Hajdúszoboszlón tervezett szenior úszóversennyel kapcsolatos gondolatok
Szenior úszóversenyek rendezésében külső megfigyelőként észlelt tanulságok és tapasztalatok
A 2013 szeptember 28-29-re tervezett hajdúszoboszlói Dr. Nagy Sándor Tibor emlékverseny kapcsán
igyekszem megvizsgálni a 2011. évi szoboszlói és néhány azóta rendezett verseny során
tapasztalt hibákat és a sikeres tevékenységeket. Ezt az írást gondolatébresztőnek és vitaindítónak szánom.
Kérek mindenkit, a javaslatokkal Dr. Rentka Lászlót keressétek meg.
Mi szól a versenyrendezés mellett?
- A páros években rendezett egri verseny helyett a páratlan években is lenne
szeptember végén egy 50 méteres versenymedencében rendezett elektronikus időmérésű
verseny (egy évben összesen további három ilyen hazai verseny van. Ezek a következők,
Békéscsaba, Gyula OB és Hódmezővásárhely fedett pályás OB)
- A Debreceni szenior úszó klub 1997-2006 között rendezte meg a hajdúszoboszlói
versenyt illetve 2007-ben a debreceni versenyt, amely után 2011-ben volt négy év után az újabb
saját rendezésű verseny Hajdúszoboszlón. A kétévenkénti rendezés kevesebb terhet ró a klubra
mint az évenkénti és ez az időpont szintén jónak tűnik időjárás, szabad szálláshelyek
és uszoda szempontjából.
- A Debreceni Szenior Úszó Klub debreceni tagságának, szimpatizánsoknak és
debreceni úszóknak egy közeli helyszínen nyújt versenylehetőséget. 2013-ban
valószínűleg csökkenni fog a versenylehetőségek száma. (Budaörs nem rendez, Kecskemét
rövid pályás OB-t rendez, Budapest Nyéki Imre emlékverseny megrendezése bizonytalan)
- Érzelmi ok, a klub volt versenyzőiről történő megemlékezés egy saját versenyen.
(Megjegyzés: Általában érzelmi döntéseknél nem szokták vizsgálni a körülményeket, de ez
esetben javasolnám a lehetőségek, az eddigi tapasztalatok és egyéb külső okok vizsgálatát)
Mi szól a versenyrendezés ellen?
- A páratlan években a szenior úszó Európa Bajnokságok szeptember első hetében kerülnek megrendezésre
(2011 Jalta, 2013 szeptember 1-7 Eindhoven) tehát 3 hétre rá kerülne megrendezésre a verseny.
Ez befolyásolhatja a világversenyen indulók miatt a résztvevők számát.
- A 2011-es versenyen 200 ezer forint veszteséget könyvelt el a klub
A 2011-es hajdúszoboszlói verseny rendezésekben tapasztalt hibák:
- Igaz, hogy voltak, akik csak a 800 és 1500-es versenyszámok miatt utaztak
a versenyre, de a rajtok száma nem nőtt számottevően.
- Viszonylag alacsony részvétel a debreceni sporttársak részéről (38 versenyző),
amit Dr. Rentka László is jelzett a 2011-es évi versennyel kapcsolatban.
- A 200 ezer Ft hiány a 2011-es rendezésben 600 Ft-os nevezési díjjal
számolva további 333 rajtot igényelt volna. Ez versenyzőnként 4 rajtot számítva
további 83 versenyző tudta volna teljesíteni. Több versenyző, több váltó tehát
kevesebb versenyző is pótolta volna a kiesett nevezési díjat. Így számolva
további kb. 60-62 versenyző nevezése is elegendő lett volna (60%-os váltó
részvétellel számoltam)
- Az egy emlékérem minden versenyzőnek történő átadása nem volt hiba,
mert meghirdetésre került a kiírásban, de lehetséges, hogy a versenyen
való indulást befolyásolta.
Más versenyeken tapasztalt hibák és jó megoldások:
- Az uszoda bérlés mindenhol nagyon drága ezt a hosszabb úszószámok elhagyásával
és a pörgős rendezéssel lehet rövidíteni a 100-200-400 méteres távoknál.
- A kecskemétiek próbálkoztak a versenyszámok pontos időpontjának kiszámításával,
hogy aztán tapasztalják a menetrend tarthatatlanságát.
- A 2012-es egri versenyen néhány ötletet
kipróbáltak a versenyrendezéssel kapcsolatban. Ezen a versenyen 34 csapat 213
versenyzője vett részt 700 egyéni rajt illetve 80 váltó rajtot teljesítve. Amennyiben hasonló részvételt számolunk
Hajdúszoboszlóra az egyéni nevezések 420 ezer a váltók 96 ezer forintot jelentenek. A 70 év feletti két rajt illetve a
280 év feletti váltók ingyenessé tételével kb 480 ezer forint bevétellel számolhatunk.
A verseny sikerét a versenyen indulók illetve a rajtok száma és az
elért eredmények adják. Ezért statisztikai értékelést készítettem a 2011-es hajdúszoboszlói illetve a
2012-es egri versenyről, mivel ez a két verseny egymást váltva kerül megrendezésre kora ősszel.
2012-ben Egerben 35, 2011-ben Hajdúszoboszlón 29 csapat versenyzői indultak.
Versenyzők |
Hajdúszoboszló 2011. október 01-02. |
Eger 2012. szeptember 22-23. |
Férfiak |
Nők |
Férfiak |
Nők |
98 |
56 |
107 |
100 |
154 |
207 |
Rajtok |
Hajdúszoboszló 2011. október 01-02. |
Eger 2012. szeptember 22-23. |
Férfiak |
Nők |
Összesen |
Férfiak |
Nők |
Összesen |
351 |
205 |
556 |
387 |
354 |
741 |
Javaslatok a 2013-as hajdúszoboszlói versenyrendezésre
- Minél pontosabb költségvetés készítése az eddigi tapasztalatok alapján
semmiképpen nem fölé tervezve a résztvevők számát. Ezek a költségek: medence,
versenybíróság és időmérők költsége, továbbá a díjak-különdíjak költsége.
www.sport-trofea.hu
Ezen a honlapon találtam egy ajánlatot
mely szerint 1000 érem+szalag+szalagakasztó 135 ezer Ft) Minél több önkéntes
mozgósítása, ha ez csökkenti a költséget illetve a verseny rendezését elősegíti.
Esetleg már 2013 év elején félre tenni (al- számlán, elkülönítve a technikai
megoldást nem ismerem) a tagdíjakból egy induló összeget. Igaz így kevesebb
maradna az edzésekre fordítható összegből, de a „közteherviselés” érvényesülne.
A 2013-as évi gyulai versenyen csak a váltókat fizetné a klub és év közben a többi
versenyen nem fizetné a váltókat.
- Összesen tíz versenyszámban rendezhetnénk versenyt: 50, 100 gyors, hát,
mell, pillangó, 200 vegyes és 400 vagy 800 gyors. Az 50 pillangó Gács Marcell emlékszám,
400 vagy 800 gyors Dr. Nagy Sándor Tibor emlékszám, négy 50 méter + 200 vegyes „ötös verseny”
Dr. Kerekes Sándor emlékszám, 100 gyors Dévald Péter emlékszám. Az „ötös verseny”,
amelyet 2012-ben Egerben is megrendeztek azért előnyös, mert négy rövid számot foglal
magába, melyek gyorsan teljesíthetők. A legmagasabb százalékos értékű férfi és női
eredmény díjazása. (ez a kiemelkedő eredményekre képes versenyzők részvétele miatt lehetne fontos)
- A csapatverseny, amely 2012-ben Egerben rendhagyó módon került megrendezésre érdekes
színfolt lenne a hajdúszoboszlói versenyen is. Heverdle Istvánnal közösen alakítottunk
ki egy olyan módszert, amely a minőségi és mennyiségi elveket is megpróbálja figyelembe
venni a csapat eredményekben. Az egyéni eredmények százalékos értékének átlaga szorozva
1+(az összes rajt száma/100) vagyis minden rajt egy százalékkal emeli a versenyzők
eredményeinek százalékos átlagát.
- Közvetlen megkeresés e mailben a szlovákiai, cseh, romániai, szerbiai és osztrák sporttársak
felé. Ezt a módszert sikeresen alkalmazták a budaörsi és kecskeméti versenyeken.
Hajdúszoboszló viszonylag messze van a dél-alföldi régiótól ahova koncentrálódik a
magyarországi szenior úszó csapatok legtöbbje ezért kellene minél több külföldi
(pl. szlovákiai, cseh versenyzőt bevonni).
- A debreceni részvétel erősítése! Minél több hobbi úszó, baráti társaságok,
első versenyes, 0. korcsoportú résztvevő. Utóbbiak azért is fontosak, mert a ma
szenior úszók is voltak valamikor 0. korcsoportúak. Debrecenben az általatok
ismert úszó helyeken strandon, uszodákban, egyetemen népszerűsítő A4-es plakátok
kihelyezése, lehetőleg a verseny előtt másfél-két hónappal.
- A 2012-es budaörsi és egri versenyen a nevezések a verseny előtt folyamatosan
megtekinthetők voltak egy honlapon,
melyet itt nézhettek meg. Egy ugyanilyen honlapot készítek a hajdúszoboszlói versenyre is.
Részemről a hajdúszoboszlói verseny nevezési díjától függetlenül felajánlok 15 ezer Ft-ot
abból az összegből, amelyet a MSZÚOSZ utalt részemre a klub számlájára.
Hasonlóképpen felajánlom, hogy a verseny emlékszámainak ajándékait (az elmúlt rendezésekhez hasonlóan)
megvásárolom, ez nem emeli a versenyrendezés költségeit.
Budapest, 2013.02.05.
Miklós Attila
|