Egy hónap forgalmi statisztikája a
Debreceni Szenior Úszó Klub honlapjáról
2010.12. hónap

A Google Analitics segítségével elemeztem a honlapunk forgalmát. Az elemzés célja nem pontosan az volt, amit a Google Analitics megcéloz, ugyanis a honlapunk látogatottsága nem marketing célú. Ugyanakkor minden honlap szerkesztő szeretné, ha sokan olvasnák a honlapját.
Ezzel a 2010 decemberi forgalom elemzéssel szeretném megmutatni mi mindent lehet látni egy forgalom elemzővel. Persze azzal is szembesülök, hogy mi hiányzik a honlapról. Mi az amit szívesen olvasnának a látogatók. Elsősorban friss cikkeket, híreket. Gondolom én. Lehetséges, hogy a versenyeken készült fényképek rövid távon több látogatót vonzanak. Azért rövid távon, mert a fényképek idővel megkopnak és ritkán térünk vissza régi képeket nézegetni.

De lássuk az elemzéseket:

A napi látogatások száma csökken december elejétől a vége felé. A heti forgalom általában szerda, csütörtök napokon a legalacsonyabb.

A képkivágás korláta miatt csak az első két hetet vágtam ki. Látszik, hogy az egyedi látogatások száma a budapesti Nyéki Imre emlékverseny után megnőtt.

Az oldalmegtekintések száma ugyanúgy az emlékverseny után nőtt meg, ami érthető.

Ami viszon érdekes az oldalon eltöltött idő. Aki meglátogatta a honlapot hétfőn és kedden nem találta meg amit keresett. Ezt mutatja a rövid böngészési idő.

A visszafordulások száma és a honlapon töltött idő furcsa összefüggésben van. Amikor több időt töltött a honlapon a látogató hamar visszafordult. Úgy tűnik egy írást elolvasott és kilépett a honlapról. Ezek szerint amit feltételeztem a bevezetőben, a látogatások időtartama az olvasnivaló tartalmától függ.

Az új olvasók aránya meglepően magas, ami azért jó, mert az új látogatókból lesz a visszatérő látogató.

A böngészők statisztikája nem okozott meglepetést. (Talán az utolsó amelyről nem is hallottam Seamonkey = Tengeri majom !?)

Ezekből az országokból érkeztek látogatók a honlapunkra.

Látogatók szempontjából az első tíz ország, az Egyesült Államok kivételével, mind európai ország.

A hazai látogatók a legfontosabbak, mert az úszótársaink sporttevékenységéről szól a honlap. Ezért alább mind a három oldalt kivágtam a helységenkénti forgalom statisztikával. Mivel a versenyek során több úszótárssal is beszélgettem a honlapról majd igyekszem a statisztikát értelmezni a sporttársak lakheye alapján...

Budapest és Debrecen első két helye nem meglepetés, de Sopron, Pápa és Paks az első tízben kakukktojásnak tűnik. A miskolci különítmény nem csak Jurák Árpi (aki a legtöbb versenyen vett részt idén), hanem más látogatók is érkeztek innen.

Kiskunhalasról Somlai Gábor olvassa rendszeresen honlapunkat, de hogy rajta kívül ki azt nem tudom.
A második Miskolc valószínűleg egy közeli kisebb települést jelez, amelyet nem tudott megbontani az elemző, de érzékelte, hogy más település.

Az ismeretlen helység "not set" nem tudom pontosan melyik, de a térkép kijelző alapján Salgótarján (1 látogatás) és Veszprém (14 látogatás) lehet. Valószínűleg az első túl hosszú név volt az amerikai elemzőnek. Igaz ennek az elméletnek ellentmond Törökbálint és Kiskunhalas, amelyeket megtalált.



készítette a Google Analitics 2011.01.01-én
megpróbálta értelmezni Miklós Attila