Hódmezővásárhely
a 2012.11.24-25-ei szenior úszóverseny
|
A 10. alkalommal megrendezett hódmezővásárhelyi szenior nemzetközi úszóversenyen a
Debreceni Szenior Úszó Klub 10 fős csapattal indult. Krasznai Róbert a 60 éven felüli
férfiak részére az 50 m-es mellúszó távon kiírt Dr. Kárai László emlékszámban 20 induló
közül az 5. helyen végzett, ezen kívül korcsoportjában (két versenyszámában is 13 fős,
nagy mezőnyben!) három arany- és egy ezüstérmet nyert a Debreceni Szenior – DSC-DSI versenyzője.
Demkóné Balla Sarolta 35 évvel ezelőtt hagyta abba a versenyzést (Szegeden volt
úszó és búvárúszó, és egykori mesterével, a 92 éves Dr. Bánki Horváth Bélával, a
legidősebb aktív magyar szenior úszóval (Újbuda Senior) valamint több egykori
úszótársával találkozott a versenyen, egy győzelemmel (50 m pillangón) és egy harmadik
hellyel (100 m háton), valamint egy váltó szerepléssel tért vissza a medencék világába.
A Debrecenbe költözött és a Debreceni Szenior Úszó Klubhoz igazolt 59 éves sportemberről,
egykori válogatottról minden bizonnyal hallunk még!
Nagy Kata és Kovács Enikő jövőre töltik be 25. évüket, de már évek óta indulnak
versenyen kívül a szenior úszóversenyeken. Most összesen nyolc versenyen kívüli rajtot és a
debreceni váltók részidőzését vállalták. Első „valódi” szenior versenyszereplésük 2013 januárjában
a gyulai idénynyitó versenyen várható!
Krasznai Róberten és Demkóné Balla Saroltán kívül a hosszú kihagyás után visszatért
Boros Izabella, valamint a csapat többi tagja, Rentka László, Szabó Attila, T. Kiss Jenő,
Salamon Tibor és Bihar Árpád mérlege: 29 rajt és 19 dobogós helyezés. Három debreceni váltó
közül egy küzdötte fel magát a dobogóra.
Képek:
Demkóné Balla Sarolta egykori mesterével, a 92 éves Dr. Bánki Horváth Bélával
A debreceni csapat
Összefoglaló: Rentka László
|
|