Örömúszás Győrben!











Elmúlt hétvégén (május 30-31.) sikerült egy újabb medencében leúsznom a szokásos 10000 m-emet. A hétvége bizonytalan időjárásában egy bátrabb lépésre szántam el magam. Úgy gondoltam, mindenképpen uszodában kell úsznom, ami manapság egyáltalán nem egyszerű, mivel a legtöbb uszoda továbbra is zárva van, a kevés nyitva lévőben pedig csak a kiváltságosok úszhatnak. Egy kivételről volt tudomásom ebben az áldatlan állapotban, az pedig a győri Aqua Sportközpont.

Szombaton késő délután érkeztem az uszodába, ahol már egyszer jártam korábban, amikor Szenior Rövidpályás OB-t rendeztek a Győri Zabolátlanok.

Az intézmény csodálatos környezetet biztosít a vizes sportokhoz, és amióta elkezdtem ezt a talán soha véget nem érő úszósorozatot, akkor a vágyaim közt szerepelt, hogy ebben az itteni 50 m-es, 10 pályás medencében is leússzam egyszer a 10000 m-t.

Mivel elég későn érkeztem az uszodába, és hétvégén csak este 8-ig vannak nyitva, magamhoz képest sietősen kellett úsznom, hogy sikerüljön amiért jöttem. Hálás vagyok, mert ugyan fél nyolckor utolsóként ki akartak küldeni a medencéből, de szerencsére az Úszómesternek megesett rajtam a szíve, amikor mondtam neki, hadd maradjak még, hiszen csak 200 m hiányzik a 10ezer méteremhez.

Hulla fáradtan, de nagyon jó érzésekkel hagytam el az uszodát. Távozóban mondtam az Úszómesternek, hogy a városban maradok, vasárnap pedig újra itt leszek.

Az éjszakát egy nagyon kedvező árú, számomra kifogástalan munkásszállón töltöttem. Vasárnap délelőtt ismét a medencében voltam. Ahhoz képest, hogy tényleg iszonyatosan elfáradtam szombaton, nagyon jól sikerült regenerálódnom, így érzésre sokkal jobban ment az úszás, mint előző nap. Később, amikor egyszer megálltam pihenni, üdvözölt az Úszómester, érdeklődött, hogy hol tartok a távomban, ami szintén jól esett.

A jó érzésekkel igazi örömúszás volt ez nekem, azért végére fogytán volt az erőm, de sikerült ekkor is a 10000 m úszás.

A napot egy 3 órás vezetéssel zártam.

Más dimenzió, amikor az ember ennyit úszik.

Számomra, aki egy autoimmun betegséggel élek, a legjobb terápia, ami létezik. Hálás vagyok, ha mostanság nehezen is, de mégiscsak van lehetőségem az úszásra, és remélem, sikerül folytatnom ezt a sorozatot, többek között azért is, mert Szentesre, Csongrádra meghívásom is van!

Szekszárd, 2020.06.03. Sárkány Ákos