Vigyázzatok magatokra és a többiekre!

Kedves Sportbarátaim!











A koronavírus-járvány és a terjedését fékezni hivatott intézkedések miatt a magyarországi fürdők és uszodák többsége, így a debreceni iskolai tanuszodák és a Debreceni Sportuszoda is bezárt vagy korlátozta működését.

Néhány társunk a hajdúszoboszlói Árpád Uszodában és a margitszigeti Hajós Alfréd Uszodában ma (2020. március 15-én, vasárnap) még úszhatott.

Az élet minden területén folyamatosak a járványügyi korlátozó intézkedések. Kötelezően betartandó és ajánlott viselkedési formák bevezetésétől várják-várjuk a betegség terjedésének megfékezését, az áldozatok számának csökkenését, az egészségügyi ellátás fenntarthatóságát. Ez az állapot hónapokig fennállhat, és a külföldi példák alapján sajnos egyre több megbetegedéssel, köztük súlyos lefolyásúval és halálos kimenetelűvel kell számolnunk.

Figyeljétek a hivatalos híreket és kövessétek az ajánlott óvintézkedéseket, akkor is, ha ti magatok bíztok erős szervezetetekben, hiszen mindenki tágabb vagy szűkebb környezetében van veszélyeztetett idős (én is az vagyok 63 évemmel!), krónikus betegségben szenvedő fogékony személy!

Mint egészségügyi dolgozó és többszörösen veszélyeztetett személy, én az önkorlátozást választom: nem keresek még működő uszodákat, szárazföldi kondicionáló edzéseket folytatok, megírom azokat a honlap cikkeket, amiket egy hosszabb, kényszerű ("lábtörés" miatti) kényszerszünet alatt terveztem. A személyes kapcsolattartás helyett válasszuk a levelezést! Szeretném, ha honlap közlésre alkalmas írások érkeznének a szenior úszással, korábbi edzésekkel, versenyekkel kapcsolatban!

A következő két szenior versenyt (Békéscsaba, március 14-15.) és Hódmezővásárhely (április 18-19.) lemondták a rendezők, a budapesti, júniusi szenior Európa-bajnokság megtartása is igen kétséges, valószínűleg későbbre halasztják.

Aki csak most, és a Masters Eb miatt csatlakozott klubunkhoz, kérem, ne adja fel a reményt, hogy valamilyen formában - valószínűleg idén ősztől - hazai és nemzetközi versenyeken szerepelhet színeinkben! Tagsági és regisztrációs díját sem hiába fizette be, azt valamelyik jövőbeli verseny nevezési díjára fordítjuk!

A Debreceni Szenior Úszó Klub idén október 8-án lesz 25 éves, ebből az alkalomból is várom nosztalgikus, erőt adó visszaemlékezéseiteket!

A korábbi, egymástól eltérő tervek alapján tartott edzési időszakokról (Salamon Tibor, Rentka László, Nagy-Kovács Ádám korszakairól) is szívesen fogadok tanulmányokat!

Hangulatébresztőnek néhány fotót mellékelek, amelyek 2006. október 9-én a Tóth Árpád Gimnázium tanuszodájában készültek. (Aznap volt 11 éves és egy napos a Klub...) Mennyi ismerős és ismeretlen arc!

Kérem, hogy vigyázzatok magatokra és a többiekre, őrizzétek meg erőnléteteket és egészségeteket, hogy néhány hónap múlva újra kezdhessük az edzéseket és folytassuk a vég nélküli csapatépítést!

Rentka László, a Debreceni Szenior Úszó Klub elnöke