A Debreceni Szenior Úszó Klub honlapjáról elérhető ranglisták és úszó eredmény értékelők, lekérdezők ismertetése
A honlapunkon néhány napja elérhető egy új kigyűjtés, amit régóta terveztem, de csak most sikerült megírni. Több
úszótársunk reklamált amiatt, hogy az örökranglistában szereplő eredmény százalékos értéke nem reális, mivel több
évvel ezelőtt érte el és a mostani együtthatók egy-két évvel ezelőtti idők alapján készültek. Ez főleg a régi
eredmények esetében erősen torzítja az eredmény értékét. Münchenben Mark Spitz-nek 00:51,22 -es idővel
olimpiai bajnok lett, ma 49 másodperccel esetleg döntőbe sem jutnak. Azért az 1972 es dátumot választottam - bár egy régebbi olimpia
győztesének ideje ma ifjúsági versenyek úszói által is elérhetők -, mert az első gyulai szenior verseny 1971-ben volt és az
örökranglistában feldolgozott magyar szenior úszó eredmények pont 1972-ben a gyulai a versenyen születtek. Ezért lenne érdekesebb
a régi eredményeket a korabeli csúcsokhoz hasonlítani.
A FINA honlapján interaktívan
(a lekérdező által paraméterezhető módon) elérhető egy nagyon érdekes kigyűjtés a világcsúcsok időbeli alakulásáról. Megjegyzem
érdekes lenne egy ilyen lekérdezés a magyar szenior országos csúcsokra is. Visszatérve a világcsúcs nyilvántartásra,
a FINA a lekérdezőjének a segítségével kigyűjtöttem
a nyilvántartott szenior világcsúcsokat, szám szerint 4745 férfi és női csúcsot 50 méteres medencére és valamivel
többet a 25 méteres medencére. Ezután adva volt a feladat, hogy a magyarországi szenior úszók 31,5 ezer eredményét ezekkel a
világcsúcsokkal össze hasonlítsam. A korcsoportok köztes éveit lineárisan interpoláltam a két egymás után következő korcsoport
világcsúcsából. Amennyiben egy idősebb korcsoport világcsúcsa jobb volt, mint egy fiatalabbé, akkor a fiatalabb korcsoportban végig a
jobb időeredménnyel számoltam. Ebből az értékelésből készült a Korabeli világcsúcs sebességének százalékában kiértékelt úszóeredmények
örökranglistája.
Milyen ranglisták olvashatók a honlapunkon
A honlapon az örökranglisták sorrendjét az adta, hogy mikor készítettem.
- Először az Örökranglista készült el, amelyben
versenyszámonként korcsoportonként szerepelnek az eredmények az idők növekvő sorrendjében.
Mindegyik mellett a versenyeken használt képlettel a saját együtthatókkal (most a 2009 es együtthatókat használom)
számított százalékos teljesítmény mutató.
- Az ún. Relatív örökranglista versenyszámra, korcsoporttól függetlenül adja meg az úszók helyezését
a 2009-es együtthatókkal számolt teljesítmény százalék csökkenő sorrendjében.
- A legújabb a Korcsoportos korabeli világcsúcshoz viszonyított örökranglista
a másodikhoz hasonló, de a sebességet az úszás időpontjában érvényes világcsúcs sebességéhez viszonyít. Mivel a táv
ugyanaz elég az időket elosztani. Ez a ranglista azért pontosabb mint az első kettő, mert nem ragadja ki az eredményt
abból az időszakból, amikor elérték.
A ranglista csak az 50-es és a 25 méteres medencékre készültek el. A 33 1/3 méteres
medencék esetében nincs nyilvántartott világcsúcs.
- Az éves ranglistákat 50, 25 és 33 1/3 méteres medencékben elért eredményekre szintén itt olvashatjátok az 50 méteres
medencére 2003-ra és 2007 től kezdve minden verseny után folyamatosan frissítve. A 25 és 33 1/3 méteres medencék kevesebb
évre kerültek feldolgozásra.
A következő fejlesztés az Úszó profil a 3 számú ranglista alapján készült, mert bár a legkisebb százalékos értéket adja, de a
legobjektívebb a ranglisták közül. Ezzel a lekérdezővel azt lehet meghatározni a "mind" választással, hogy mely versenyszámokban
a legmagasabb az úszó teljesítménye a világcsúcshoz képest és saját többi úszásnemben elért eredményéhez viszonyítva az összes
nyilvántartott eredményből.
A fenti lekérdezés után készült el a magyarországi szenior úszó országos csúcsokat időrendben lekérdező alkalmazás.
Az 50 és 25
méteres (feldolgozott) eredményekből készült és egyelőre csak a 25 méteres medencére a futam sorrendet is figyelembe veszi a
budaörsi versenytől kezdődően.
Budapest, 2012. február 25 - március 01. |
Miklós Attila |
| |