Rentka László 55 km-t úszott
Szarvason 8. alkalommal rendezték meg a SZUSE (a Szarvasi Úszó, Vízilabda és Szabadidő Egyesület)
hagyományos Luca-napi rendezvényét, a 24 órás úszást. Az egyéni kategóriában – Darida András
SZUSE-elnök, főrendező meghívására – Rentka László, a Debreceni Szenior Úszó Klub 55 éves elnöke,
versenyzője harmadik alkalommal szerepelt. Az előző két évben a hajdúsági szenior úszó 41 km-es és
49 km-es táv teljesítésével győzött ebben a kategóriában. (Tavaly a 49 km-t a Debrecen 650
rendezvénysorozat részeként 3x650 hossz, azaz 3x16.250 m formájában teljesítette a 25 méteres medencében).
Idén sikerült tovább növelni a 24 órás versenyidő alatt megtett úszótávot: összesen négy részletben, közel
20 és fél órát a medencében töltve 55 km-ig jutott, és harmadszor végzett az első helyen. A második egy
17 éves helyi úszó, Babák Bence volt 42 km-es, szintén tisztes eredménnyel. Több iskolai és egyesületi
csapat tagjai egymást váltva úszták végig a 24 órát, és a Szarvasról és a környező településekről érkező
egyesületi és lakossági úszók, gyerekek, felnőttek, családok is folyamatosan gyarapították a kilométereket.
A rendezvény mintegy 200 résztvevője összesen 906 km-t és 585 métert úszott a sportnapon.
Fotó: Az eredményhirdetésen balról Darida András, Babák Bence és edzője, Gácsi Ágnes valamint Rentka László
Debrecen, 2012.12.30 |
Dr. Rentka László |
|