Köszönöm!


A hétvégi 14 órás maratoni úszóversenyünk valamennyi résztvevőjének köszönöm, hogy elfogadták versenymeghívásunkat!

Öt világ- és Európa-bajnok szerepelt a mezőnyben: Bánki Horváth Béla (79 éves), Latin Ferenc (71 éves), Fábián Béla (62 éves), Juhászné Tóth Margit (46 éves) és Hajdú László (38 éves), akik Szegedről, Budapestről, Egerből, Békéscsabáról és Kecskemétről érkeztek. Bánki Horváth Béla jövőre, 80 évesen világcsúcs kísérletet jelentett be új korcsoportjában, amennyiben ismét megrendezzük versenyünket! A világversenyek további dobogósai közül a debreceni Krasznai Róbertet (59), az 1998-ban először odaítélt "Az év Hajdú-Bihar megyei szenior sportolója" cím birtokosát és Dévald Péter 69 éves vesetranszplantált sportolót említem. Csak a debreceni csapatban 8 országos bajnok indult!
A fiatalok is szép számban képviseltették magukat, elsősorban a Debreceni Búvárklub, a DEDUSZ, a DSI-Triatlon egyesületekből, de érkezett versenyző Hajdúszoboszlóról (Árpád SE) és iskolai csapatokból (legtöbben a Hatavani István Általános Iskolából és a Kereskedelmiből). A legjobb időeredményt a 19 éves Szlovák Szabolcs (DEDUSZ) érte el kereken két perccel a 200 méteres gyorsúszásban, akitől a telefonos interjú miatti névelírásért ezúton is elnézést kérek. A 16-17 éves lányoknál Molnár Nikolett, Lengyel Ágnes (DEDUSZ) és Fejes Alíz (Búvárklub) értek el kiváló időeredményt. A 48x25 méteres váltóúszásban összesen 17 csapat indult.

Köszönjük megértésüket, hogy a gyorsabb lebonyolítás érdekében pályánként két csapat úszott, lemondva a fejesugrásokról és a rekordkísérletekről.

Köszönöm a védnököknek, hogy felkérésünkre elvállalták ezt a tisztséget (Somogyi Béla alpolgármester, Huszka Imre, a Polgármesteri Hivatal Pénzügyi bizottságának elnöke, Puskás Pál, a megyei-, és id. Rentka László, a városi úszószövetség örökös tiszteletbeli elnökei voltak a verseny védnökei). Támogatóink nélkül szegényesebb lett volna a rendezés: Albert Adorján kupákat, Kocsár László triatlonista 150 érmet, a Print-Plusz Bt több száz nevezési kartont ajánlott fel díjtalanul. A verseny támogatói között volt még Tamás Botond úszó, Hauck Mátyás videós és nevezési díjával, tudásával, versenyzésével minden résztvevő. Farkasné Biró Gyöngyvér (61) debreceni szenior úszó nemrégen vállműtéten esett át, azóta ez volt az első versenye. Sarkadi Gyula (65) a Magyar Szív Egyesület Hajdú-Bihar megyei szervezetét képviselte 200 méteres mellúszásával. Ludmány Lászlóné versenybíró hangulatos műsorközlése nélkül valószínűleg nehezebben viseltük volna el a verseny három órás elhúzódását. Dévald Péter szervezésében 50 Debreceni Szenior Úszó Klub Hungary feliratos póló készült el és talált gazdára a versenyen. Vojnitsné Bánáti Edit volt ebben segítségére, aki ezen kívül versenyzett, capuccinot kínált, fotózott és szervezte a Kereskedelmi csapatát. Külön köszönet a versenyzőknek a türelmes várakozásért.
Elnézést kérek azoktól, akik nem győzték kivárni sorra kerülésüket, őket későbbi versenyeinken kárpótoljuk! A versenybíróság profi módon tette a dolgát. Köszönöm a Napló sportrovatának, hogy terjedelmes cikkben adtak hírt versenyünkről! Reméljük, néhány éven belül egy nyolc pályás, 50 méteres debreceni fedett uszoda avató versenyén is bemutathatják tudásukat a fiatalok és a szeniorok!

Debrecen, 1999. január 21.

Rentka László, a verseny szervezője Kiripolszky Tamás részére Tamás! Köszönöm a fényképes cikk megjelentését a Napló sportrovatában! Ha lehetséges, fenti írásomat is tegyétek közzé! Ha nem, akkor legalább a Szlovák Szabolcsot rehabilitáló mondatot! (Névelírás történt!)

Köszönettel Dr. Rentka László