Amatőr úszóverseny a balmazújvárosi strandon
Városi Amatőr Úszóversenyt rendezett a balmazújvárosi strandon a Kamilla Terápiás és
Diáksport Egyesület Földesiné Tóth Erika és Lugosi Zoltán testnevelő tanárok szervezésében.
A kánikulai napon a város és a környék gyermek -, ifjú- és felnőtt úszóinak, valamint baráti
és családi csapatok váltóinak 25 és 50 méteres távokon, több korcsoportban megrendezett versenyszámait
a meghívott Debreceni Szenior Úszó Klub kilenc versenyzője bemutató úszásaikkal színesítették. A
rendezvény ideje alatt 50 hosszas össztávot (1250 métert) úszott a balmazújvárosi Tar Sándor.
Megnyitó beszédeik után a 91 éves Puskás Pál és a 77 éves Kovács Lukácsné debreceni szenior versenyzők
a medencében is igazolták, hogy ez a sportág egy életen át sikeresen űzhető. (Puskás Pál négyszeres
szenior Európa-bajnok az idei kecskeméti országos bajnokságról öt aranyéremmel, két ezüsttel és egy
bronzzal térhetett haza, ugyanitt Kovács Lukácsné, aki több kilométeres nyíltvízi úszásokon is
rendszeresen indul, három bajnoki címet ért el.)
|
|
A két idős debreceni szenior versenyző a célba érkezés után és a résztvevők egy csoportjával az
eredményhirdetésen a dobogón ülve látható. |
|