Ismertető a szenior úszók versenyszabályzatáról

Múlt év utolsó negyedéve, a szenior úszás szervezését illetően, a szabályfogalmazásról szólt. Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de én nem szeretek szabályzatokat olvasni. Írni is csak akkor, ha muszáj márpedig ez a szabály szükséges volt. Ezért Dr. Rentka László tanácsára megpróbálom a legfontosabb újdonságokat összefogalni egy rövid írásban. Ha valaki el szeretné olvasni a Szenior úszók magyarországi versenyszabályzatát, akkor azt itt illetve a Magyar Szenior Úszók Országos Szövetségének honlapján megteheti.

Először is a legfontosabb! A sikeres versenyszereplésért és a jó közérzetünkért úszni szükséges lesz 2012-ben is, ez nem változott. :-)

Az alábbiakban megpróbálom összeszedni az szabályzat fontosabb elemeit, kiemelve a lényeges változásokat a tavalyi évhez képest. Két kérdéskört emeltem ki, a tárgyi és személyi feltételeket. Utóbbit azért ajánlom a figyelmetekbe, mert ugyan csak február 6-tól lép életbe, amennyiben a közgyűlés jóváhagyja, de az eredmények nyilvántartását érinteni fogja.

Tárgyi feltételek

A magyarországi szenior úszó versenyek közül, csak az országos bajnokságokon illetve a ranglista versenyeken elért eredményeket hitelesítheti a szövetség országos csúcsként és ezek az eredmények szerepelnek a szenior éves valamint az örökranglistákban. Megjegyzés: A külföldi versenyek közül csak az elektromos időméréssel rendezett versenyek eredményei szerepelnek a csúcs illetve ranglistákban.
A következő táblázatban a 2012-es versenyek besorolását mutatom be (természetesen azoknak a versenyeknek a besorolása, melynek nincs idei versenykiírása a korábbi versenykiírások alapján)


Dátum Verseny Besorolás
2012.01.14-15 Gyula hosszútáv SZV/FV/RV
2012-01-21 Kaposvár FV
2012.02.04-05 Budaörs II. rövid medencés szenior OB OB
2012.02.18-19 Nyíregyháza FV
2012-03-03 Szentes pedagógus verseny SZV
2012.03.10-11 Békéscsaba XV. Gáspár Ervin emlékverseny RV
2012.04.13-15 Kecskemét I. 50 méteres fedett medencés szenior OB OB
2012.05.19-20 Szentes HV
2012.06.03-17 Riccione VB VB
2012.07.07-08 Csongrád (hosszútávúszás) SZV
2012-07-14 Tótkomlós VII. szenior úszóverseny HV
2012.08.04-05 Csongrád FV
2012.08.24-26 Gyula XLII. nyitott medencés szenior OB OB
2012.09.15-16 Eger XII. Bitskey Aladár emlékverseny RV
2012.10.20-21 Szarvas V. szenior úszóverseny RV
2012.11.17-18 Hódmezővásárhely X. szenior úszóverseny RV
2012.12.01-02 Budapest XIII. Nyéki Imre emlékverseny HV

A kódok jelentése
OB országos bajnokság
VB világbajnokság
RV ranglistába számító verseny
HV 33 1/3 méteres medencés verseny
FV Felkészülési verseny
SZV Szabadidős verseny


A versenyek besorolása annak alapján történt, hogy az adott verseny programjában szereplő versenyszámok a FINA versenyszabályzatának megfelelő távokon kerülnek megrendezésre. Ahol nem szabványos versenyszámok szerepelnek a kiírásban (pl. 400 méteres mellúszás) az SZV szabadidős verseny. Ahol nincs elektromos időmérés a 400 méteres távokkal bezárólag az FV felkészülési verseny. A 800 és 1500 méteres gyorsúszás versenyszámokban előre bejelentett csúcskísérlet esetében egyedül úszva egy sávon, három kézi időmérés esetén az országos csúcs hitelesíthető. Ebben a két versenyszámban a kézi időmérésű eredmények szerepelnek a ranglistákban.
Az táblázat első sorában szereplő gyulai verseny ilyen szempontból mindent tartalmaz. Mivel nem szabványos versenyszámok is vannak (lásd kiírásban 400 méter mell, hát) ezért SZV, mivel 400 méteres vegyes úszás és 200 méteres gyors-, pillangó úszás is van ezért FV és mivel a 800 és az 1500 méteres számok kézi időméréssel is hitelesíthetők országos csúcsként illetve szerepelnek a ranglistákban ezért RV.
A HV egy "hungarikum" a 33 1/3-os pályahosszon úszott eredmények bár jelenleg nincs gépi időmérés, szerepelnek az éves és örök ranglistákban. Országos csúcsot a szövetség nem tart nyilván ezekre a medencékre.



Személyi feltételek

A regisztrációs díjat, mely összege 1000 Ft/fő egy évre január 15-éig lehet befizetni. Következő regisztrációs időszak május 1-31.

2012 02.06-ától (tehát a budaörsi OB-n még nem) a szenior úszó versenyeken három féle nevezéssel lehet részt venni. A regisztrált versenyzők az alapdíjat fizetik (2012-ben <=600 Ft/rajt), a nem regisztrált versenyzők alapdíjon eredményük nem szerepel országos éves valamint örökranglistákban, nem regisztrált versenyzők emelt nevezési díjjal (1000 Ft/rajt) szerepelhetnek a csúcs és szerepelnek a ranglistákban. Tehát aki például Kecskeméten áprilisban vagy Gyulán augusztusban az országos bajnokságon szeretnének legalább 3 számban indulni szerintem megfontolandó az 1000 Ft regisztrácós díj befizetése. Azoknak a sportársaknak, akik szeretnék, hogy az eredményeik szerepeljenek az éves-, örök-, relatív örök ranglistákban feltétlenül ajánlott a regisztráció.

2012. január 01. Miklós Attila