Krasznai Róbert 75 éves
2015. január 21-én honlapunk főoldalának futó sorában a következő hírt olvashattuk:
Krasznai Róbert 75 éves! Isten éltesse! Ma, szerdán sporttársai, az Öreg Harcsák és a debreceni
szenior úszók, valamint az egyetemi úszócsapat a Debreceni Sportuszodában köszöntik 20 órától..
Gyulai toborzó a Ti írtátok! rovatban.
Öt évvel ezelőtt a Debreceni Sportuszoda emeleti nagytermét béreltük ki a 70.
születésnapra. Számos családtag, szenior úszó, vízilabdázó jelent meg. Nagy sikere volt a
Krasznai Róbert életét és sportpályafutását bemutató, akkortájt divatba jött, a családi
fotóalbum és a később készült fényképek felhasználásával készült, zenére komponált, pergő iramú videoklipnek.
Szintén nagy sikere volt a versenymedencét formázó, átlátszó, kékes színű, vizet
imitáló zselével borított tortának.
Puhatolózásomra Krasznai Robi kifejtette, hogy a 75. születésnapját otthon, családi
körben ünnepli, de ha mindenképpen akarunk találkozni vele, születésnapja estéjén, január 21-én
este a Debreceni Sportuszodában az Öreg Harcsák edzését vezeti.
Néhány személyes beszélgetés, néhány e-mail, és aznap „spontán csődület” tanúi és
tagjai lehettünk a Sportuszodában. „Véletlenül” a három unoka is az uszodában tartózkodott,
ki vízilabda edzésen, ki egyetemista diákmunkásként a pénztárfülkében.
Néhány ajándék is előkerült, csoportképek is készültek.
A debreceni egyetemisták, a szenior úszók és az Öreg Harcsák három, spontán összeállt
három váltóban 16x25 m-t úsztak, majd kezdődött a vízilabdázók edzése.
Kevés szervezés, sok spontaneitás, nagy siker! – így foglalható össze Krasznai Róbert
sportuszodai születésnapi köszöntése.
Rentka LászlóSzeretettel köszöntjük Krasznai Róbertet aki 2015. január 21-én töltötte be a 75 évet.
|