Dr. Rentka László emlékére


Dr. Rentka László (1957-2022)

A Debreceni Szenior Úszó Klub elnöke dr. Rentka László 2022. január 3-án, életének 65-ik évében elhunyt hónapokon át tartó küzdelem után, méltósággal viselt súlyos betegségben. Dr. Rentka László temetése 2022.01.22-én szombaton 12:30-kor a Debreceni köztemető 1. számú ravatalozója. A család kérése, hogy egy szál virággal róják le kegyeletüket. A járványveszély, miatt mindenki érdekében tisztelettel kérik a személyes részvét nyilvánítást mellőzzék.
Az egyesületünk "spiritus rectora" pótolhatatlan űrt hagyott maga után, mint ember, csapattárs és szenior úszó. Szenior úszóként 1988-ban indult először versenyen és szenior úszó pályafutása során 1189 rajtot teljesített. Örökös bajnok, dr. Regele Károly emlékdíjas, amit a magyar szenior úszásért végzett fáradhatatlan munkájával érdemelt ki. A magyar szenior úszó országos bajnokságokon 144 aranyérmet nyert, 27 országos csúcsot úszott.
A Bátor tábor által támogatott gyerekekért teljesített 12, 24 órás versenyek és váltóúszások szervezése mindig szívügye volt. A jótékonykodás, az elesettek, betegek segítése nem csak mint orvosnak, hanem mint szenior úszónak is fontos volt számára.

Nyugodjon békében!

Őrizzük emlékét!

Számomra és sokunk számára Laci volt a szenior úszás ikonikus alakja, aki nélkül elképzelhetetlen volt egy szenior úszóverseny. A Debreceni Szenior Úszó Klub részvétele egy versenyen nélküle a kérdések tömegét indította el, minden sporttárs őt kereste, ha néha egy-egy verseny kimaradt.
Valóban szívügye volt a szenior úszás, az egyesület, de ennél sokkal többet kaptunk tőle. A lelkesedése és a versenyeken vállalt rajtjai mindenkire ösztönzőleg hatottak. Minden versenyen megkért, hogy olyan váltókat állítsak össze, hogy mindenki úszhasson, aki szeretne, mert a saját örömét szerette mindenkivel megosztani.
Hiányozni fogsz Laci!

Ezen a néhány képen úgy látjuk dr. Rentka Lászlót ahogy a versenyeken sporttársak mellett ül, áll vagy érmet vesz át a dobogón, ahogy részidőt mér a csapattársaknak és ahogy őrizzük meg emlékezetünkben.


írta Miklós Attila