Temesvári 24 órás váltóúszás a víz világnapja alkalmából











Több mint 440 km-t úszott 58 lekes úszó 24 óra alatt 2014.03.22-23-án a víz világnapján Temesváron megrendezett váltóversenyen. A 18 életévüket a verseny napjáig betöltő amatőrök számára is nyitott 24 órás AquaMasters maratont a víz világnapja (április 22) alkalmából szervezték. A szenior úszás mint sport mindenki számára lehetőség a mozgásra a technikai felkészültségtől, úszási sebességtől függetlenül, ezeknél a vesrenyeknél a részvétel fontosabb mint az eredmények.

Az eseményre (az előző évekhez hasonlóan) a temesvári Béga úszó medencében került sor március 22 én 14 órától március 23-án 13 óráig beleértve az éjszakát is. Hat csapat vett részt a versenyben. Minden csapat 10 versenyzőből állt (8 nevezett és 2 tartalék) akik 30 perces időtartamokban 4 óránként úsztak egy személy összesen 3 órát.

A versenyt egyéni és csapatversenyként is megrendezték, korcsoportonként és férfi-női kategóriákban. A csapatok esetében a megtett táv volt az eredmény értékelésének alapja.

Az első három helyezett a rendezvény ideje alatt teljesített össztáv alapján férfi-női és korcsoportos (18-24, 35-29, 30-34 ...) oklevelet kaptak és egy úszószemüveget a Decathlon jóvoltából.

Az első három helyezett csapat és az egyetlen rész 30 perc alatt valamint a verseny egésze alatt leghosszabb távot teljesítő férfi és nő oklevelet kapott.

Minden résztvevő kapott egy emlék oklevelet a rendezvényen való részvételért.

Az elért eredmények korcsoportok és nemek szerint a következők:
Nők:
18-24 évesek 1. Laura Bob 10950 m; 2. Laura Cotuna 8700 m; 3. Cristina Prutean 5750 m; 4. Sandra Racoviţan 1400m;
25-29 évesek 1. Aurora Bojan 6550 m; 2. Cristina Şerban 5650 m;
30-34 évesek 1. Diana Dumitru 7150 m; 2. Alina Borcovici 6350 m; 3. Judit Foldenyi 4450 m; 4. Amalia Toma 2300 m; 5. Adina Rădulescu 1000 m;
35-39 évesek 1. Borbely Anita 11150 m; 2. Mihaela Varga 7550 m; 3. Elena Cev 5650 m;
40-44 évesek 1. Ana Dragodan 5350 m;
50-54 évesek 1. Ildiko Tălângă 5400 m; 2. Eleonora Tarţa 4650 m;

Férfiak:
18-24 évesek 1. Sergiu Deznan 14000 m; 2. Alexandru Oproiu 13000 m; 3. Vlad Tomescu 12450 m; 4. Bogdan Costin 10850 m; 5. Ciprian Bota 10500 m; 6. Corado Stoian 10150 m; 7. Alexandru Ignat 9200 m; 8. Călin Androne 7050 m; 9. Alexandru Cîrjaliu 5350 m; 10. Alin Godin 4750 m; 11. Sergiu Damian 3950 m;
25-29 évesek 1. Titus Păun 11300 m; 2. Levente Revesz 10600 m; 3. Sebastian Gorgan 9350 m; 4. Edin Rusu 8000 m; 5. Casian Colcher 7300 m; 6. Adrian Marciuc 7200 m; 7. Felix Stroescu 6950 m; 7. Adam Strezariu 6950 m; 9. Alexandru Dobrovolszky 6750 m; 10. Lucian Cordunean 5850 m; 11. Alex Oprişa 4850 m; 12 Gabriel Henţ 3650m;
30-34 évesek 1. Alin Videki 10000 m; 2. Gabriel Goron 8100 m; 3. Ivan Maldonado 5400 m;
35-39 évesek 1. Cristian Crista 9600 m; 2. Călin Crainic 9250 m; 3. Dragoş Ognean 8600 m; 3. Simi Seleşan 8600 m; 5. Sorin Răchită 7900 m; 6. Ovidiu Pîrlac 7850 m; 7. George Popa 6650 m; 8. Ştefan Tudose 4550 m;
40-44 évesek 1. Marcel Răsădean 13.350 m; 2. Alexandru Tobă 11450 m; 3. Iulian Dan Repolschi 6350 m;
50-54 évesek 1. Mihai Liseţchi 10750 m; 2. Ciprian Pădurariu 7250 m;
55-59 évesek 1. Constantin Dumitra 5750 m.

Csapatversenyben a ”Fostele Glorii” (Egykori Dicsőségek) tette meg a leghosszabb távot 24 óra alatt mégpedig 87 550 métert, ezt a csapatot követte a „Masters Timişoara” (Temesvári Szeniorok) 76 900 métert, „Angry Sharks” 73.650 m, „Go West Uggv” 73300 m, „Plutaşii” (Tutajosok) 70550 m és a „Balaurii” (Sárkányok) 58550 métert tett meg.

A különdíjat amelyet az egy váltóban azaz 30 perc alatt megtett leghosszabb távot teljesítő nő Borbély Anita aki 1.900 métert úszott ési Sergiu Deznan a férfiaknál, utóbbi 2.500 métert teljesített.

A nőknél a 24 óra három órája alatt aleghosszabb távot teljesítette Borbély Anita, aki 11.150 métert úszott míg a férfiaknál Sergiu Deznan 14.000 métert teljesített összesen.

Egy versenyzőre jutó 30 perc alatt teljesített távolság átlaga 1529,5 méter volt.

A 24 órás átlag egy versenyzőre 7594,8 méter volt.

A legidősebb női versenyző Tarta Eleonora (1961), a férfiaknál pedig Constantin Dumitra (1959). Tarta Eleonora (Nori), arra a kérdésre miért kezdett el két évvel ezelőtt úszni azt nyilatkozta, hogy „Eddig nem úsztam versenyszerűen. Azért úszom, mert örömet okoz és jót tesz az egészségnek” Ezután azt nyilatkozta, hogy a versenyen azért vett részt mert meg szerette volna mutatni, hogy úszni kellemes érzés és nem számít más csak az úszás öröme.

Az eseményről on line közvetítés történt és az rész eredményeket, statisztikákat a verseny ideje alatt közzétették. A részleteket itt itt nézhetik meg.).

Temesvár, 2014.03.25. Lisetchi Mihai
fordította Miklós Attila