Ahogy én éreztem és láttam a Riccione-i VB –t
Sok mindent lehet olvasni a VB Versenykiírásában; sok mindenről árulkodtak a
startlisták és a rajtlisták, már előre sejteni lehetett, hogy nagy verseny lesz.
A számok
9700 úszóversenyző, 1400 vízilabdázó / 100 csapat /, 2300 szinkron és NYÍLT VIZI
úszó jelezte részvételi szándékát. A rendezők részéről 300 versenybíró gondoskodott
a sikeres lebonyolításról – és sikerült nekik!
A Riccione Swimming Stadion olyan adottságokkal rendelkezik, hogy lehetőség volt a
női és férfi versenyeket egyszerre rendezni a fedett, ill. a szabad 50 méteres 10
pályás medencékben, természetesen mindkét medence mellett 25 méteres bemelegítő
medence is van.
Én családi kirándulás részeként érkeztem és feleségemmel nagyon jól éreztük magunkat.
A szállodánk közvetlen a tengerparton, reggelente séta a kellemes homokban , a szálloda
és uszoda közötti utat általában kerekpárral tettem meg.
A pihenő napokon lehetőség volt a környék nevezeteségeit felkeresni / San Marino, Catolika , Rimini /
A harmadik versenynapon indultam a 400 m vegyesen, ellenfeleim, a két amerikai versenyző -
kik jobbak voltak,- igazi jó barátként kezeltek, mintha már régi ismerősök lennénk, lazák
és nyugodtak, semmi görcs, semmi izgalom, ez az egész futamra jellemző – igazán jó hatással
volt rám.
A harmadik helyezés /7:04,28/ azért is értékes, mert európai nem előzött meg.
Azt sajnálom, hogy a Bitskey fiúkkal nem találkoztam, elkerültük egymást – most ezúton
gratulálok Nekik !
Szép volt, jó volt, érdekes és tanulságos – nem bántam meg -!!
Üdvözlettel : Robi
|
|
|