Sokan úgy jöttek el, hogy idén valószínűleg a csongrádi szenior úszóverseny lesz az
utolsó megmérettetés. A bejáratnál, ahogy már megszokhattuk, hőmérőzés és egészségügyi
nyilatkozat kitöltése. A bejutás sima volt, semmi tömeg és várakozás. Ahogy megszokhattuk,
Gyulán is és itt is a szokásos mezőny fele/harmada állt rajthoz. A debreceni csapat az első
napon hét fős volt. Pazar volt az időjárás, igazi indián nyár, kég ég, napsütés, víz, sok
régi barát: kell ennél több egy tartalmas kikapcsolódáshoz ? A 800 gyors igen népszerű volt,
az én korosztályomban pl. hatan indultunk. Ehhez azonban hajnal 5-kor kellett kelni Debrecenben,
hogy a 10 óra utáni rajtokat biztosan megcsípjük. Az 50 m-es medencével kapcsolatban persze voltak
apróbb (jogos) nyafogások. Én nem bántam, hogy kicsit meleg volt a víz, viszont a tájékozódás nem
volt triviális, különösen hátúszásban. A kötelek itt-ott úgy mozogtak mint a józan kígyók.
Így a 14:30 körüli időmmel tulajdonképpen kibékültem, ez egy bronzra volt elég. A pillangó
számok (50, 100) riválisok és a rákészülés hiányosságai miatt nekem nem hoztak túl jó időket,
csak aranyakat. Tari Lacival beszéltük, hogy szeretne ő még 100 pillét úszni 82 évesen,
ahogy ezt Melkuhn Dezső tette. Délelőtt közben egy sátorban lezajlott a szenior szövetség
beszámolása és az új tisztviselők megválasztása. Miklós Attila ismét alelnök lett, amihez
gratulálunk. Felfedeztem a résztvevők közt Dr. Tóth Zsófiát, aki már a Nyíregyházi Fókák csapatát
erősíti (ott él és sokat ügyel mint ifjú, ám hamarosan urológus szakorvos), aki elmondta, hogy a
mostani 1:15-ös 100 gyorssal nem teljesen elégedett, szeretne 1:10 közelébe jutni. Felidéztük
a jó hangulatú debreceni edzéseket. A debreceni csapaból jelen voltak Nagy Zsóka világbajnokunk,
Sárkány Ákos hosszútávúszónk, Miklós Attila alelnökünk, Gombkötőné Tóth Ica VB és Európa bajnoki
éremszerzőnk, Cseri Piroska, Demkóné Balla Sarolta, T. Kiss Jenő és Batta Gyula. Mivel
Csongrádon nem volt könnyű szállást találni, ezért Jenővel Szentesen szálltunk meg
egy pik-pak hűvös, vastag vályogfalú kúriában. Sárkány Ákos a campinget választotta,
ám éjszaka a a 10-13 oC hidegben fázott, ezért a szentesi tesco-ban gyorsan vett egy
mackónadrágot. Nappal persze jó meleg volt, 28-30 oC hőmérséklettel. A szombati fürdős
grill partin nem vettünk részt, mivel a szállásunk 11 km-re volt. Ehelyett felfedeztük
Jencivel a szentesi Chicago éttermet és persze Szentes csodáit is. A sörrel és a vacsorával
is elégedettek voltunk. Vasárnap megtanultam GPS nélkül vezetni, ismét korán kezdtem,
400 gyors, épp 7 percen belül. A teljes csapat szakmai értékelését Attila már csinálja,
ahogy a végleges eredménylista elkészül.Megható színfoltja volt a versenynek, amikor négy
Down-kóros gyermek úszott 50 m-t, a teljes versenyző gárda és a nézők hatalmas,
vastapsos buzdításával. A csongrádi szervezők mindent megtettek a sikerért, a fő
szervező Gergely Ildikó temperamentumos és fáradhatatlan irányításával. Szóval ez a
hétvége első osztályú kikapcsolódás volt Csongrádon és környékén. Találkozzunk novemberben
Hódmezőn, jó egészséget Mindenkinek !
Batta Gyula
2020. szeptember 7
|