4 mozdulat, az alábbi sorrendben (az átcsapós forduló gyorsúszásban)
1.az utolsó tempónál, míg a falat megérinteni szándékozó kéz a fal felé csúszik,
levegővétel, nem kiemelkedve, hanem oldalra nézve (szemsarokból a falat is lehet nézni).
2.a fal megérintése egy kézzel (tenyérrel), a kar behajlítása könyökben, a
test közel engedése a falhoz (erőnléttől függően; a falat lefejelni nem célszerű!).
A levegővétel idáig tarthat, illetve oxigénhiányos állapotban akár egy újabb légvétel lehetséges.
3.a falat érintő kéz erőteljes kinyújtása (test eltolása a faltól), közben a test
nem lap szerint (nem mellel előre), hanem élével (oldalával) távolodik el a faltól,
a faltól ellökődő kéz függőlegesen, közel nyújtva a levegőben hirtelen előre csap,
míg a súlypont, mint forgástengely körül a két láb a falhoz fordul és a falhoz támaszkodik
(hajlított térdek, zsugor helyzet).
4.két lábbal erőteljes elrugaszkodás a faltól (az elején akár telitalppal, az
elrugaszkodás végén természetesen a lábujjak hagyják el utoljára a falat), kezek elől,
kinyújtott állapotban. Siklás addig, amíg gyorsabban haladsz, mint úszás közben bármikor
(akár 2-3 mp-ig és 4-6 m-ig!)
lábtempó megkezdése, az úszás folytatása
Mellúszásnál a forduló az alábbi különbségekkel történjen:
1.A fordulónál a falat két kézzel és egyszerre kell megérinteni (újabban nem kötelező
a két kéznek egy magasságban lennie, de az egyszerűség kedvéért én így ajánlom). A medence
szélét meg lehet markolni, de tenyérrel a falra is lehet támaszkodni. Az érintést egy szabályos
mellúszó tempó végén, nyújtott kezekkel a falig csúszva célszerű megejteni.
Amelyik oldalra akarsz fordulni, azt a kezet (tenyeret) lecsúsztatod a falon (természetesen a
falat rövidesen nem is kell érinteni ezzel a kézzel, mely a forduló során végig a víz alatt marad).
A következő pontok változatlanok, mint a gyorsúszásnál:
2.az első pont végénél a helyzet: a fal megérintése egy kézzel (tenyérrel), a kar behajlítása
könyökben, a test közel engedése a falhoz (erőnléttől függően; a falat lefejelni nem célszerű!)
Levegőt ilyenkor lehet venni, nem kell hozzá külön kiemelkedni!
3.a falat érintő kéz erőteljes kinyújtása (test eltolása a faltól), közben a test nem lap szerint
(nem mellel előre), hanem élével (oldalával) távolodik el a faltól, a faltól ellökő kéz függőlegesen,
közel nyújtva a levegőben hirtelen előre csap, míg a súlypont, mint forgástengely körül a két láb a
falhoz fordul és a falhoz támaszkodik (hajlított térdek, zsugor helyzet)
4.két lábbal erőteljes elrugaszkodás a faltól (az elején akár telitalppal, az elrugaszkodás végén
természetesen a lábujjak hagyják el utoljára a falat), kezek elől, kinyújtott állapotban. Siklás addig,
amíg gyorsabban haladsz, mint úszás közben bármikor (akár 2-3 mp-ig és 4-6 m-ig!)
Mellúszásnál a siklás után egy teljes lehúzás lehetséges egyszerre két kézzel (elölről egészen
combközépig, hajlított könyökkel, inkább magad alatt, mint oldalt nyújtva). Combokhoz zárt
tenyerekkel, leszegett fejjel (a medence alját nézve) újabb 2 mp-es siklás. Lábtempó közben
a kezeket a has alatt hajlítva előre visszük, kinyújtjuk, rövid siklás után a következő rendes
kartempónál már fel kell jönni a víz alól és levegőt kell venni.
Jó amatőr szinten is legalább 5 m-t kell ezzel a lehúzott tempóval megtenni az első légvételig,
nálunk, szenior férfiaknál a 10 – 12,5 m sem ritka.
Hibalehetőségek:
Gyorsúszásban kétkezes benyúlás (felesleges plusz mozdulat).
Mindkét kezet a levegőben viszi előre a forduló után (átcsapni csak a faltól ellökő kézzel van értelme).
Nem hajlít és nyújt a falat érintő kézzel, így a lábai nem kerülnek falközelbe.
Nem „élével” (2x90°-os mozdulat), hanem lapjával fordul be (nagyobb, 180°-os mozdulat).
Levegővételhez külön kiemelkedik a vízből, közben akár a falon csimpaszkodik.
Az átcsapó kéz későn, az elrugás után csap előre (akkor már fékez).
Az elrugás utáni siklásba belehúz kézzel, ezzel fékezi a siklás sebességét.
Mellúszásnál egy kezes, nem egyszerre történő két kezes benyúlás.
Nem csúsztatja le a falról az egyik kezet, hanem tartósan két kézzel támaszkodik rajta (így nehéz befordulni).
A lehúzásról és a víz alatti siklásokról, tempóról lemond, egyből úszni kezd (akár 2 m-re a faltól).
+ a gyorsúszásnál felsoroltak.
Ennyi dolgot észben tartani nem túl könnyű, célszerű annyit gyakorolni, hogy automatikussá
váljon a forduló célszerű végrehajtása.
Mottó: leggyorsabban a rajtnál és a fordulónál haladhatsz, ezért célszerű figyelni rá!
Debrecen, 2006.06.16 |
Dr. Rentka László |
|