A Debreceni Szenior Úszó Klub győzött
az országos csapatbajnokságon!
A Hajdú-Bihari naplónak és a HAON honlapnak elküldött tudósítás
2001-ben, 2002-ben és 2003-ban a Debreceni Szenior Úszó Klub 38 – 52
fő közötti létszámú csapata mesterhármast ért el az évente Gyulán megrendezésre
kerülő országos szenior úszóbajnokságon: három egymást követő évben megnyerték
Hajdú-Bihar megyének az egyéni- és a váltószámok helyezési pontjai alapján
számított csapatversenyt. (A kiírás szerint az egyesületek pontszámait a
megyék és a főváros nagy területi egységeiként összesítették. Egyetlen
hajdú-bihari egyesületként nyert Debrecen a főváros és a rendező Békés,
valamint a többi megye olykor 4 – 6 egyesülete ellen. 2004-től – bár az
egyesületek között egy év kivételével továbbra is Debrecen érte el a
legtöbb pontot – az összesítésben „csak” a 2-4. helyen végzett a hajdúsági csapat.)
Nem kis meglepetésül idén egyesületek szerint hirdették az országos
csapatbajnokság eredményét, amelyet így 2003 után ismét a debreceni
szeniorok nyertek meg!
Idén 34 fős debreceni csapat szerepelt a pontversenyben (a 35. úszó a
23 éves egyetemista, Nagy Kata volt, aki nyolc versenyszámban indult
versenyen kívül, mivel csak két év múlva éri el a szeniorság 25 éves
alsó korhatárát).
Az egyéni versenyszámokban számos jó debreceni eredmény született:
Puskás Pál, aki 90 évével a verseny második legidősebb résztvevője
volt, négy bajnokságot nyert, kettőben új országos csúcsot javított.
Krasznai Róbert (71 éves) és Kovács Lukácsné (76 éves) egyaránt
6 – 6 bajnoki címet értek el. Nagy Réka, aki 29 évesen először indult
a bajnokságon, három bajnokságot nyert és még ötször végzett a dobogón.
Balogh Géza (43 éves) és Bitskey István (37 éves) két-két számban
indultak és valamennyiben győztek.
Szántó Endre (75 éves) 13 dobogós helyezéssel (ebből három bajnoki címmel)
az egész férfi mezőny legeredményesebb pontgyűjtője volt és különdíjat
kapott. Őt követte az egyéni pontversenyben Jurák Árpád (50 éves) 11
dobogós helyezéssel, ebből két bajnoksággal és Rentka László (54 éves)
nyolc dobogós helyezéssel, ebből egy bajnoksággal. Legoza Józsefné hét
érmet (ebből egy aranyat), Bonivárt Ágnes hat érmet nyert (négyet egyéni
csúccsal).
Hantó Ferencné (67 éves) mérlege két arany- és egy ezüstérem.
Selmeczi János (80 évesen) két egyéni számban indult, arany- és
ezüstérmet nyert.
Salamon Tibor (30 éves) hét rajtjából egy ért érmet, de az aranyat!
Hat egyéni dobogós helyezést ért el Katona László (ebből kettő bajnokság)
és a sérülése után újra versenyző Bujna Lilla, ötöt idősebb Bitskey István,
négyet Szabó Attila, hármat Horkay György, Batta Gyula, T. Kiss Jenő, Fodor
György, kettőt Krucsó Zsolt transzplantált versenyző (ő csak egy versenynapon
úszott a háromból), Pásztor Róbert és Bihari Árpád. Egy-egy egyéni számban
voltak dobogós helyezettek: Gombos Réka, Miklós Attila, Nagy István (ő még
további 12 pontszerző helyezéssel segítette a csapatot!) és Kiss Attila.
Tóth Béla 10 versenyszámban szerzett pontot, Darnay Erika 8-ban. Dobó
Sándorné Kati, Nádor Kinga és Katona Josefina úsztak még a debreceni
pontokért.
22 váltót is indított a debreceni csapat, melyek többsége dobogós
helyezést ért el.
Debrecen, 2011. augusztus 23. |
Dr. Rentka László Debreceni szenior Úszó Klub
| |
| |