100x50 m
Az év végi 100x50 m-es edzésünket már 2004-ben a Tóth Árpád Gimnázium
tanuszodájában is megtartottuk. Azóta is elmaradhatatlan évbúcsúztatónk ez a
nem túl nehéz, de nem is könnyű erőpróba: percenként rajtolva körforgalomban
100 alkalommal úszunk 50 m-t, amely így 5000 m-es táv megtételét jelenti 1 óra 40 perc
alatt.
2011-ben a Debrecen 650 rendezvénysorozat vége felé (nem a legvégén, hiszen hátra volt
még a 650x6 m-es egyéni- és váltóúszás!), szóval egy hét alatt összesen 6 és félszer úsztuk le
a 100x50 m-t (jelen sorok írója volt az egyetlen, aki valamennyin részt vett)!
2012-ben december 23-án, vasárnap és 28-án, pénteken úsztuk le edzésünkön a 100x50 m-t.
Fotókat mellékelek, a névsort is megkísérlem összeírni.
Vasárnap lelkes tömeg fogadott az előtérben,amelyet karácsonyi ajándékomnak tekintettem. Egy kör közepére néztek,
majd kérésemre nyitódtak.
Vas András, Salamon Tibor, Godó Soma, Godó Luca, Rentka László, Kádasi Tibor 100x50 m-t,
Horváth Zooo 50x50 m-t úszott. Jakoda Balázs, Kiss Attila, Hegedűs Márk, Rotyis Márk, Krucsó Zsolt,
Nagy Réka és Pősze András kevesebbszer 50 m-t, Takács István dr. saját programot úszott.
Pénteken Godó Soma, Rácz Kálmán, Vas András, Jakoda Balázs, Kádasi Tibor, Nagy Kata, Godó Luca 100x50 m-t, Dobó Sándorné Kati 85x50 m-t,
Soltész István, Jakoda Ádám, Bokor Balázs kb. 80x50 m-t, Kovács Enikő, Szabó Petra, Vásárhelyi János kevesebbe teljesített.Tóth Dénes is 50x50-nek kezdett neki 20 óra után. Tóth Balázs is késve érkezett.
A krónikás Rentka László mellúszásban teljesítette a 100x50 m-t. Kezdetben 12-10 mp-es, majd 8 - 6 - 5 mp-es pihenőidők következtek...
Célom a 2013. évi gyulai idénynyitó versenyen a 400 m-es mellúszásban egy komolyabb, 6:40 körüli idő elérése!
2012. december 31. 21:56
Dr. Rentka László
|