93 km
Tisztelt Sportbarátaim!

2010 áprilisában 3 nap (+49 perc) alatt az uszodai nyitvatartási időben összesen 31 óra 10 perc úszási időt felhasználva 92 km-es távot úsztam a Debreceni Sportuszodában. Atyám, idősebb Rentka László 92. születésnapjára fogalmazódott meg bennem ellenállhatatlan kényszerként ennek a próbatételnek a gondolata, amely családom négy generációra visszavezethető debreceni „vizes” múltjával, Atyám és Mesterem engem is az uszodák világába eljuttató szerepével, eddigi hosszútávúszó teljesítményeimmel jó összhangban volt, azt mintegy összegezte és betetőzte.

A Hajdú-Bihari Napló az alábbi írásban számolt be az eseményről:

Születésnapi ajándék Rentkáéknál

A 92 esztendős édesapját 92 kilométer leúszásával ajándékozta meg a sportember.

Idősebb Rentka László nyugalmazott testnevelő tanár, úszóedző a közelmúltban szűk családi körben ünnepelte 92. születésnapját. Ebből az alkalomból fia, Dr. Rentka László (53 éves), a Debreceni Szenior Úszó Klub elnöke különleges ajándékként három naposra tervezett, végül 49 perccel a negyedik napra is átcsúszó nagy úszással, 92 km teljesítésével köszöntötte édesapját és Mesterét. Az úszás helyszíne a Debreceni Sportuszoda volt, a táv teljesítése összesen 31 óra 10 percet vett igénybe. A péntek reggeltől hétfő reggelig csaknem a teljes nyitvatartási időszakban kis szünetekkel zajló úszás leghosszabb résztávja 14.600 m volt, amelyet 4 – 10 km-es szakaszok egészítettek ki. Rövidebb résztávokon a szenior úszóklub tagjai is csatlakoztak az úszáshoz.

2011. május 5-én, csütörtökön reggel 6 órakor a Debreceni Sportuszodában elkezdem idei 93 km-es úszásomat. 11 órakor megszakítom az úszást, majd munka után, 20.30 – 21.30 között folytatom azt. 20 km-rel szeretném zárni az első napot.

Május 6-án, pénteken 6.00 – 21.30 között (egy délutáni, két órás „ebédszünettel”) további 34 km-rel szeretném gyarapítani az össztávot. Amikor a szeniorok és egyetemisták edzése kezdődik, én is szeretném a mellettük lévő pályán aznapi 28. km-emet elkezdeni.

Május 7-én, szombaton 28 km a terv. Május 8-án, vasárnap a 10 órás edzésünk kezdetéig az aznapi 6. km-t be szeretném fejezni, és az utolsó 5 km-nek a csapattársak mellett kezdenék neki.

Ti szervezzétek meg a 10 – 11 óra közötti 1200 m-es időmérést a 25 m-es medencében!

A pénteki és vasárnapi edzésidőben (és az úszásom során bármikor) lehet hozzám csatlakozni, bár én akkorra már 2 perc körüli 100 m-eket fogok úszni…



Debrecen, 2011. május 04. Dr. Rentka László