyrendező adja, az MSZUOSZ az utóbbi néhány évben RÉSZBEN megtérítette a
versenyrendezőknek a nevezési díj kiesést.
|
68. |
Lehetne több elismerés annak, aki áldozatot hoz, versenyez, csúcsokat hoz, mondjuk nevezési díj kedvezmény,
ajándék. Több figyelmet szeretnék az országos médiában, a követendő sportolási lehetőségről, az eredményekről,
hisz ha nagymama sportol, az unoka is úgy tesz.
|
A versenyeket a nevezési díjból sem lehet megrendezni. A rendezők több helyről próbálnak kedvezményt kicsikarni, hogy
a versenyük nullszaldós legyen. Ha további kedvezményeket adnának az indulóknak azon kívül, hogy nagyon nehéz
igazságosan eldönteni kinek járjon, a kedvezményezettek körétől függően kiesés lenne a nevezési díjakban. Az ajándék
abban az esetben egyszerűbb, ha szponzorokat sikerül találni. Ehhez kapcsolódik a további felvetés ha az országos médiában
több figyelmet szentelnének a szenior úszásnak akkor a szponzorok is szívesebben csatlakoznának. A hazai szenior VB
viszonylag nagy publicitást kapott például az M4 sport TV-ben, ECHO TV-ben. Sajnos nem annyira a sportértéket
emelték ki mint inkább a szabadidő hasznos eltöltésének egy módját.
|
69. |
Szuper, bár lehetne jobban promótálni és elismertetni
|
70. |
Több figyelmet és támogatást érdemelne a kormányzat részéről!
|
71. |
Több megértés és az uszodai lehetőségek biztosítása '17-ben 2 verseny elmaradt az uszoda tulajdonosok miatt.
|
72. |
Nagyon jó a hangulat és kedves a szervezés mindenütt. Viszont a műszaki
fejlesztés több helyszínnek is a hasznára válna (pl. részidők mérése, eredményjelző, szabadtéren árnyékolás, stb.).
Ezt valószínűleg a MÚSZ-szal összefogásban lehetne a legkönnyebben elérni.
|
A hangulat és a szervezés a versenyrendezőtől függ és örvendünk, ha jó élményben volt részetek. A részidők
mérése a technikai adottságtól függ, bár a legtöbb elektromos időmérésű versenyen a szabvány résztávok
feljegyzésre kerülnek. A MUSZ-szal a kapcsolatunk szakmai nem kapunk támogatást a versenyrendezéshez.
|
73. |
Vegyes. Van, hogy nagy odaadással, igyekezettel szervezik, és ellenkezője is.
|
  |
Sorsz. |
Értékelés és vélemény a szövetség elnökségének munkájáról
|
Az elnökség válasza, javaslata |
74. |
- 5*
- Ahogy én látom, a szövetségen belül is vannak, akik kiemelkedően nagyon sokat dolgoznak azért,
hogy a szenior úszás működni tudjon. Köszönet érte!
- Csak hálával tudok az elnökségre gondolni, köszönet a munkátokért,
nélkületek nem működne a hazai szenior úszás...
- Jó
- Jól működik.
- Köszönet illeti fáradozásukat.
- Köszönjük a munkát, a VB szervezést! A MÚSZ-szal és az EMMI-vel (illetve egyéb illetékes hivatalokkal)
való szoros együttműködés keresését a gondolom sokszor szélmalomharcnak látszóság ellenére erőltetném.
- Köszönjük szépen a munkájukat.
- Köszönjük szépen mindenkinek az áldozatos munkáját, amit a szenior úszásért tesz.
- Le a kalappal minden elnökségi munkatárs előtt, nem semmi munkát végeznek önkéntesen, rengeteg problémával
kell szembenézzenek és sajnos aki még nem
végzett ilyen munkát gyakran elégedetlen és csak az észt tudja osztani. További jó munkát. Minden elismerésem.
- LE A KALAPPAL!
- Megfelelö
- minden elismerésem a munkátokért, nagy köszönet hogy ezt így önkéntesen vállaljátok. Rendkívül
jók a statisztika és eredmény lekérdezési lehetőségek
- Minden elismerésem a munkáért!
- Nagyra értékelem a szövetség munkáját!
- Szerencsére vannak elhivatott emberek.
|
Köszönjük az elismerést! Tapasztalatból írom, hogy
általában tíz kritikára jut egy dícséret ezért örvendünk, hogy dícséretet is kaptunk!
A MÚSZ és az EMMI hivatalként működő szervezetek utóbbi mivel minisztérium ez el is várható. Nagyon
nehéz egy hivatallal együtt működést kezdeményezni. Fordítva, ha egy hivatal kezdeményez sokkal egyszerűbb, de
nem mindig kellemes. Ezzel együtt mindent megpróbálunk megtenni a jó kapcsolatért.
|
75. |
Miklós Attila sokat segített a versenyekkel és főleg a világbajnoksággal
kapcsolatban, de egyébként nem ismerem az elnökség munkáját.
|
Köszönöm szépen az elismerést. Szerencsém van, mert
a leglátványosabb munkát végzem az elnökségben a ranglisták, statisztikák és eredmény értékelések készítését,
amelyek legtöbbünknek kedvelt olvasmánya ezért ismernek többen a sporttársak közül.
Ugyanakkor ki szeretném emelni minden elnökségi tag dr. Nagy Norbert, Pólyáné Téli Éva, dr. Balajti Zoltán,
dr. Csikány József, Gergely Ildikó és Lázár Rita munkáját. A bizottságok tagjai szintén kiveszik a részüket a feladatokból.
Mellettük az önkéntesek Kolonics Krisztián, aki az MSZUOSZ honlapját szerkeszti és Kripkó Zoltán aki a hivatalos
csúcslistákat gondozza.
Itt nézhetők meg az MSZUOSZ elnökségének, bizottságainak és önkénteseinek feladatai.
|
76. |
Nagyra értékelem a Szövetség munkáját, ezen belül Miklós Attila
munkáját, mivel sokrétű információjával nagymértékben segíti az egész úszó társadalmat!
Munkája nélkül szegényebbek lennénk !
|
77. |
Nagyra értékelem és becsülöm az elnökség munkáját, kiemelve Miklós Attilát.
|
78. |
Állami támogatást kell kiharcolni , sok a társadalmi (ingyen) munka.
|
Előre leszögezem, hogy magán véleményt írok nem
egyeztettem az elnökség tagjaival. Tiszteletben tartom ha másnak nem ez az elképzelése. Véleményem szerint az önkéntes, ingyenes társadalmi
munka élteti és lendületet ad a szenior úszásnak. Minden más esetben a szövetség elkezdene hatalmi szervezetként működni.
Pontosan látható a MÚSz esetében ahol az idei 2017-es év történései sok mindent megvilágítottak.
Feltételezve, hogy állami pénz pályázat nélkül áramlana a szövetségbe gyorsan erodálná azt a hangulatot amit
a szenior versenyzésben éreztek. |
79. |
Elöljáróban. Szövetséget két egyesület is létrehozhat.
A mi szövetségünk akkor lenne az igazi amikor a nagy hatalmú MUSZ elismerné, addig csak vegetál a tagdíjakból
és a pénzgyűjtés céljából meghatározott regisztrációs és némi pályázati eszközből amivel néhány
százalékban tudja utólag segíteni a versenyt rendezőket, de ez kevés.
|
80. |
Hiába vagyok felirtkozva hírlevélre sosem kaptam még, ha néha
nem megyek fel a weboldlukra akkor semmiről nincs infóm.
|
A jogos kritikákból úgy tűnik kommunikációnk nem a leg hatékonyabb! Igyekszünk javítani rajta.
Legegyszerűbb a honlapon keresztl kommunikálni bár sem ez sem a Facebook nem váltotta be a reményeket.
Tavaly próbáltuk meg egy héttel a kérdőív közzé tétele előtt a facebookon és a honlapon közzé tettük az elnökség
feladatainak ismertetését. Ugyanúgy több mint fele a válaszadóknak azt jelölte be, hogy nem tudja
mivel foglalkozik az elnökség. A hírlevélről nem tudtam, hogy létezik ezért nem is szerkesztettünk. Javasoljuk
a szenior úszók honlapját www.mszuosz.hu a tájékozódáshoz.
Aki nem ismeri vagy nem tartja fontosnak az elnökség munkáját, de szeretné megismerni itt tekintheti meg
az MSZUOSZ elnökségének, bizottságainak és önkénteseinek feladatait.
|
81. |
Információ nélkül nehéz.
|
82. |
Nem ismerem.
|
83. |
Nem lehet tudni a munkájukról
|
84. |
Nem tartom fontosnak
|
85. |
Néha nem pontos, néha nem pontosan követhető, néha ellentmondásba keveredő,
nem eléggé előrelátó és tájékoztató. Lehetne jobb a szervezés, bár óriási elismerés, hogy minden
tisztelet díj nélkül, önkéntes alapon működik.
|
85.a. |
Sajnáltam, hogy nem tudtunk egységes arculattal venni
részt a vb-n, még egy pólót sem kaptunk.
|
Az előző évben a londoni EB szereplőknek kiosztott
pólókat olyan sokan kritizálták, hogy 2017-ben az egységes úszósapkát választottuk. Igaz idén azt kritizálták.
|
  |
Sorsz. |
Általános javaslatok és észrevételek a hazai szenior úszással kapcsolatban
|
Az elnökség válasza, javaslata |
86. |
1. Ne csak a seniorokra gondoljanak, mert vannak amatőrök is. 2. A seniorok versenyén ne vegyék egy kalap alá a
seniort és az amatőrt; amatőröknek legyen külön verseny, tekintettel arra hogy nem ugyanolyan előképzettséggel
rendelkezik egy amatőr mint egy- korábban már úszni tanult, versenyzett - senior. De! Az amatőröknek is legyen
hasonlóképp meghírdetve MEDENCÉS úszó verseny. Javaslom elkülöníteni a 2 csoportba tartozó úszók versenyét és
értékelését is.
|
A szenior úszás nemzetközi szabályai nem tesznek különbséget a valaha versenyző és a teljesen amatőr úszók között.
Nem tudjuk az milyen kritériumok alapján lenne eldönthető ki a teljesen ametőr. A gyermekkorában versenyző annak számít
vagy nem? A FINA 1986-ban, amikor megfogalmazta a szenior úszás szabályait a visszavonulást tervező illetve visszavonult
aktív úszókra gondolt. Ezért az is megengedett, hogy az aktív úszók világcsúcsát tartó úszó szenior versenyeken is
induljon (Cesar Cielho Filho). Ha valaki szeretne ilyen versenyt rendezni segítünk a szervezésben, tanácsot adhatunk
a versenyhez, de a szövetség nem foglalkozik ezzel a szétválasztással. Elsősorban azért nem, mert a szenior úszás magába
foglalja a versenysport és a tömegsport minden ismérvét. Ezért nem szeretnénk például szintidőket bevezetni a szenior versenyeken.
A "menü" úszók száma kevés férfiaknál 3-4 versenyző. A nőknél egy-két versenyző vállaja. Az kétségtelen, hogy
többnyire jó úszók, akik adott korcsoportban többnyire első helyen végeznek. Nem szeretnénk azok versenyzését korlátozni
akik a mennyiségi elvet részesítik előnyben, mert véleményünk és a legtöbb szenior úszó véleménye szerint a szenior
úszás a saját magunkkal, saját eredményünkkel való versenyzést jelenti.
A szenior úszásban a mell lábtempó megengedett pillangó úszásban. A kartempóban természetesen a víz felett kell történjen
a karok előre vitele. A szabályok betartásáról az 57-61. pontokra adott válaszunkban olvashattok.
|
87. |
az OB.-on ,szintidőket határoznék meg, korlátoznám az úszható verseny számok számát!
A három napos versenyek hosszúak időben és költségesek!
|
88. |
Úgy gondolom szükséges lenne bevezetni korosztályonként a szintidőket és kicsit komolyabban betartatni
a szabályokat. Sok versenyen éreztem, hogy kezd komolytalanná illetve színvonaltalanná válni a versenyzés.
Volt aki mellen úszta a pillangót, szabálytalan fordulók stb stb.
|
89. |
Az Elnökség elégedett magával, nincs értelme javaslatot tenni. :-(
|
Nem tudtam értelmezni a javaslatot illetve véleményt nem ismerem az előzményeket. Feltételezem, hogy az írója viccnek szánta.
Engem Pierre de Fermat
"a nagy Fermat sejtés" megfogalmazásában
tett megjegyzésére emlékeztet, aki azt is állította, hogy ezt be tudja bizonyítani, csak „kevés a margó semhogy befogadná”.
Ezek után 330 évet kellett várni a bizonyításra. Tehát amennyiben az állítás megfogalmazója nem szeretné a
tudomásunkra hozni az általa véleményezett teljes igazságot, majd 2347-ben visszatérünk rá.
|
90. |
Csak kiemelt versenyeken, illetve kiemelt számokban osztanék dobogón érmeket, illetve valójában nem
is osztanék, csak mindenkinek egyet a részvételért, mint a futóknak pl. egy maratonon. Azt látom, nagyon
komoly küzdelem megy a háttérben a versenyt rendezni tudó helyszínekért, talán lehetne spórolni a
rengeteg érem elfelejtésével. Egy-két versenyen kiírnék valami laza szintidőt, de ezt most látom, hogy nem működne.
Illetve kedvesen, de határozottan leinteném az összes morgóelégedetlenkedőt! Ez már a pozitív tagok feladata lehetne.
|
Bécsben a tavaszi versenyen nagyon szép egyedi érmeket adnak. Versenyszámonként a relatív FINA pont értékelésben
az első három versenyzőnek. Két éve Somorján volt hasonló (ott százalékos értékelés alapján), de idén ott már minden
korcsoportban az első három helyezett kapott érmet.
Az értékes érmek és a színvonalas rendezés nagyon magas nevezési költséggel lenne megoldható. Csak becsülni tudom, mennyi
lenne ez a költség, de a számonkénti 6 EURO (kb 1800 Ft) 1500 rajtnál elégségesnek tűnne. Viszont egy ilyen mérvű emelés
a részvétel rovására menne. Ezért az első javaslatot lévő sporttárs javaslata egyszerűbben kivitelezhető, viszont
tapasztalatunk szerint az érmek hiánya esetleg a részvételért kapott nagyon szép emlékérem sem volt elégséges a verseny
népszerűségéhez.
|
91. |
Úgy hallottam, hogy vannak olyan versenyek, ahol különleges érmeket adnak (tudom ez költségesebb),
viszont van olyan verseny is, ahol még egy feliratos matrica sincs a szokványos (nem túl elegáns) érmeken.
Tudom, a gravírozás költséges, viszont egy feliratos matrica kevesebből is kijön. Olyan, amiből lehet tudni,
hol, mikor, milyen versenyen adták a díjazottaknak. - A fentieket csak mások elmondása alapján írom, én
nem vettem részt idén szenior úszóversenyen.
|
92. |
Érezhető, hogy évről-évre egyre több tartalomal bír a szenior úszás -
köszönhetően a szövetség munkájának is - ez a résztvevői létszám, a versenyek számának növekedése és nem
utolsó sorban az egyes korosztályokban elért eredmények jelentős javulása a legszembetűnőbb mutatója ennek.
|
Köszönjük ez elismerést. Ez az eredmény mindannyiunk - beleértve a szenior versenyzőket- érdeme, de elsősorban a
lelkes versenyrendezők áldozatos munkája.
|
93. |
Köszönet a szervezők munkájáért!!
|
94. |
Csatlakozni kellene az Úszószövetséghez.
|
Az MSZUOSZ 2006-ig volt "alszövetsége" a MÚSZ-nak. Akkor dr. Török Enikő az alszövetség elnöke kezdeményezte a kilépésünket
(amit Gyárfás Tamás a MÚSZ elnöke elfogadott), mert támogatást ugyan nem kaptunka a MÚSZ-tól, de "cserébe" pályázatokon sem
indulhattunk, mert nem voltunk önállóak.
Azóta több évben sikerült pályázati pénzekhez jutnunk, tehát összességében jobban jártunk mintha a MÚSZ-ban
maradunk. A támogatás kérdése főleg a hazai VB kapcsán felmerült nagyon magas regisztrációs díj (65 USD) és
számonkénti nevezési díj (18 USD/egyéni rajt a medencés, 45 USD/nyílt vízi egyéni rajt) miatt jogos. Semmit nem sikerült
elérnünk. Sajnos felelősségteljesen nem ígérhetjük, hogy bárkinek a nevezésére támogatást tudunk szerezni, de azt igen, hogy meg fogjuk
próbálni. A Szabadidősport szövetséghez történő csatlakozás felmerült, de ott nagyon sok "az eszkimó és kevés a fóka" azaz
rengeteg rendezvényre pályáznak véges összegért. Itt inkább kivül álló szövetségként szoktunk pályázni.
Az egyesületeknek módjuk van pályázati pénzekhez hozzájutni, pl. a NEA pályázatok ilyenek,
mégis nagyon kevés szenior úszó klub él vele. Természetesen ez sok-sok munka, energia stb.
A MŰKÖDÉSI PÁLYÁZATBÓL lehet versenyekre történő utazást, szállást, nevezési díjat, felszerelést fedezni.
A SZAKMAIBÓL a saját versenyek rendezéséhez lehet igényelni pl. érmekre, kupákra, medencebérletre,
versenybírókra stb.
Kedves Egyesületi vezetők és tagok, bátran pályázzatok, ha szeretnétek kicsit könnyebbé tenni a szenior úszók
életét!/Pólyáné Téli Éva/
|
95. |
Halvány ígéret, ill. levelezés folyt a VB nevezési díjak teljes,
vagy részleges támogatásáról, mely végül elmaradt. Sokaknak magas volt az összeg, és nem indulhattak. Tervezi-e
az elnökség, hogy újra " harcba száll " a jövő évi EB nevezési díjainak legalább részleges támogatásáért magasabb
fórumokon?
|
96. |
Jó lenne valahová tartozni: MUSZ , Szabadidős Sport Szövetség ahonnan jutna valami támogatás,
legalább a versenyek megrendezésére.
|
97. |
A nemzetközi versenyeken érmes sportolók részvételét jó lenne ha anyagilag támogatnák
|
98 |
Jó lenne, ha lenne központi keretösszeg a versenyeken való részvétel (utazás, szállás) támogatására.
Az eredményesebb és több versenyzővel induló csapatok nagyobb támogatást kapnának.
(Persze nagy kérdés, hogy miből?)
|
99. |
Több támogatás, ne mindent a saját zsebből kellene fizetni, legalább a VB EB -re kellene támogatás
|
100. |
Ha OB-nak van meghirdetve egy verseny, akkor a külföldi versenyzőket
ne rangsorolják a hazai versenyzőkkel.
|
A legtöbb országban a versenyek és az országos bajnokságok (az elit és a szenior egyaránt) nyílt versenyek
pont azért, hogy minél több lehetőség legyen a versenyzésre. A hazai versenyszabályzat szerint az ORSZÁGOS BAJNOK a
legjobb helyezést elért, magyar szenior egyesületben versenyző úszó lesz. Van kivétel, például az angliai
rövid pályás OB ott kikötötték 2014-ben, hogy csak brit egyesület úszója indulhat. Ezért kettős igazolással -
FINA szabály szerint engedélyezett módon -
szoktak külföldiek indulni, ami eltorzítja a váltók eredményét és a csapatversenyt.
|
101. |
Jó lenne ha több budapesti verseny lenn, vidéki versenyekre nincs időm elmenni
|
A versenyhelyszíneket nem a szövetség jelöli ki
hanem a versenyrendezők jelentkeznek. További részletek az 1. kérdésre adott válaszban. A 104. javaslatot író
sporttársunk pontosan látja a versenyrendezés helyzetét.
|
102. |
Jó lenne, ha újabb városok is bekapcsolódnának a versenyprogramba
(pl. Miskolc, Szolnok, Dunaújváros stb).
|
103. |
Az Ország nyugati régiójában is lehetne kijelölni várost; pl. Győr, Balatonfüred
|
104. |
Még több versenyhelyszín jó lenne. Becsüljük meg azok munkáját, akik
vállalkoznak versenyszervezésre
|
105. |
VB.-EB-n induláskor nem lehetne-e összehozni valami un. "nemzeti" egyesületet, amely csak ezen alkalmakkor
működne, hogy sokkal eredményesebben tudjunk szerepelni. Ezt az izraeli csapatnál észleltem, ezért a javaslat.
|
A FINA szabályok szerint egy induló nem képviselhet szövetséget vagy országot, tehát ez a "nemzeti csapat" bár elviekben
szabályos, hiszen egyesület, gyakorlatban ellent mond a FINA szabály szellemének. Mivel az úszás egyéni sportág értelme egyedül a váltóknál van.
Viszont mi értelme van közös nevezésnek, például két nagyon erős
320+ éves mix vegyes váltónak egy csapatban miközben esetleg egymás ellen is küzdve különböző csapatoknak szerezhetnek érmet?
Ez megtörtént Budapesten. A javaslatnak akkor van értelme, ha egy távoli helyszínen egy csapatból sokan és
több csapatból egy-két versenyző indulna. Utóbbiak automatikusan kizárnák magukat a váltó indulásból.
|
106. |
Ússzunk, legyünk egészségesek, érezzük jól magunkat!
|
A szenior úszás alapvető céljait fogalmazta meg a véleményét író sporttárs, csak egyetérteni tudunk vele.
|
107. |
Általánossá kéne tenni az elektronikus nevezést, ahol a csapatok megbízott
emberei nevezhetik a versenyzőket és csak a saját csapatukhoz tartozó embereket tudják kiválasztani a regisztrált
versenyzők adatbázisából. Országos bajnokságokra, csak kb. 2 éven belüli (+- néhány nap) úszott idővel
lehessen nevezni elektronikusan. Ha van rá kapacitás, akkor akár össze is lehetne kötni a nevezést egy
adatbázissal, ahol az adott versenyző úszott idejei találhatóak és csak abból lehetne kiválasztani a 2
éven belüli nevezési időt.
Az egészségi és felkészültségi állapot nagyban befolyásolja a szenior úszók aktuális teljesítményét, így nem
lenne szerencsés, ha automatikusan a rendszer a nevezés mellé rendelne egy régebben megúszott időt.
(Egyébként kb 8 évvel ez előtt, a mi informatikusunk már gondolkodott egy hasonló megoldáson a szentesi versenyekkel
kapcsolatban) /Pólyáné Téli Éva/
|
A szeniorob.hu-n a nevezés megoldott. Az adatbázisból kiválasztható idő úgy tudom a magyarországi aktív úszóknál múködik,
de a szenior úszóknál csak egy országban Hollandiában tudom elképzelni, hogy van ilyen rendszer. Az aktív úszóknál
világversenyekre biztos nincs. Nem az itt megspecifikált kritériumoknak töténő megfeleltetés a nehéz, mint inkább az, hogy
a MUSZ által rendelkezésünkre bocsátott versenyrendezőbe a nevezési adatok importjára nem kaptuk meg a specifikációt.
További kérdés mi lenne azokkal az úszókkal, akik notóriusan sokkal gyengébb idővel neveznek versenyszámokban, hogy
gyengébb futamokban ússzanak?
|
108. |
A 2 napos versenynél több ne legyen.
|
A legtöbb verseny két napos és egy napos. Idei évben egyetlen három napos verseny van -a hagyomány okán- a gyulai
nyitott medencés OB. Uhgyanakkor az 1. javaslat pont a három napos OB-król szól. Nehéz minden igénynek megfelelni.
|
109. |
A szövetség próbálja meg érvényesíteni a jogos akaratát, hogy
szövetségként kezeljék.
|
Egy országot szakszövetségként egyetlen szervezet (szövetség képviselhet) a FINA és a LEN felé. Ugyanakkor a következő
feladatokat delegálták hozzánk a MÚSZ részéről és ezekben mindkettő a világ és a földrészi szövetség elfogadja az MSZUOSZ-t
partnernek. A világ és Európa csúcsok bejelentése valamint az éves TOP 10-es ranglisták. Országos szinten a statisztikai
adatközléseket a szenior úszásról az MSZUOSZ közli a MÚSZ közvetítése nélkül. Tehát "de facto" több szervezet is a szenior
úszó sport képviselőjeként kezel minket.
|
110. |
A VB elég szervezetlen volt, de csoda módon mégis jól sikerült!
Én köteleztem volna az önkénteseket, hogy csak akkor mehetnek az elit VB-re, ha bevállalnak munkát a Senioron is,
így nem lett volna gond! A VB-n legalább egy pólót adhattak volna minden indulónak. Óriási ingyen reklám lett vona
Budapestnek, otthon mindenki pesti pólóban feszítene!
|
A szenior úszó VB medencés versenyszámainál a Duna Arénában dolgoztam egy hetet szerződéssel. A javaslat nem a
szenior szövetségre tartozott volna hanem a rendezést
bonyolító, verseny szervező és a költségek felett diszponáló Budapest2017 Kft.-re. A rendező bizottságtól származó
információ alapján az elit VB önkéntesei mindannyian
vállalták a szenior VB-n a részvételt, de ugyanakkor senki nem kötelezhette az önkénteseket a szenior VB-n történő munkavégzésre.
|
111. |
A versenybírók képzésére több lehetőség legyen.
|
A versenybírók képzését a MÚSZ végzi.
Amennyiben többen igényelnék ezt megkeressük az illetékeseket.
|
112. |
A versenykiírásban szereplő versenyszámok sorrendje néhány versenyen érthetelen
elvek alapján lett kiírva.
|
Általában a hagyományos 50, 100 méter minden úszásnemben, 200 vegyes, 400 gyors számok esetén a hagyományos vegyes úszás sorrendet szokták
kiírni ugyanis (nagyon kevés kivétellel) a hátúszók nem úsznak mellen és fordítva ugyanúgy a pillangó és a gyors jó ha messzebb kerül egymástól.
Azt gondolom a TV közvetíttéseknél megfigyeltétek, hogy a több napos elit világversenyek esetében is vannak olyan párosíások amelyek elit
úszóknak sem felelnek meg, amennyiben több számban szoktak indulni. Ilyenkor visszalépnek valamelyik számtól. Minden elvárásnak
nagyon nehéz megfelelni.
|
113. |
Annyi észrevételem lenne, hogy a 2017. januári eseményből kiindulva, fontos
lenne a versenyeken egy mentő csapat jelenléte. Szenior úszók lévén erre lehet külön hangsúlyt kellene fektetni.
Tudom, drága és mi egymás, de ha 20 perc kell egy mentő kiérkezéséhez, az sokkal rosszabb esély, mitha helyszinen
lenne egy csapat es azonnal segithet. Meg igy is van olyan, hogy nem tudnak segíteni...sajnos...
|
Azon a versenyen is ott volt az orvos, s végig ott volt a mentésnél is. Viszont B. Zoliék közvetlenül az
úszótárs mellett voltak, és profi módon végezték a dolgukat. A többi részéből viszont aktívan kivette a részét. /Pólyáné Téli Éva/
Két esetnél, amikor nem tudtak segíteni magam is jelen voltam. Két kedves sporttársunkat veszítettük el. Szerencsére
kevés publicitást kapott még a "rettenetes hírekre különösen éhes média" esetében is, hogy a budapesti VB-n is
történt két rosszullét, melyek közül az egyik, a JELEN LÉVŐ SPECIÁLISAN KÉPZETT orvosok azonnali közbeavatkozása
ellenére, annak dacára, hogy a mentőautó a helyszínen volt, a versenyző két nap múlva bekövetkezett elhunytával végződött.
A múltban felvetődött a kötelező sport orvosi vizsgálat
szükségessége. Ezt nem tudjuk kötelezővé tenni viszont minden versenyzőtársunknak ajánljuk
a rendszeres orvosi vizsgálatot.
A legtöbb versenyen az említett egy napos versennyel ellentétben van orvosi ügyelet.
|
114. |
Az egyéni számokban a helyszíni nevezés lehetőségével nem értek egyet.
Mivel vannak, akik direkt "ráneveznek" számokra - ha látják, hogy ők jobb időt úsznak, mint az addig benevezettek.
Viszont annak örülök, hogy vannak olyan versenyek, ahol erre nincs lehetőség...pl. Békéscsabán, Gyulán, Tótkomlóson.
Nem tartom fair dolognak ezt a módszert.
|
A versenyrendező döntés, hogy elfogad-e emelt díjon
helyszíni nevezést ezt nem kívánjuk szabályozni, Ugyanakkor egy-egy elkallódott nevezés esetén, ha valaki leutazik
a helyszínre és úszni szeretne ne lehessen kizárni a versenyből csak azért, mert a technika ördöge megtréfálta. Utóbbi
eset lekerülésére jók az on line nevezések a nevezések megtekintésének lehetősége (bár ez nem véd az említett "ránevezéstől"
sőt csak elősegíti) és az előzetes rajtlista.
A helyszíni nevezés azokért van, akik az utolsó pillanatban mégis részt tudnak venni a versenyen, mert pl. felépültek
a betegségből, mégsem kell munkába menni, vagy vigyázni az unokára, stb. /Pólyáné Téli Éva/
|
115. |
Bekapcsolódást tervezo amator vagyok, igazából nem tudom, hogyan kezdjek hozzá, kihez lehet fordulni stb. Ilyen jellegü infó jó lenne
valami nyilvános honlapon.
|
Az MSZUOSZ honlapján található az egyesületek listája ott
lehet kiválasztani melyik egyesületbe szeretnél belépni. Néhány egyesületnek van saját honlapja ott további részleteket találsz.
|
116. |
Egy csapat tagja szeretnék lenni, ahol esetleg kapnék valamennyi kedvezményt
az úszóbérlet árából.
|
117. |
Csak a propaganda szintjén van meg a támogatottság.
|
A 117. megállapítás válasz a 119. as számonkérésre. Ugyanakkor
az EMMI soprtállamtitkára valóban kedvesen viszonyult a sporttársak teljesítményéhez és általában a szenior úszáshoz.
A hivatalként működő szervezetek éredeklődését a befolyásolni nem lehet csak a felmutatott sport- és tömegsport
teljesítményekkel.
|
118. |
Minisztériumi szintre kell emelni a támogatás, érdekeltségi szintet.
|
119. |
Először az idei, hazai VB alkalmából történt meg, hogy a senior
úszás bárminemű publicitást kapott a tv-ben. Máshol még azt sem (rádió). Az Államtitkár Asszonytól már
a tavalyi EB után is, és a mostani VB-t követően is kedves, hozzáértő szavakat kaptunk - mi érmesek -
gratulációként. Nem tagadom, hogy meglepett, mi több: jólesett. Azonban ennél többet érdemelne az a sport,
amely bármely életkorban, egészségi állapotban gyakorolható volna, ha megfelelő tárgyi és anyagi körülmények
állnának nemcsak a versenyzők, hanem az egészségük megőrzéséért úszni szándékozók rendelkezésére.
|
120. |
Kicsit átláthatatlan a rendszer
|
Nem tudjuk a megállapítást közlő mire gondol. Ha bármilyen kérdése
van írjon az elnökségnek és igyekszünk megválaszolni.
|
121. |
Lehetne mindenhol elektromos időmérés, illetve a szabályok
pontosabb betartatása is előnyös lenne (rajtok, fordulók, szabályos stílus).
|
Az uszodák építése és a technikai feltételek javítása
nem az MSZUOSZ hatásköre, de ha vágyálmokkal egyetértünk.
|
122. |
Sokkal szigorúbb szabályzottabb a rendszer mint azt megkövetelné, igazából
egy tömegsport, szabadidős tevékenység és csak egy nagyon kis részére igaz hogy profi versenyzők.
|
123. |
Sok uszodát!
|
124. |
Remélhetőleg a jövőben a magyar szenior úszás hangulata
visszatér és eltűnik az a "cirkusz", ami ebben az évben jelen volt.
|
A hazai rendezésű Vb valóban pezsgést hozott a hazai
szenior úszásban. Az általunk is óhajtott "régi jó hangulat" mellett reméljük a pezsgés megmarad, de nyugodtabb hangulatban.
|
125. |
Szeretem a hosszabb távokat - 800 és 1500 m - jobb lenne többször is versenyezni.
|
Az első hazai rendezésű szenior 1500 méter gyorsot
2007 ben úszták Debrecenben.
Azóta szinte minden évben rendeztek ilyen versenyszámot. A világversenyeken nincs 1500 méteres gyorsúszás csak 800 méter.
Ezeknek a versenyszámoknak (800, 1500) a lebonyolítása hosszú, nagy költséggel jár a versenyrendezők részéről. Ezért
a januári hosszú távú verseny 1500 gyors és a fedett pályás OB 800 gyors lehetőségét tudjuk biztosítani).
|
126. |
Több közösségi program érdekes lenne. Ismerkedni más csapatokkal is.
|
Erre a versenyek a legjobb alkalmak.
|
127. |
Szponzorok szerzése, hírességek meghívása az érdeklődés növelése érdekében
|
A két javaslat összefügg. Minél ismertebbek vagyunk annál
valószínűbb, hogy szponzort találunk. Igaz eddig egyetlen szponzorunk volt, az is személyes kapcsolat és
ismerettség révén.
|
128. |
Tovább szükséges népszerűsíteni a szenior úszást, hogy nagyobb elismerést kapjon ez a sportág !
A világbajnokság megrendezésével el indult valami pici fénysugár , de ennek a fénysugárnak tovább kell világítani,
hogy az illetékesek tovább lássák a SZENIOR úszás eredményességét és egészség megőrző hatását !
|
129. |
Javaslom, hogy – természetesen a szövetség lehetőségeihez mérten – próbálják meg
kicsit jobban népszerűsíteni a szenior úszást, illetve a magát a szövetséget is (a szövetség ismertségén mindenképen
szükséges javítani). Próbáljanak meg több embert elérni a közösségi médián keresztül, hiszen a különböző profilok
fenntartása (gondolok itt hivatalos szövetségi Facebook, Instagram fiókra-profilra; a Twitter adott esetben el
is hagyható) nem is kerül különösebb anyagi ráfordításba. Adott esetben a korábbi ismert, válogatott úszókat
(és nem csak az országosan ismert, kiemelkedő eredményeket elért úszókra gondolva) fel lehetetne kérni a szövetség
„reklámozására”.
|
A népszerűsítésre a szövetség honlapját szeretnénk használni.
A Facebook és a Twitter inkább a kapcsolattartásra hasznos és "hírfolyamként" működik, nem helyettesít egy temetikus
honlapot. A honlap szerkesztésében viszont fel lehetne használni a javaslatot tevő sporttársunk ötletét. A honlapot
kell feltenni több gyűjtő honlapra, hogy minél többen eljussanak ide.
|
130. |
Remélem, egyre többen lesznek azok, akik tenni is hajlandók érte,
nem csak kritizálni mindent.
|
Ezt nem mi írtuk, de egyet értünk a megállapítással.
|
|