24 órás úszás a nagykállói Nap Strandon
A 13 éves Erdélyi Zsuzsanna 20 km-t úszott!
Balaton-átúszás medencében a Bátor Táborért



2013 óta rendezik meg a 24 órás úszást a nagykállói Nap Strandon.

Idén negyedik alkalommal volt lehetőség a Balaton-átúszás távjának leúszására Nagykállón, amelyet medencében 5500 méterben határoztak meg a rendezők. A rendezvényen a debreceni szenior úszók Bátor Tábort támogató úszócsapata összesen 22 fővel vett részt. Két nyíregyházi szenior úszó klub tagjai is jelen voltak, Cseh Imre csapatával váltóban úszta végig a 24 órát. Rajtuk kívül számos helyi úszást kedvelő gyerek és felnőtt is rótta a hosszakat.

Csapattársukra emlékeztek

Egy éve ezen a rendezvényen ünnepelte 38. születésnapját Bihari Árpád debreceni szenior úszó, aki néhány hónapja tragikus körülmények között elhunyt. Árpi idén 39 km-es úszást tervezett (ez az „életkori” úszás amolyan debreceni szenior hagyomány, eddig 60 éves korában Rentka László volt a legidősebb teljesítő, aki egy szarvasi 24 órás medencei úszáson 64 km-t úszott). Most 3,9 km volt a szimbolikus emlékező táv, amit többen többször is teljesítettek a résztvevők közül, Takácsné Kancsár Katalin nagykállói-debreceni szenior például három alkalommal. Hasonló távot jegyzett Tóth Zsófia, 13 km fölé került Baracsi Mária, 18 km-t úszott Rentka László. A 10 km-esek klubjába tartozott Legoza Éva, Erdélyi Zoltán valamint Széll Katalin, aki debreceni szeniorként Budapestről érkezett Demkóné Balla Saroltával, hogy sokat ússzon és hálózsákban a strandon éjszakázzon. 6,7 km-t úszott a helyi rendező Gazda Zsuzsa, aki egyúttal önálló Bátor Táboros vállalással is jelentkezett. Salamon Tibor 7,2 km-ig, Kádasi Tibor 8,2 km-ig jutott. 4-6 km-eket úsztak a következők: Tőzsér Zoltán, Gál Judit, Lengyel Stella, aki nem sokkal korábban társaival körbeúszta a Balatont, Demkóné Balla Sarolta, Szőllősi László és Takács Szabolcs.

A 84 éves Kovács Lukácsné és a 69 éves Bodrogi Éva a debreceniek kultikus távját, az 1200 m-es Hajós Alfréd-mérföldet teljesítették a medencében. Erdélyiné Baradács Eszter, Póti Eszter és Bobaly Máté úsztak még a debreceni csapatért a rendezvényen. Míg a nyíregyházi szeniorok a folyamatos váltózás mellett döntöttek, a debreceniek főleg nappal úsztak, az éjszakai „műszakot” a helybeli vagy közeli lakosok (Gazda Zsuzsa, Takácsné Kati, Szőllősi László, Baracsi Mária), a budapestről érkezők (Demkóné Balla Sarolta és Széll Katalin) vállalták, valamint a debreceniek legfiatalabb csapattagja, a 13 éves Erdélyi Zsuzsanna és édesapja, Zoltán.

20 km 13 évesen

Erdélyi Zsuzsanna a Debreceni Gönczy Pál általános iskola hetedik osztályos tanulója, néhány évig a Debreceni Búvárklubban úszott, azóta a szeniorok edzéseit látogatja. Mivel nagy úszásának tervét csak szüleivel osztotta meg, a résztvevőket is meglepetésként érte, hogy több szakaszban másnap délelőttre 20 km-es össztávig jutott, ami kiváló teljesítmény! Ezzel a 30 éven aluliak korcsoportjában, valamint a debreceni és nyíregyházi szeniorok között is a legnagyobb távot teljesítette, mindössze két helyi sportos felnőtt lakossági úszó jutott 20 km fölé, egyikük uszonyt használva.



A debreceniek kezdő csapata (fotó: Debreceni Szenior Úszó Klub, magánarchívum)



20 km! Erdélyi Zsuzsanna édesapjával Erdélyi Zoltánnal