Milyen tények alapján tartom mintaedzésnek (példa értékűnek, jónak, szerencsésnek, követendőnek) a mai, vasárnapi edzésünket?
1) Nagy létszámmal, gyermekekkel együtt 30-an léptünk be az edzésre.
2) Minden résztvevő az edzés kezdete, 10 óra előtt megérkezett az uszodába.
3) A különböző módon történő beléptetések költségét meghaladták a beszedett „önrészek”.
4) A edzés másfél óráját sikerült munkával kitölteni (munkán az úszást értem).
5) A szenior versenyzőkön kívül a fiatalokat, a gyermekeket is be tudtuk vonni a váltó-
úszásokba. Több váltóban is lehetett szerepelni.
6) Szakmai munkaként számos részidőt lemértem és leírtam, feldolgozásukra ebben a
dolgozatban sor kerül.
7) Egyéni távokon is többen próbálkoztak időre úszással.
8) Egyéni úszásukra többen az 50 méteres medencét is igénybe vehették.
Részletezés:
Edzésre menet a régi Újkerti egész medencés (négy pályás), két órás családi hétvégi úszásokra gondoltam, amikor gyermekeinkkel úsztunk, váltóztunk, versenyeztünk, időt mértünk és részidőkkel, adatokkal töltöttük meg a kockás füzeteket…
Valamivel 940 előtt, jó előjelekre értem a Debreceni Sportuszodához: a hetek óta nélkülözött Rotyis Márk édesanyjával, Dr. Kertész Enikővel i d ő b e n (!) érkezett a parkolóba, Horváth Zooo családjával is éppen akkor érkezett, nem a hajnali úszótanfolyamra. Körben állók fogadtak az előtérben: Gombos Réka hosszú-hosszú kihagyás után két unokaöccsével, Pozsár Leventével (2000) és Pozsár Zalánnal (2004) jelentkezett edzésre. Három Godó az előtérben! (Bence volt a hiányzó a szokásos négy fő, János, Bence, Soma és Luca közül). Barta Ádám a „szomszéd fiúval”, a diákolimpián váltózó Gelu Péterrel (1999) érkezett, aki egyébként Rotyis Márk iskolatársa. „Hunyadi” (valójában Vásárhelyi) János is visszatért, majd Takács István dr.-t (most nem kellett rám várnia) és Puskás Pált (1921) fiával, Puskás Lászlóval (1953) és dédunokájával, Puskás Mártonnal (2009) fogadtam. „Jót” is cselekedtem: egy ma lejáró hétvégi bérlet utolsó két kockáját 1500 Ft-ért (mindössze 20 Ft „lélektani” haszonnal) átvettem ismeretlen tulajdonosától, amelyet Kádasi Tibor és Tóth Balázs beléptetésére egy percen belül fel is használtam. (Természetesen nem emelt árat, hanem a szokásos, 650 Ft-os önrészt kértem érte.) A 100 alkalmas klubbérletet Kriszmisz (Durányik Krisztina) 08:23-kor már használta (előtte 10 alkalom díját, 6500 Ft-ot letétbe helyezett számomra az 1-es („sportolói”) pénztárban. Baksa László volt szertornász és leszokóban lévő dohányos volt a másik klubbérletes beléptetett 09:57-kor, „zárva sorainkat”…
Az edzés résztvevői a beléptető lista alapján, zárójelben önrész befizetéseik:
10 fő másfél órás pályabérléssel (a „vezérkar” vállalta a szokásosnál hosszabb, másfél órás edzést): Horváth Zooo (feleségével és lányával, Zooo Lizivel) (700), Godó Soma (650), Godó Luca (650), Godó János (700), Barta Ádám (650), Gelu Péter (650), Bihari Árpád (650), Rotyis Márk (650), Vásárhelyi János (650), Rentka László (650), 10 fő egy órás pályabérléssel: Gombos Réka (650), Pozsár Zalán (650), Pozsár Levente (650), Takács István dr. (650), Puskás Pál, Puskás László (Pali bácsi dédunokája, Puskás Márton), Legoza József, Legoza Éva Hugi, Pázmányi Sándor (két fiával, „Sanyá”-val és Zalánnal), Kovács Mihály (650). Vásárolt bérlettel két fő: Kádasi Tibor (1300) és Tóth Balázs (650), 100 alkalmas klubbérlettel: Baksa László (650), Durányik Krisztina (6500), saját bérlettel: Kertész Enikő dr., összesen 30 fő!
Bevétel (önrészek): 13.750 Ft
Bérlet önrész 6.500 Ft Összesen: 20.250 Ft
Számla (medence bérlés): 10.375 Ft
Bérlet vásárlás (2 alk.): 1.500 Ft
100 alk. bérlet, (2 alk.): 1.275 Ft Összesen: 13.160 Ft
5 – 10 perces melegítés után a 2-es és a 3-as pályán a hagyományos
48x25 méteres váltózás volt az első ráhangoló váltó, amelybe valamennyi lehetséges érdeklődőt bevettünk. Rajt 10 óra 11 perc 57 mp-kor (lásd a részidők végén a lap alján!)
Számos fotót készítettem, az első úszásokról csak futó órás, ránézéses részidő emlékeim vannak: a Pázmányi fiúk 20 és 23 mp közötti uszonyos időket úsztak.
A fotózás után a gyorsabban haladó váltót 50 (olykor 100) méterenként részidőztem, ezeket utólag elemezve elmondható, hogy valószínűleg 150 m-rel (6x25 m-rel) többet úsztak a váltók a tervezett 48x25 m-nél…
A 07 – 01 összidők különbsége 400 m-es távon 5:04,76, ehhez háromszor ennyi, azaz 15:14,28 mp-es 1200 m-es idő tartozna.
A 09 – 01 összidők különbsége 500 m-es távon 6:15,14, ehhez 12/5-ször ennyi, azaz 15:00,34 mp-es 1200 m-es idő tartozna.
A 07 – 06 összidők különbsége 100 m-es távról szól, a felező idő 15:19,38, ez a gyorsabb váltó valószínű időeredménye 48x25 m-nél, amelyhez 19,15 mp-es 25 m-es részidő tartozik. A másik váltót a végén, a ráadás hatodik hossznál éppen először körözte le a 2-es pályán úszó gyorsabb váltó, 48x25 m-nél tehát még jóval 50 m-en és valószínűleg 30 mp-en belüli volt közöttük a különbség.
összidők részidők számítások
01 10:53,21
02 11:31,48 (38,27)
03 12:03,21 (31,73)
04 12:44,71 (41,50)
05 13:26,35 (41,64)
06 14:40,79 (1:14,44) 25 m-es részidő:
15:19,38 19,15 mp
07 15:57,97 (1:17,18) 5:04,76 (400 m) 15:14,28
08 16:31,97 (34,00)
09 17:08,35 (36,88) 6:15,14 (500 m) 15:00,34
[17:59,16] ez egy számított összidő (az utolsó eredmény sorban -- jelölésnél
szereplő 2:48:03,23 összidő és az utolsó részidő (2:30:04,07) különbsége, ami tartalmilag a váltózás során a lekörözött 3-as pályás váltó összideje a 150 m-es távtúlteljesítéskor. Otthon 1300 –kor részidőztem a futva (járva) hagyott stopperrel, így az is megállapítható, hogy az edzés első váltójának rajtja 13 óra előtt 2:48:03 mp-cel, azaz 10 óra 11 perc 57 mp-kor volt.
-- 2:48:03,23 (2:30:04,07)
A váltó tagjai a fotók alapján:
2-es pálya: Pozsár Zalán, Pozsár Levente, Godó Soma (később cserélt Gombos Rékával), Barta Ádám, Zooo (előbb melegített, később a másik váltóban is úszott), Kádasi Tibor, Legoza Éva Hugi, Gelu Péter
3-as pálya: Pázmányi Zalán, Pázmányi Sanya, Pázmányi Sándor, Gombos Réka (később cserélt Godó Somával), Rotyis Márk, Godó Luca, Bihari Árpád, később Zooo
A két váltóban összesen 15 fő, a belépők fele szerepelt!
16x25 m-es mellúszó váltó volt a második váltó, körülbelül ugyanabban az összeállításban.
A párok tagjai közel egyformán haladtak, általában az első érkezőt részidőztem vagy a két úszó között nyomtam a stoppert. Az első kilenc részidő és az összidők ismertek:
01 0:24,33
02 0:50,85 (26,52)
03 1:05,89 (15,04)
04 1:29,35 (23,46)
05 1:48,89 (19,54)
06 2:12,33 (23,44)
07 2:32,23 (19,90)
08 2:55,55 (23,32)
09 3:24:23 (28,68)
-- 5:52,55 Ez a váltó a 2-es pályán úszott, és Rotyis Márk volt a befutója.
A váltó az I. helyen érkezett célba. A 22,03 mp-es 25 m-es átlag túl jónak tűnik, de Pázmányi Sándor, Zooo és Godó Soma hagyományos vagy víz alatti úszásai is benne vannak, és a végeredmény jó összhangban van a 100 m-es (1:29,35-ös) és a 200 m-es (2:55,55-ös) részidőkkel. Érdekességként megemlítem, hogy január 19-én Gyulán (a VI. Várfürdő Mastersen) éppen egy perccel több idő alatt úsztam le mellem a 400 m-t.
5:58 volt a 3-as pályán a II. helyezett váltó időeredménye (futó órán nézve), ez is jó, 22,375 mp-es 25 m-es átlagidőt jelent.
Mivel (valószínűleg) 7 és 8 fős volt a két váltó, mindenki kétszer úszott, kivéve egyvalakit, aki háromszor. Csodálkoznék, ha személye kiderülne!
Az óra tovább futott, és 7:00-nál ugyanez a két váltó valószínűleg „egy körös”, azaz 8x25 m-es pillangó váltózással folytatta.
A szegényes bejegyzés az edzésfüzetben: 7-től, 2:40. Ez egy 8 hosszas váltónál 20 mp-es átlagot jelent, 10 hosszasnál 16 mp-eset jelentene. Vegyes összetételű váltónál a 8 hosszas eredmény a valószínű.
Eddig tartott a ráhangolás.
Következő terv: a 6 leggyorsabb úszó 4 körös gyorsváltója.
Rotyis Márk úgy érezte, kettejük közül ma Kádasi Tibor a gyorsabb.
Tesztelés: mind a ketten úsznak a váltóban, amely így az alábbiak szerint módosul:
7x4x25 m-es gyorsváltó
Hét úszó, mindenki 4-szer úszik 25 m-t.
Cél: 25 m-en 14 mp-es átlagon belül úszni.
Debreceni Sportuszoda, 25 m-es medence, 2-es pálya
Úszás Úszó neve Összidő Részidő Megjegyzés sorszáma
1. Godó Soma 0:13,40 13,40
2. Barta Ádám 0:27,40 14,00
3. Kádasi Tibor 0:42,47 15,07
4. Rotyis Márk 0:57,80 15,33
5. Kovács Mihály 1:11,65 13,85
6. Horváth Zooo 1:25,27 13,62
7. Pázmányi Sándor 1:38,05 12,78 Eddig jó! (Nem számoltam, éreztem,
öt századot tévedtem!)
8. Godó Soma 1:51,51 13,46 Hosszan csúszik a célba
9. Barta Ádám 2:05,03 13,52 !! gyorsasága jutalma a jkv-ben
10. Kádasi Tibor 2:20,72 15,69
11. Rotyis Márk 2:36,27 15,55
12. Kovács Mihály 2:50,47 14,20
13. Horváth Zooo 3:03,77 13,30
14. Pázmányi Sándor 3:17,03 13,26
15. Godó Soma 3:30,15 13,12
16. Barta Ádám 3:43,99 13,84
17. Kádasi Tibor 3:59,05 15,06
18. Rotyis Márk 4:14,96 15,91
19. Kovács Mihály 4:28,64 13,68
20. Horváth Zooo 4:42,27 13,63
21. Pázmányi Sándor 4:55,27 13,00
22. Godó Soma 5:08,35 13,08
23. Barta Ádám 5:22,10 13,75
24. Kádasi Tibor 5:38,10 16,00
25. Rotyis Márk 5:53,28 15,18
26. Kovács Mihály 6:07,77 14,49
27. Horváth Zooo 6:20,91 13,14
28. Pázmányi Sándor 6:34,20 13,29
Fejszámolás: 28 hosszon, azaz 700 méteren a 14 mp-es átlag a 7 percnél 28 mp-cel jobb időt, azaz 6:32-t jelent, ez nem volt meg. 14,1-re becsültem az átlagot. Pontosan kiszámolva: 14,07857 mp, század mp pontossággal: 14,08 mp.
Egyéni részesedés a váltó eredményéből:
*: szórás: a leglassúbb és a legjobb idő különbsége
A „hét leggyorsabb” úszó után 1050-kor rajtolt el a 2-es pályán a 7x4x25 m-es gyorsváltóban a „B” csapat:
7x4x25 m-es gyorsváltó
Hét úszó, mindenki 4-szer úszik 25 m-t.
Cél: 25 m-en az előbbi váltónál hosszanként csak 4 – 4,5 mp-cel nagyobb átlagidő elérése, azaz 19 mp-en belüli átlag!
Debreceni Sportuszoda, 25 m-es medence, 2-es pálya
Úszás sorszáma Úszó neve Összidő Részidő Megjegyzés
1. Godó Luca 0:17,03 17,03
2. Pozsár Zalán 0:35,91 18,88
3. Legoza Éva 0:56,17 20,26
4. Pozsár Levente 1:14,60 18,43
5. Gelu Péter 1:31,35 16,75
6. Gombos Réka 1:49,47 18,12
7. Bihari Árpád 2:09,31 19,84
8. Godó Luca 2:26,35** 17,04
9. Pozsár Zalán 2:46,35** 20,00**
10. Legoza Éva 3:07,35** 21,00**
11. Pozsár Levente 3:26,48 19,13
12. Gelu Péter 3:43,36 16,88
13. Gombos Réka 4:00,96 17,60
14. Bihari Árpád 4:21,96 20,56
** Bihari Árpi, Batta Gyula, Bonivárt Ágnes és Godó Bence véleményét kérem, hogy három egymás utáni század mp pontossággal azonos végű összidő, így két egymás utáni 00-ra végződő részidő valószínűsége 1/1002, azaz 1:10000, vagy máshogy kell okoskodni?
15. Godó Luca 4:37,75 16,23
16. Pozsár Zalán 4:58,21 20,46
17. Legoza Éva 5:18,85 20,64
18. Pozsár Levente 5:37,21 18,36
19. Gelu Péter 5:53,48 16,27
20. Gombos Réka 6:11,29 17,81
21. Bihari Árpád 6:31,49 20,20
22. Godó Luca 6:48,67 17,18
23. Pozsár Zalán 7:09,35 20,68
24. Legoza Éva 7:30,67 21,32
25. Pozsár Levente 7:49,55 18,88
26. Gelu Péter 8:06,52 16,97
27. Gombos Réka 8:24,28 17,76
28. Bihari Árpád 8:44,65 20,37
25 m-es átlagidő: 18,7375 mp
Egyéni részesedés a váltó eredményéből:
A váltó két „csúcsragadozója” Godó Luca és Gelu Péter volt, akik az edzés végén háromszor is megküzdöttek egymással. Részletek a 8. oldalon.
A 2x14 fős váltóból hiányzott Pázmányi Zalán és Pázmányi Sanya, új tagként beállt Kovács Mihály.
7x4x25 m-es pillangó váltóra álltak össze végül egy vegyes csapattá a bátrak. 1111 –kor rajtolt a váltó, a kitűzött cél – a váltó vegyesen erős összetétele okán – az előző 8:44-es gyorsváltónál jobb, 8 perc közeli eredmény volt.
Úszás sorszáma Úszó neve Összidő Részidő Megjegyzés
1. Godó Luca 0:19,81 19,81
2. Barta Ádám 0:35,14 15,33
3. Gombos Réka 0:55,23 20,09
4. Bihari Árpád 1:15,31 20,08
5. Gelu Péter 1:36,22 20,91
6. Godó Soma 1:50,41 14,19
7. Horváth Zooo 2:06,57 15,76
8. Godó Luca 2:25,61 19,44
9. Barta Ádám 2:40,60 14,99
10. Gombos Réka 3:02,01 21,41
11. Bihari Árpád 3:22,01 20,00
12. Gelu Péter 3:43,23 21,22
13. Godó Soma 3:57,59 14,36
14. Horváth Zooo 4:14,54 16,95
15. Godó Luca [4:33,87] 19,33 [4:33,87]: számított összidő
16. Barta Ádám 4:48,62 14,75!! részidőzés után még egy tempót tett
17. Gombos Réka 5:09,31 20,69 valójában több az előbbi ok miatt
18. Bihari Árpád 5:30,45 21,14
19. Gelu Péter 5:51,23 20,78
20. Godó Soma 6:05,93 14,70
21. Horváth Zooo 6:20,41 14,48! előbb váltott
22. Godó Luca 6:39,79 19,38
23. Barta Ádám 6:54,90 15,11 ezt jól mértem!
24. Gombos Réka 7:16,40 21,50
25. Bihari Árpád 7:36,22 19,82
26. Gelu Péter 7:58,90 22,68!később nyomtam! Végre két kezes benyúlás!
27. Godó Soma 8:12,01 13,11
28. Horváth Zooo 8:26,81 14,80
Egyéni részesedés a pillangó váltó eredményéből:
Egyéni úszások:
50 m gyors
Godó Luca 37,84 (17,47)
Gelu Péter 35,47 (16,51)
Godó Soma 35,05 (18,43) háton
25 m gyors
Gelu Péter 15,74
Godó Luca 16,29
50 m gyors
Kovács Mihály 31,48 (14,66)
Godó Soma 29,17 (13,95)
Utolsó rajt 11:33 –kor:
25 m pillangó
Godó Luca 19,10
Gelu Péter 19,62
Feldolgozás lezárása: 2013. január 29., 8:18 Rentka László időmérő
|