Javaslatok a hajdúszoboszlói szenior úszóverseny rendezésével kapcsolatban
Hajdúszoboszló Szenior verseny!
Miklós Attila igen gondosan összeállított gondolataihoz csatlakozva:
Az időpont valóban nem a legszerencsésebb az EB. miatt, túl közelinek tartom.
Csak akkor rendezzünk versenyt, ha az alapvető feltételeket teljesíteni tudjuk – ez
vonatkozik a versenybíróságra, eredményhirdetésre, dobogós éremátadásra, érmekre, versenykiírásra,
versenyszámokra stb. –
Előzetes költségvetés!
leghosszabb versenytáv 200 m. legyen, az év során, több versenyen volt lehetőség hosszabb
távon versenyezni.
az ötös verseny jó és az eleve öt nevezést jelent
verseny rendezésére a Megyei Úszó Szövetséget kell megkérni és próbálják megoldani társadalmi munkában.
A múlt évi debreceni diákolimpiai versenyt is társadalmi munkában rendeztük.
magam részéről, ha szükséges egyik nap versenyző a másik nap versenybíró vagyok !
a verseny során versenyző nem lehet versenybíró is, a tapasztalat szerint ez nem jól működik!
dobogós éremátadás csak az emlékszámban, ötös versenyben, ill. országos csúcs esetén legyen,
a felkért éremátadó az eseménynek megfelelő öltözékben legyen érmek hasonló árban, de lehetőleg más,
mint a megszokott, pl. négyszögletes stb.
gondoskodom, hogy a verseny alatt sportmasszőr legyen, nagyon szerették a legutóbbi versenyen is a
sporttársaink, mert kedvező árban és jól dolgoztak a masszőrök.
ha valóban nem fogadunk el utólag nevezést, akkor megoldható , hogy ne legyenek hiányos futamok és
ezzel csökkenthető a versenyidőtartama és az uszoda bérleti díja is.
amennyiben a teljes uszodát béreljük úgy csak olyan sportszeres kereskedjen az előtérben, aki hajlandó
valamit felajánlani a sikeres verseny érdekében ! pl. sapka, szemüveg, nadrág, füldugó stb. vagy anyagi támogatás.
Debrecen, 2013.02.057
Krasznai Róbert
|