Sokan azt gondolják, az úszás magányos sport, pedig épp ellenkezőleg: igazi közösségformáló tevékenység. Sőt, néhány kilométer leúszásával segíthetsz is másokon.

Ez utóbbi számomra is csak néhány hete derült ki, mikor gondolkodás nélkül igent mondtam Laci e- mail-jére, melyben társakat keresett egy 2013 perces váltóúszásra. A kitűzött össztáv, 100 km elég extrémnek tűnt ahhoz, hogy ráirányítsa a figyelmet a daganatos és krónikusan beteg gyermekek élményterápiás táboroztatásának fontosságára.

Innentől felgyorsulnak az események. Csupa olyan dolgot csinálok, ami nem szokványos. Ezerrel gépezek, hol a bemutatkozó szövegemet írom a készülő honlapra, hol adománykérő leveleket fogalmazok. De mit is írjak bele? A legegyszerűbb megoldást választom: leírom az érzéseimet, miért tartom fontosnak ezt a kezdeményezést. Szinte mindenki válaszol, hurrá! Úszótársak, kollégák, volt tanítványok érdeklődnek, biztatnak, gratulálnak. Egy ismeretlen hölgy a villamoson szólít meg, Laci telefonszámát kérve. Ismerősökként válunk el, hiszen összeköt bennünket a közös ügy.

Naponta tucatszor is megnézem az e-mail-jeimet, hátha Laci írt valamit a csapatnak. A váltó sorrendjét a lehetséges időkkel jó előre precízen összeállította, már csak le kell úszni, de Laci szerint „az lesz a legegyszerűbb”. Később még ennél is többször ellenőrzöm a honlapot és lesem, hogy kúszik felfelé a befizetések százaléka. Elkeseredek, mikor ugyanazon az értéken áll és lelkesedek, mikor meglódul az adományozó kedv. Lacival küldjük egymásnak az sms-eket az aktuális állásról, előfordul, hogy egy időben. Főhadiszállásunkon, a szülői konyhában személyesen is naponta egyeztetünk, megbeszéljük az eseményeket, latolgatjuk az esélyeket. Laci pörög, szervez, lelkesít, biztat, és még arra is van B terve, ha nem sikerülne kibérelni az uszodát.

Elérkezik a nagy nap. Hajnali 3-kor kapok egy sms-t, hogy később menjek. Még beszélni sem tudunk Lacival, mert egymást váltjuk. Igazi örömúszás ez a hat kilométer. Nincsenek ellenfelek, nincsenek vesztesek. Most nem önmagunkért, hanem másokért úszunk. Nehéz szívvel gondolok azokra a gyerekekre, akik már nem lehetnek ott a táborban. Értük is úszom.

A verseny végén összehajtogatjuk a két fiatalt ábrázoló molinót, a mosolyukat azonban nehéz lenne elfelejteni. Jó érzés arra gondolni, hogy néhány önfeledt mosolyhoz mi is hozzájárultunk.

Még egy örökmozgónak is jól jön egy kis támasz ...