Köszönöm a védnököknek, hogy felkérésünkre elvállalták ezt a tisztséget (Somogyi Béla alpolgármester, Huszka Imre, a Polgármesteri Hivatal Pénzügyi bizottságának elnöke, Puskás Pál, a megyei-, és id. Rentka László, a városi úszószövetség örökös tiszteletbeli elnökei voltak a verseny védnökei).
Támogatóink nélkül szegényesebb lett volna a rendezés: Albert Adorján kupákat, Kocsár László triatlonista 150 érmet, a Print-Plusz Bt több száz nevezési kartont ajánlott fel díjtalanul. A verseny támogatói között volt még Tamás Botond úszó, Hauck Mátyás videós és nevezési díjával, tudásával, versenyzésével minden résztvevő. Farkasné Biró Gyöngyvér (61) debreceni szenior úszó nemrégen vállműtéten esett át, azóta ez volt az első versenye. Sarkadi Gyula (65) a Magyar Szív Egyesület Hajdú-Bihar megyei szervezetét képviselte 200 méteres mellúszásával. Ludmány Lászlóné versenybíró hangulatos műsorközlése nélkül valószínűleg nehezebben viseltük volna el a verseny három órás elhúzódását. Dévald Péter szervezésében 50 Debreceni Szenior Úszó Klub Hungary felíratos póló készült el és talált gazdára a versenyen. Vojnitsné Bánáti Edit volt ebben segítségére, aki ezen kívül versenyzett, capuccinot kínált, fotózott és szervezte a Kereskedelmi csapatát. Külön köszönet a versenyzőknek a türelmes várakozásért. Elnézést kérek azoktól, akik nem győzték kivárni sorra kerülésüket, őket későbbi versenyeinken kárpótoljuk!A versenybíróság profi módon tette a dolgát.
Köszönöm a Napló sportrovatának, hogy terjedelmes cikkben adtak hírt versenyünkről!
Reméljük, néhány éven belül egy nyolc pályás, 50 méteres debreceni fedettuszoda avató versenyén is bemutathatják tudásukat a fiatalok és a szeniorok!
Debrecen, 1999. január 21. Rentka László, a verseny szervezőjeKiripolszky Tamás részére
Tamás! Köszönöm a fényképes cikk megjelentését a Napló sportrovatában!
Ha lehetséges, fenti írásomat is tegyétek közzé! Ha nem, akkor legalább a Szlovák Szabolcsot rehabilitáló mondatot! (Névelírás történt!)
Köszönettel Dr. Rentka László