Újra hétfő reggel
Egy újabb hétfő reggel. A Városháza előtti parkolóban néhány kisgyerek ácsorog, várják, hogy begördüljön a nagy autó.
Az ülésmagasítók a helyükön vannak, mindegyik kissrác tudja, hova kell ülnie, minden a megszokott rendben
zajlik a szokatlanul korai órában. A felnőttek kicsit szégyenkezve, félrefordulva elnyomnak egy-egy ásítást,
kábultan nézik a csillogó szemű tízéveseket, ahogy a legnagyobb természetességgel, vidáman cseverésznek, és
már az edzésre hangolódva próbálgatják kitalálni, vajon mennyi lesz ma a pillangó, és mi lesz a gyorsúszás…
A Rája '94 Úszóklub versenyzői ők, akik minden hétköznap reggelt úszóedzéssel indítanak, mert 5-6 éves korukban
beleszerettek ebbe az embert próbáló, kemény sportba. Néhányan közülük, a tehetségesebbek, magántanulók,
negyedévente vizsgát tesznek az iskolában, így saját ütemben haladhatnak a tanulással, hogy jusson elég
idejük az edzésekre, és a pihenésre is. Sajnos tavaly ősszel bezárt az ajkai uszoda, mert egy szép, újat
kapunk helyette, átépítés zajlik éppen. A munkálatok ideje alatt csak utazgatással oldhatók meg az edzések,
Balatonfűzfő és Pápa fogadott be bennünket, az ő vendégszeretetüket élvezhetjük, amíg itthon megnyit az új
létesítmény.No de térjünk vissza a Városháza elé…
Hamarosan elérkezik a délután, a gyerekek ismét ott gyülekeznek a szokott helyen, most egy nagyobb csapattal
találkozhatunk, egy részük ismét az autót, másik felük a kisbuszt várja. A hangulatuk irigylésre méltó,
hiába van még 10 perc az indulásig, fáradt szüleik kezébe nyomták már az iskolatáskáikat, hogy az úszócuccukra
cserélve azt, végre felszállhassanak a buszra, és megkezdhessék a délutáni edzést. Nyoma sincs álmosságnak,
nyoma sincs szomorkodásnak, csak a cél van, a jókedv, csak a várakozás, vágyakozás a megszokott hosszok, az
orrba ivódott klórszag után.Ezeknek a gyerekeknek nem hiányzik a számítógép, nekik igazi barátaik, igazi
kapcsolataik vannak, nekik lételemük a mozgás, ők igazi életet élnek, igazi élményekkel, és belőlük egész biztos,
hogy szorgalmas felnőtteket farag ez a kemény sport. Ők azok, akikre büszke vagyok minden egyes reggel, minden
egyes délután, minden edzésen és minden pillanatban…
Szerző: Bujna Lilla
Megjelent 2015.07.25-én a VEOL oldalán
|