Beszámoló az angliai Crawley-ban rendezett úszóversenyről
2019. január 19-20-án részt vettem az angliai Crawley-ban, 50 méteres medencében
rendezett úszóversenyen. Számos úszóversenyen szerepeltem már, ennek ellenére értek
meglepetések.
Már hónapokkal ezelőtt beneveztem a versenyre, és a nevezési díjat akkor rögtön át kellett
utalni, különben nem lett volna érvényes a nevezés. Ennek ellenére mindkét nap a délelőtti
és a délutáni program előtt is szövegkiemelővel ki kellett emelni a nevünk mellett azokat a
számokat a falra kiragasztott programban, amelyekben valóban el kívánt indulni a versenyző,
és ennek megfelelően készítették el a pályabeosztást. Így nemhogy előre emailben nem kaptuk
meg a rajtlistát, hanem még melegítés után sem volt kitéve az uszoda falán.
Apropó, melegítés. Hát, ez sem volt egyszerű! Ugyanis reggel 9 órától 9:20-ig melegíthettek
a nők, majd 9:20-tól 9:40-ig a férfiak, ezután 10-ig vegyesen. Így, mivel 20 perc melegítési
idő nem túl sok, 9 óra előtt pár perccel a nők már ott toporogtak a medence partján, ugrásra
készen, hogy minél hamarabb elkezdhessék az úszást. Később a férfiak ugyanígy.
Mikor végre kitették a pályabeosztást, meglepődve tapasztaltam, hogy se a klubot, se a
nevezési időt nem tüntették fel. Így nem tudtam, hogy a mellettem úszók milyen idővel voltak
nevezve. De ami még ennél is meglepőbb volt, hogy férfi-női vegyes futamok voltak a 100
méternél hosszabb számokban! Nem úsztam még férfiakkal együtt versenyen! Mindenestre,
érdekes tapasztalás volt lehagyni őket…
És akkor verseny közben jött a következő meglepetés. A legtöbb versenyszámban a szélső
pályák valamelyikén úsztam, ez számomra azt az információt hordozta, hogy az enyém az egyik
leggyengébb nevezési idő az adott futamban. Ennek ellenére több futamot megnyertem, és
általában véve is az első háromban voltam. A megszokott V alak sehol sem volt! Ezek szerint
nem a szokásos módon osztották be a pályákat.
Az eredményeimet tekintve jól sikerült a verseny. Egyéni csúcsot úsztam 100 m háton és 400 m
vegyesen. Több érmet nyertem, de ez nem érdekel igazából, csupán a magamhoz képesti
időeredményeim.
400m vegyes 7:11,56
200m vegyes 3:22,43
200m hát 3:14,68
100m hát 1:29,85
50m hát 42,14
50m pillangó 46,59
100m pillangó 1:44,00
|