|
Százhalombattán a Kiss László Sportuszodában először megrendezett rövidpályás nemzetközi szenior
ranglista versenyen a Debreceni Szenior Úszó Klub csapata is részt vett.
Nagy Erzsébet Éva, a Klub 26 éves versenyzője mindhárom mellúszó számban országos csúcsot
úszott, mégpedig kiváló időkkel: 200 m-en 2:49,96 mp, 50 m-en 35,95 mp, 100 m-en 1:18,23 mp volt
az eredménye.
Rentka László az 55-59 évesek között szintén három csúcsot állított fel korcsoportjában
(200 m mellen, 100 m pillangón és 200 m pillangón). A hetedik debreceni rekord a 76 éves
Szántó Endre nevéhez fűződik egy gyilkos számban, a 200 m-es pillangóúszásban.
A rangidős, 77 éves Kovács Lukácsné öt győzelmével, Szántó Endre összesen nyolc
rajtjával és négy dobogós helyezésével emelkedett ki a mezőnyből. Rentka László hat
elsősége mellett egy ezüstérmére is büszke: Vermes Albán, a moszkvai olimpia ezüstérmese
mögött lett második 100 m mellen, és két csapattársa, Miklós Attila és Batta Gyula voltak a
további helyezettek ebben a versenyszámban, akik ezen kívül még öt- illetve négy egyéb dobogós
helyezést, köztük több elsőséget is szereztek. A felsoroltakon kívül Krucsó Zsolt transzplantált
versenyző, Kanizsa Gábor és Füzi László úszott egy-egy versenynapon a csapatban, és több dobogós
helyezést értek el. Két debreceni váltó szerepelt és ért el dobogós helyezést a versenyen.
|