Év vége közeledvén és Rentka Lászlóval beszélgetve felemlegettünk több
régi történetet.
Laci felkért rá, hogy írjam meg a Debreceni Szenior Úszó Klub többi tagjának érdeklődésére is számot tartó
úszással kapcsolatos a fenti címben szereplő eseményeket.
1986-óta úszom rendszeresen, azelőtt főleg nyáron szülővárosomban a nagyváradi strandon illetve hideg időben a
Felix fürdő termál medencéjében
úsztam hetente-kéthetente. Egyetemista koromban úsztam egy évig egy vízalatt úszó csapatban, ezzel váltva ki a
kötelező testnevelés órákat.
Amióta rendszeresen úszom, az edzéseimet a Dagály fürdőben folytatom. Igaz
a versenyzés nem
is fordult meg a fejemben. A munkahelyemen, ahol egy hónap híján 22 évig dolgoztam, régebben évente rendeztek
sportnapokat,
melyek során úszóversenyek is voltak. Egy ilyen versenyen 1999 augusztusában indultam először felnőtt fejjel
(az egyetemi versenyek után)
úszóversenyen.
Ebből a versenyből, amelyik korcsoportok nélkül zajlott
arra emlékszem, hogy Danyi Józseffel úsztam egy időfutamban
100 háton és 100 gyorson. A versenyen másnap voltak a döntők és "B" döntőbe jutottam 100 mellen. Az eredményeimet
elnézve nem csoda, hogy
nem éreztem késztetést további versenyzésre, addig amíg nem indítottak 45 év fölöttieknek szenior kategóriát.
A mellékelt két kép 2007-ben készült - akkor Telekom olimpia volt a megnevezése - a vállalati verseny eredmény
hirdetésén.
A dobogón mellettem álló többszörös olimpiai érmes Cseh László
adta át a díjakat.
Mégis az első MATÁV olimpiának (így nevezték a versenyt) volt egy fontos hozadéka a későbbi versenyzésemmel
kapcsolatban,
éspedig az, hogy egy évvel később egy
kommunikációs tréningen találkoztam Menyhárt Zsolttal, akivel úszásról beszélgettünk. Ő említette, hogy létezik
szenior úszóverseny és van egy debreceni csapat ahová én is igazolhatok, amennyiben versenyezni szeretnék. Elmagyarázta
a versenyszabályokat az 5 évenkénti korcsoportos besorolást. Lelkesítőleg
beszélt a
debreceni csapatról (emlékszem, hogy
Katona Lászlót, Rentka Lászlót és Lövei Zsoltot említette, mint kiemelkedő eredményeket elért szenior úszókat.
Elnézést kérek
minden debreceni szenior úszótól, ha Zsolt említette annak idején és én már nem emlékszem rá!) úgyhogy 2000 decemberében a Nyéki Imre
emlékversenyen
indultam először debreceni színekben szenior úszóversenyen. Rá egy
évre újra elindultam a decemberben megrendezett budapesti versenyen immáron négy versenyszámban. Ez a
szereplésem sem fog bevonulni az annalesekbe, mint különösebben sikeres. 2002-ben indultam Hajdúszoboszlón és akkor jártam
először életemben
Debrecenben, pedig Nagyváradhoz az egykori "Biharország"-hoz tartozás és a közös történelmi események is fűzik
Debrecent. Valahogy úgy alakult, hogy 2002-ig nem volt, miért Debrecenbe utaznom.
A honlapunkat 2004 óta szerkesztem és remélem találtok benne érdekes írásokat a közreműködőknek köszönhetően!
Rentka Laci említette, hogy a debreceni szeniorok
első honlapja Menyhárt Zsolt javaslatára jött létre, aki ezzel (is) elévülhetetlen érdemeket szerzett a debreceni
szenior úszás népszerűsítésében.
A napokban a honlapunkon is kiajánlott szenior úszó országos csúcsoknak, a csúcstartók neve
alapján történő lekérdezését lehetővé tevő alkalmazás kapcsán arról beszéltünk Lacival, hogy több korábban
csúcsnak vélt eredmény nem bizonyult annak és más eredményekről kiderült, hogy bizony országos csúcs volt annak idején.
Az országos csúcseredményeknek a statisztikai feldolgozását és valódi és annak vélt csúcsok elemzését egy későbbi
írásban szeretném összefoglalni, külön kiemelve a
debreceni szeniorok országos csúcsait. Elöljáróban annyit, hogy 50 méteres medencében 2258 országos csúcs
eredmény szerepel az adatbázisban míg 25 méteres medencében 605 eredmény. Sajnos hibák lehetnek a nyilvántartásban ami betudható a
régi 1989 (Turku-Finnország) - 1995 (Prága) közötti EB és más belföldi versenyek jegyzőkönyvének hiányának
illetve annak, hogy a hivatalosan
nyilvántartott országos csúcsokat összefésülve a versenyjegyzőkönyvek több
mint 70 ezer eredményével lehetnek hibás rögzítések. A javítás és bővítés folyamatos!
Minden kedves sporttársunknak sikerekben gazdag új évet kívánok erőben egészségben!
Budapest, 2012.12.28 |
Miklós Attila |
|