Szentes
1999. május
A Debreceni Szenior Úszó Klub tíz versenyzője indult el hétvégén a Szentesi Ligeti sportuszodában megrendezett nemzetközi úszóversenyen. Közülük Kovács Lukácsné nyugdíjas testnevelő tanár valamennyi versenyszámban indult, négy egyéni győzelmet és négy ezüstérmet szerezve, ezen kívül három váltóban is a dobogón végzett. Dr. Rentka László szintén négy aranyérmet, valamint egy ezüstöt és egy bronzot nyert az egyéni versenyszámokban, melyet két váltó érem egészített ki. Selmeczi János Budapestről érkezett a debreceni csapatot erősíteni, három győzelmet, egy második helyezést ért el, és két dobogós helyezett váltóban szerepelt. Dr. Kovács Annának, aki 66 évével az egész női mezőny második legidősebb versenyzője volt - és ezt a tényt a verseny rendezői különdíjjal jutalmazták, mely különdíjakból harminc szponzoruk révén szinte valamennyi dobogós helyezettnek is kijutott az egyedi érmek mellett - egy első, egy második, és két harmadik egyéni helyezése és két váltóbeli érme volt. Vojnitsné Bánáti Edit mindhárom éremnemből egyet-egyet kapott, és két dobogós helyezésű váltóban is szerepelt. Jákimné Lövei Éva a vegyesúszásban győzött, és három váltóban is a dobogón végzett. Dr. Horkay György egy bronzérmet szerzett. Balázsi Jenő és Újlaki Péter váltóban voltak bronzérmesek. Dr. Menyhárt Zsolt, a csapat újonca mellúszásban indult és pontszerző helyezést ért el.
A Debreceni Szenior Úszó Klub
nevezése a Szentesi senior úszóversenyre
2000. június 3-4.
Fax: 06-63-312 581
Selmeczi János 1931 IX.
66 2/3 m mellúszás
66 2/3 m pillangó
133 1/3 m vegyesúszás
33 1/3 m mellúszás
33 1/3 m pillangóúszás
Újlaki Péter 1964 III. 66 2/3 m gyorsúszás
66 2/3 m mellúszás
66 2/3 m hátúszás
66 2/3 m pillangóúszás
33 1/3 m vegyesúszás
Bereczkiné Dankai Katalin 1942 66 2/3 m gyorsúszás
VII. 66 2/3 m mellúszás
Becsky Orsolya 1972 I. 66 2/3 m mellúszás
Dr. Nagy Sándor Tibor 1929 X.
66 2/3 m gyorsúszás
66 2/3 m mellúszás
66 2/3 m hátúszás
33 1/3 m gyorsúszás
33 1/3 m mellúszás
33 1/3 m hátúszás
Hantó Ferencné 1944 VII
33 1/3 m gyorsúszás
33 1/3 m mellúszás
33 1/3 m hátúszás
33 1/3 m pillangóúszás
Dr. Szigeti Tamás 1965 III.
66 2/3 m hátúszás
66 1/3 m gyorsúszás
66 1/3 m hátúszás
66 1/3 m pillangóúszás
Kerezsy Kinga 1968 II.
66 2/3 m gyorsúszás
66 2/3 m hátúszás
33 1/3 m gyorsúszás
33 1/3 m hátúszás
Dr. Mechler Andrea 1962 III.
66 2/3 m gyorsúszás
66 2/3 m mellúszás
66 2/3 m hátúszás
133 1/3 m vegyesúszás
33 1/3 m gyorsúszás
33 1/3 m mellúszás
33 1/3 m hátúszás
33 1/3 m pilangóúszás
Négyessyné Marján Éva 1963 III.
66 2/3 m gyorsúszás
66 2/3 m hátúszás
33 1/3 m gyorsúszás
33 1/3 m hátúszás
33 1/3 m pillangóúszás
Dr. Menyhárt Zsolt 1965 III.
66 2/3 m mellúszás
133 1/3 m vegyesúszás
33 1/3 m mellúszás
33 1/3 m hátúszás
Krasznai Róbert 1940 VIII.
66 2/3 m mellúszás
133 1/3 m vegyesúszás
Kovács Lukácsné 1935 IX.
66 2/3 m gyorsúszás
66 2/3 m mellúszás
66 2/3 m hátúszás
133 1/3 m vegyesúszás
33 1/3 m gyorsúszás
33 1/3 m mellúszás
33 1/3 m hátúszás
33 1/3 m pillangóúszás
Ménesné Óvári Judit 1964 III.
66 2/3 m gyorsúszás
66 2/3 m hátúszás
Ménes Zsolt 1962 III.
66 2/3 m gyorsúszás
133 1/3 m vegyesúszás
Dr. Dévald Péter 1960 IV.
33 1/3 m gyorsúszás
33 1/3 m mellúszás
33 1/3 m hátúszás
33 1/3 m pillangóúszás
Kozma Gábor 1972 I.
33 1/3 m gyorsúszás
33 1/3 m pillangóúszás
Varga Attila 1971 I.
33 1/3 m gyorsúszás
33 1/3 m pillangóúszás
Berezvai Ferenc 1971 I.
33 1/3 m gyorsúszás
33 1/3 m pillangóúszás
Szentes
2000. június 3-4.
Szenior úszók Szentesen
A kiváló hangulatú, szabadtéri strandon megrendezett úszóversenyen a debreceni szenior úszók már negyedik alkalommal vettek részt és számos jó helyezést értek el:
Négy első helyezése volt Mechler Andreának és Selmeczi Jánosnak. Mechler Andrea a négy aranyon kívül három egyéb színű érmet is nyert az egyéni verseny-számokban. Két győzelemmel zárta a versenyt Kozma Gábor. Egy-egy győzelem és több dobogós helyezés volt Hantó Ferencné és Szigeti Tamás mérlege. Többször is felállhatott a dobogó valamelyik fokára Kovács Lukácsné, Krasznai Róbert, Ménesné Óvári Judit, Nagy Sándor Tibor, Dévald Péter és Kerezsy Kinga. Közülük a rekorder Kovács Lukácsné volt nyolc egyéni érmével! Egy-egy egyéni dobogós helyezése volt Varga Attilának, Menyhárt Zsoltnak, Bereczkiné Dankai Katalinnak, Négyessyné Marján Évának és Jákimné Lövei Évának. A csapat újonca, Becsky Orsolya 4. helyezést ért el. Újlaki Péter az első versenynap valamennyi számában indult és pontszerző helyezést ért el. Ménes Zsolt és Balázsi Jenő szintén pontszerző egyéni helyezéseket értek el és váltóban dobogóra állhattak. Krasznai Anikó váltóban volt dobogós.