Mesterhármas Szarvason

Idén 650 éve kapott (mező)városi rangot Debrecen, ezért a 2011-es év a debreceni szenior úszóknak a 650-es szám jegyében zajlott. Számtalan 650 méteres egyéni- és váltóúszás mellett a hosszabb távok is sorra kerültek: augusztus 20-án a 650x50 m-es váltóúszást 6 óra 29 perc 35,32 mp alatt teljesítette 13 fős egyetemista-szenior csapatuk, majd októberben a Debreceni Sportuszoda átadásának ötödik évfordulóján a Sportuszodával közös rendezésben a debreceni szenior úszók (köztük Krasznai Róbert szenior Európa-bajnok és Krucsó Zsolt Európa-bajnok transzplantált versenyző), a Debreceni Egyetem hallgatói és oktatói (köztük Bitskey István és Batta Gyula professzorok), a Smaragd Delfin az Egészségért Alapítvány és a debreceni triatlonisták összesen öt váltója 650x25 m-t úszott 3 – 4 órás összidőkkel.

Egyéni 650 hosszakra is sor került: Rentka László 54 éves szenior úszó, a Debreceni Szenior Úszó Klub elnöke november végén Székesfehérváron a 12 órás éjszakai úszáson a férfiak egyéni versenyét 33.100 m-rel nyerte, miközben a verseny lefújása előtt 15 perccel sikeresen teljesítette az előre bejelentett 650x50 m-es, azaz 32.500 m-es távot.

A Szarvasi Gyógyfürdő 25 m-es versenymedencéjében hetedik alkalommal megrendezett Luca napi 24 órás úszás kínálta a következő hosszútávúszási lehetőséget: a terv most a 650x25 m-es, azaz 16.250 m-es táv háromszori leúszása volt, amelyet két pihenővel, összesen 17 óra 7 perces úszásidővel (néhány száz méter biztonsági tartalékkal) sikeresen teljesített a debreceni szenior úszó. A 2010-ben úszott 41 km-es győztes távja után idén 49 km-es össztávval megvédte elsőségét Rentka László. Összesen 225-en vettek részt a szarvasi rendezvényen egyéni úszóként vagy váltótagként. A második helyezett Medvegy István 31 km-t úszott, és még tucatnyian jutottak el a 9 – 15 km-es egyéni távig a jól sikerült sportnapon.

Fotó: Rentka László, a rendező Szarvasi Úszó és Vízilabda Sportegyesület elnökével, Darida Andrással


2011. december 23. Dr. Rentka László