XIII. Országos Pedagógus Úszóverseny
13. Szentesiádé
Szentes – 2013. március 9.

A szentesi hagyományoknak megfelelően idén is megrendezésre került az Országos Pedagógus Úszóverseny. Az idei év is meglepetésekben bővelkedett: jómagam szüleimmel érkeztem a 10. jubileumi alkalomra, és szerzett érmeimet édesanyám aznapi születésnapjára ajánlottam előre fel; az első pár órában semmiféle vízforrás nem volt elérhető a medencén kívül; a fűtés is rakoncátlankodott; rosszullét is bővítette a hagyományos úszóversenyek repertoárját. Nem okoztak viszont riadalmat a harcedzettnek tűnő fiatal ammóniakedvelők, hiszen a 0. korcsoportban a „sereg” ismét nem haladta meg a 3 főt. A debreceni csapat felkészült, rutinos, mentális egészségnek örvendő versenyzőkből verbuválódott össze. Megfogadtuk, hogy ez évben új jelmondattal gazdagodunk. Ezt most - a konklávé alkalmával szokásos Sic transit gloria mundi negatív kicsengése miatt és helyett - mégiscsak a latinoktól kölcsönöztük: Virescit vulnere virtus! (Sebektől izmosodik az erény!). Én kapásból úgy kezdtem, hogy vérrel festettem meg a vizet egy körömlerúgás következtében. Ennek ellenére mindannyian megpróbáltunk a fogakat nem összezárva, a maximális levegőbeáramlást kihasználva az élre törni, azaz megcselekedtük, amit megkövetelt…

A saját hagyományainknak megfelelően alább néhány irodalmi sorral kedveskedek a félig „humános” váltócsapatnak. Az idézetek ez évben a Trisztán és Izolda c. germán eposz Richard Wagner átiratból/librettóból valók a beszámoló szerzőjének átalakításával fűszerezve, dr. Bitskey István gyönyörűségére íródva, meghálálva, hogy irodalmi érdeklődésemet máig fenn tudta tartani:

Hantó Ferencé tiszteletére:
Ily édesen nőt csak zeng,
A csempék között surran a forrás,
Az csobogja dalát.
Vad kürt-zsivaj elfojtaná hangját,
A hangos pályán át a forrás zenél.
Ki engem vár a verseny reggelén,
Nem tart vijjogó kürt szavától,
Mért lennék én ettől távol?!


Kovács Lukácsné tiszteletére:
Ő élesztette a vágyat,
Hogy végre tengerre szálljak!
S e bölcs szempár vakított meg
És értésből ugrott a mélybe,
Oly erős csak ő, mint én! ,

Védd magad, Szentes!


Bitskey István tiszteletére (itt nem változtattam semmit):
Ki vagy, ki életeddel játszol?
A társam volt,
Kit úgy becsültem, mint senkit.
Jó híremmel ő úgy törődött, mint senki.

Vad harcokon mellettem állt,
A kardomért csatára szállt.


Horkay György tiszteletére:
Alkony kékje árad az égen szét,
Száll hajónk, néma a víz,
Még este előtt egy nép üdvözölheti
új bajnokát.


Batta Gyula tiszteletére:
Bizony Uram, Ő!
A zord tengereken
Egy csónakon szállított át,
Ámde a partig vállamon vittelek le én!
Bírják jól, lám, szélesek vállaim.
Hosszú volt az út, de véget ért.
Az ősi víz, a termál,
A régi habnak fénye,
A boldogító béke Leg
yőzi erőlködésed,
És hősöm újra éled.


A bajnokságot ezúttal is méltóképpen szervezték meg a szentesi sportbarátok. Közülük elsősorban a verseny „anyjának”, Pólyáné Téli Évának illik köszönetet mondani.

A Bitskey-Batta-Fodor trió immár 4. éve állt ki a Cívisvárosért! Horkay Györggyel kiegészülve pedig immár 2. alkalommal!

Álljon itt örök tanácsom: „Többen,többet, tovább!”

50 m gyorsúszás
I. kcs.:
1. Fodor György 1981 Debrecen 0:28,20
IV. kcs.:
1. Batta Gyula 1953 Debrecen 0:35,50

VI. kcs.:
2. Bitskey István 1941 Debrecen 0:41,40

VII. kcs.:
1. Kovács Lukácsné 1935 Debrecen 1:06,90

50 m mellúszás
1. Fodor György 1981 Debrecen 0:38,80
3. Batta Gyula 1953 Debrecen 0:49,70
1. Bitskey István 1941 Debrecen 0:46,50
1. Hantó Ferencné 1944 Debrecen 0:53,60
1. Kovács Lukácsné 1935 Debrecen 1:15,30

50 m hátúszás
1. Fodor György 1981 Debrecen 0:30,80
5. Horkay György 1944 Debrecen 0:49,10
1. Hantó Ferencné 1944 Debrecen 0:51,80
1. Kovács Lukácsné 1935 Debrecen 1:15.40

50 m pillangóúszás
1. Fodor György 1981 Debrecen 0:32,70
1. Batta Gyula 1953 Debrecen 0:41,40
3. Horkay György 1944 Debrecen 0:53,80
1. Bitskey István 1941 Debrecen 0:47,20

100 m vegyesúszás
1. Fodor György 1981 Debrecen 1:19,30
1. Batta Gyula 1953 Debrecen 1:38,50
4. Horkay György 1944 Debrecen 1:52,90
2. Bitskey István 1941 Debrecen 1:45,40
1. Hantó Ferencné 1944 Debrecen 1:59,50
1. Kovács Lukácsné 1935 Debrecen 2:55,80

4 X 25 m férfi gyorsváltó
3. Debrecen 1:08,20
Bitskey István
Batta Gyula
Horkay György
Fodor György

Az idei mérleg: 17 db arany; 2 db ezüst; 3 db bronz. Címlapra való éremhalmaz!

A teljes jegyzőkönyv elérhető a 2013/2013-03-09-szentes/2013-03-09-szentes-padagogus-jegyzokonyv.pdf oldalon.

Az idei lehetőséget megköszönve további sikeres tanítást és úszást kíván:

Fodor György