Beszámoló a 2012.02.04-05-én Budaörsön rendezett
II. szenior rövid pályás Országos Bajnokságról

A II szenior országos bajnokságot a Magyar Szenior Úszók Országos Szövetsége tavalyi pályázat alapján 2011 őszén itélte oda Budaörsnek. A budaörsi uszodáról nem sokan hallottak közülünk. A honlapról annyi derült ki, hogy feszített víztükrű 25 méteres 10 sávos úszómedence. A rendezők Dr. Menyhárt Zsolt (volt csapattársunk, több debreceni csapatsiker részese) és Tóth Csaba voltak. A rendezők nem képviselték klubjukat hanem megpróbáltak egy sikeres szenior versenyt szervezni. A sikeresen azt értem, hogy a versenyzők elégedettségét és a költségvetési nullszaldót célozták meg. Mivel a szervezés informatikai részében magam is részt vettem ezért ebben az írásban szeretném bemutatni mit csináltak másképpen mint más szervező és milyen visszajelzések érkeztek. Előre is elnézést kérek, ha az informatikai oldalról többet írok, mint amekkora súlya volt a versenyben, de azzal én is foglalkoztam.

Tavaly októberben rögtön az odaitélt verseny után, Zsolt azzal keresett meg, hogy jó lenne egy saját honlap a versenyre. Saját domain nevet is foglaltak azzal a - nem titkolt - szándékkal, hogy egy sikeres verseny esetén a jövőben bekerüljenek a vesenynaptárba. A honlapot én készítettem a külalak tekintetében engem lehet szidni. Az angol nyelvű oldal nyelvhelyessége miatt tudom, hogy egy jó lelkű angol tanár menten a konyhába száműzne krumplit pucolni (természetesen a "fish and chips"-hez).

A honlapot a www.budaorsopen.hu címen érhetitek el bár remélem már sokan megnézték a verseny előtt. Itt böngészhetitek a teljes versenyjegyzőkönyvet és a külön díjak eredményeit.
Ezen a versenyen szerettem volna kipróbálni a web-es on line versenynevezés rendszer egy nagyon szűk kis részét a nevezés lekérdezőt. A nevezések felvitelét egyelőre nem ezen a felületen valósítottam meg és a statisztikai rész csak a klubokra működik, de remélem így is segítség volt a sporttársaknak.
Az adatfelvitelt külön erre a célra írt egy programmal végeztem el, amellyel a nevezések excel file-jait dolgozta fel előállítva a versenyzői és csapat szótárakat. Ez után megformáztam a nevezési időket pp:mm,ss formára kiszűrve a rögzítési hibákat.
A munkám eredményét a fenti honlapról vagy innen közvetlenül éritek el.
Azon olvasó számára, aki felfigyelt arra, hogy nem ugyanazon a domain néven van, mint a verseny honlapja írom a magyarázatát ennek az érdekes helyzetnek.
Először szeretném ezúton is megköszönni Kolonics Krisztiánnak (BÁCSVÍZ szenior úszó) a lehetőséget a PHP szerverrel rendelkező terület használatára. Innen működnek a debreceni szenior honlap lekérdező alkalmazásai, a százalék számító, a kereső és más alkalmazások. Azért innen futnak a PHP alkalmazások, mert a saját domain nem rendelkezik PHP szerverrel.
Visszatérve a nevezés lekérdezőre. Erről több pozitív visszajelzést kaptam úszótársainktól. Mindenki megnézhette milyen számban nevezett (egyénileg vagy klubra), kik neveztek ugyanabban a számban. Talán egy dolog hiányzott és pedig az, hogy nem volt korcsoport szerint rendezve, mert akkor talán úszni sem kellett volna, hanem a nevezési idő alapján kiosztani az érmeket.

A versenyről:

A versenyen a lekérdező tanúsága szerint 213 férfi és 131 nő jelentkezett, 48 klub színeiben illetve egyénileg. A zord időjárás miatt ez a szám kevesebb lett, de azért a rajtok száma így is 1000 fölött volt.
A versenyszervezés sikerében fontos volt az e mailben közvetlenül megkeresett külföldi sporttársak nagy számú jelentkezése. Cseh, lengyel, osztrák, román (sajnos ők nem tudtak eljönni az útviszonyok miatt) és szlovák úszótársak neveztek a versenyre. Ez a címlista, amelyet a rendezők összegyűjtöttek érték a jövőbeni magyarországi versenyek szervezésében.
A saját honlap egyszerűbbé tette a kommunikációt. A rengeteg információt sikerült könnyen és hatékonyan eljuttatni mindenkihez. Ez számomra azzal a tanulsággal szolgált, hogy a klubunk által szervezett hajdúszoboszlói verseny kapcsán is jobb lenne egy külön verseny oldalt szerkeszteni a honlapon. Igérem jövő évben, ha Dr. Rentka László hajlandó újra felvállalni a hajdúszoboszlói verseny szervezést, ezt a lapot el fogom készíteni.
Amit másképpen csinálnék így a verseny végeztével. Sajnos egy netbook-al mentem a versenyre és nem sikerült feldolgoznom az összes eredményt a külön díjhoz. Az én hibám volt, mert nem találtam meg a (különben triviális) hibát a futtatásomban.

A versenyeredményekről

A versenyjegyzőkönyvet ide kattintva megnézhetitek a statisztikákat pedig itt találjátok meg. Szándékosan nem kötöttem be a külön díj feldolgozásokat, hogy látogassatok el a versenyhonlap eredmények oldalára.
A férfi mezőnyben a legmagasabb százalék értékű eredményt Fábián Béla 75 évesen (!!) az 1:28,40-es 100 mellen úszott eredményével érte el. A nőknél a Marosi Melinda a 100 gyorson úszott 1:00,96-os ideje volt legmagasabb százlék értékű.
A legtöbb - egyéni helyezésből számított - pontot Dr. Rentka László szerezte meg a versenyrésztvevők közül. A női mezőnyben Virágos Éva (Szentesi Delfin ESC) végzett az élen.

A csapatok versenyében a Debreceni Szenior Úszó Klub a harmadik helyen végzett a Budapesti Delfinek és az Újbuda Senior mögött.

A debreceni csapat tagjai versenyszámok között Fábián Béla a különdíjat veszi át
Rentka László átveszi a legeredményesebb férfi úszónak járó díjat

A versenyről a Duna TV készített felvételt és a rendezőktől kapott információk szerint a felvételt szeretnék a honlapon megtekinthetővé tenni.

Összességében a verseny nagyon jól sikerült, jó hangulatú volt. Több visszajelzést is kaptak a versenyrendezők, hogy a sporttársak jól érezték magukat.



Budapest, 2012. február 07. Miklós Attila