17/2010/B
Tisztelt Sportbarátaim!
Az éves versenynaptárban a nyíregyházi szenior úszóverseny következik
(február 20–21-én), a jelentkezési határidő február
8.,
várom a jelentkezéseket és a gépkocsis utazáshoz a társkeresési ajánlatokat és
kéréseket! (Néhány nap csúszást szokás szerint elnéznek a nevezésnél, ezért várom a további nevezéseket! Jelenleg
(2010. február 7-én 21.00 órakor) 15 fős a debreceni csapat: Krasznai Róbert
1940, Dr. Batta Gyula 1953, Jurák Árpád 1961, Nagy István 1969, Nagy Péter
1970, Füzi László 1973, Bujna Lilla 1974, Nádor Kinga 1978, Dévald Péter 1930,
Szatmári Róbert 1969 (mozgássérült sportoló, Jurák Árpád edzőtársa Miskolcon,
aki először versenyez színeinkben), Dr. Bitskey István 1941, Bakonyi Tamás
1969, Dr. Horkay György 1944, Pongor András 1982 (idén januárban Gyulán
versenyzett először velünk), Dr. Rentka László 1957 (utóbbi, azaz én csak a
második napra megyek a következő pontban részletezett Rafael Vidal
emlékúszás debreceni megrendezése miatt).
Részletes kiírás a szeniorok
honlapján ( www.magyar.sport.hu/uszas
), kivonatolva:
8. Nemzetközi Aquarius Szenior
Úszóverseny
Nyíregyháza – Sóstógyógyfürdő
2010. február
20-21.
2010. február 20. szombat 13.00 2010. február 21. vasárnap 9.00
(Bemelegítés: 12.00 órától) (Bemelegítés: 8.00 órától)
1. 50m ffi gyorsúszás 13. 400 m ffi gyorsúszás
2. 50 m női gyorsúszás 14. 400 m női gyorsúszás
3. 100 m ffi mellúszás 15. 50 m ffi mellúszás
4. 100 m női mellúszás 16. 50 m női mellúszás
5. 200 m ffi vegyesúszás 17. 100 m ffi hátúszás
6. 200 m női vegyesúszás 18. 100 m női hátúszás
7. 100 m ffi pillangóúszás 19. 50 m ffi pillangóúszás
8. 100 m női pillangóúszás 20. 50 m női pillangóúszás
9. 50 m ffi hátúszás 21. 100 m
ffi gyorsúszás
10. 50 m női hátúszás 22. 100 m női gyorsúszás
11. 4x50 m ffi gyorsváltó 23. 4x50 m ffi vegyesváltó
12. 4x50 m
női gyorsváltó 24.
4x50 m női vegyesváltó
Nevezési díj:
Egyéni számokban: 500 Ft /versenyszám, váltók
esetén: 1000 Ft
/csapat.
A 70 év feletti versenyzőknek 2
egyéni versenyszám – illetve a 280 év össz
életkort meghaladó váltók nevezése ingyenes.
VERSENYEN KÍVÜLI programjaink:
Az első versenynap végén, 16.00 órától a rendezvény főtámogatója minden
benevezett VERSENYZŐT térítésmentesen vár az AQUARIUS ÉLMÉNYFÜRDŐ
TERMÁL - és ÉLMÉNYVILÁG szolgáltatásával. www.aquariusfurdo.hu
19 órától az
elmúlt évekhez hasonlóan a szervezők szeretettel várnak minden
érdeklődőt és versenyzőt a
8. NYÍRSÉGI SZENIOR EST-re. Ahol vacsorával élő
zenével, tombolával és
egyéb meglepetéssel várjuk a versenyzőket.
A belépıdíj: 3.000Ft/fı. A jegyigényeket a nevezéssel együtt kérjük leadni,
míg a belépődíjak
kiegyenlítését az 1. versenynap 13.00 óráig kérjük.
A rendezvény helye: AQUARIUS ÉLMÉNYFÜRDŐ www.aquariusfurdo.hu
22.00 óra után
mindenkit vár a Barbizon Nosztalgia Club.
A szálláslehetőségeket mellékelem.
A rendezők egy kuriózumra hívták fel a figyelmünket:
Február 20-án a MAGYAR
SZENIOR ÚSZÓSPORT történelmi pillanatainak lehetünk szemtanúi
Nyíregyházán.
Magyarországon eddig nem lévő 14.
korcsoportban ORSZÁGOS ALAPCSÚCSOK beállítására kerül sor – 7 versenyszámban.
Dr. Bánki Horváth Béla bácsi (ÚJBUDA SENIOR) sporttársunk 90. életévébe lépett - a GYULAI verseny után, ahol már ezt megtette 200 m gyorson és 200 m mellen - újabb
7 versenyszámban fog ORSZÁGOS ALAPCSÚCSOT úszni.
Béla bácsi, gratulálunk és további jó
egészséget kívánunk!
Február 20-án, szombaton a
Debreceni Sportuszodában is tartunk egy rendezvényt, egész nyitvatartási időben
lehet jönni a Rafael Vidal emlékúszásra! (Időmérés nélküli úszás,
utólagos távbemondással. Egy 2000 m-es és 5000 m-es időmérést azért
fontolgatok…) Délelőtt egy kedvezményes beléptetésű (400 Ft/fő)
pályabérlési akció is lesz, 9.30–11.30 közötti bent tartózkodással. Erre az
időszakra várom a jelentkezéseket!
A 2010. évi tagdíjat eddig több, mint 50-en fizettétek be Klubunk számlaszámára:
OTP Bank
Nyrt, 11738008-20062541
Felnőtt
(25–64 éves) versenyzőknek 2000 Ft/év, 65 év felett díjtalan, egyetemistáknak,
fiataloknak, nem Debrecenben edzőknek (máshol élőknek) 1000 Ft/év.
Közlemény:
Név, szül. évszám, Tagdíj 2010
Aki
tagdíjmentes, vagy nem versenyzett, nem edzett velünk 2009-ben, de
tagságát fenn kívánja tartani, attól egy megerősítő e-mailt kérek!
Néhány érdekesség: Dr. Benyó Mátyás
kisfia, a 2008. augusztus 5-én született
Benyó Tamás is tagtársunk lett. A jelenleg Németországban élő és edző Dr.
Kovács Zoltán az elmúlt öt év tagdíját utalta. Kiss Attila 3000 Ft-os tagdíjat
állapított meg magának.
1 % Klubunk működésében jelentős szerepe
van a tagok és szimpatizánsok által felajánlott SZJA 1 %-os támogatásoknak. Az elmúlt években a következő összegekhez jutottunk ily módon:
2006-ban 152.910 Ft
(utalás két részletben 2006.10.31-én és 2006.12.01-jén, felhasználás: az
összeget teljes egészében a 2007. évi nagyszabású debreceni szenior idénynyitó
úszóverseny megrendezésére fordítottuk), 2007-ben 389.157 Ft (utalás
2007.10.24-én, az összeget uszoda bérlésre, szenior úszóváltók és a gyulai
szenior OB (7-et meghaladó) egyéni nevezési díjaira, írószerre, klubvezetői
mobiltelefon költségének 50 %-ára, bankszámla vezetési díjra költöttük),
2008-ban 465.801 Ft
(utalás két részletben 2008.10.18-án és 2008.11.24-én, felhasználás az APEH-nek elküldött 08KOZ jelzésű, az APEH részére
elküldött Közlemény alapján: egyesület bankszámla vezetési díja (19.200 Ft), postaköltség
(8.270 Ft),
irodaszerek, laminálás, nyomtatás (81.876 Ft), a klubvezető mobiltelefon díjának
50 %-a (30.394 Ft),
uszoda bérleti díjak (77.760
Ft), serleg, plakett (18.720 Ft), nevezési díj
szenior úszórendezvényekre (120.000
Ft), úszójegyek, uszoda bérletek (109.581 Ft)).
2009-ben 493.477 Ft (utalás két
részletben 2009. október 16-án és 2010. január 5-én, tervezett felhasználás
2010-ben a korábbi felhasználásokhoz hasonló célokra, csoda esetén részben tartalékolásra).
Egyesületünk 2001 óta közhasznú, és 2010-ben is jogosultak vagyunk az SZJA 1 %-ának
fogadására.
Kérlek Benneteket, hogy 2010-ben saját felajánlásotokon
kívül környezetetek sportszerető magánszemélyeit és vállalkozóit is győzzétek
meg arról, hogy egy olyan életképes közösség tagjai vagyunk, amelynek tervei
mindig túlmutatnak a lehetőségeiken, és a ma oly divatos rekreáció,
rehabilitáció, prevenció szavak mögé rejtett egészséges, sportszerű,
fegyelmezett életmóddal, rendszeres edzéseinkkel és versenyeinkkel Debrecent és szűkebb közösségünket
ország-világ előtt képviseljük!
A kedvezményezett:
A Debreceni Sportuszodában a közös edzésekhez a hozzájárulás február elsejétől 400 Ft/fő/alkalom,
néhány foglalkozás díját lehetőleg előre kérem! (Az úszójegy ára 650 Ft, az éves és féléves
bérletek gyakorlatilag megszűntek, az 50 alkalmas bérlet csak a hétvégén
úszóknak éri meg.)
Hétfőn, szerdán és pénteken 18.30-tól és 19.45-től
lehet a két turnusra belépni, az első csapat az 50 m-es medencében létszámtól
függően két vagy három pályán edz egy órát, majd a pálya átalakítás után a 25
m-esben folytathatja, kilépés 21 óráig (a 18.30 után később belépőknek a
kilépés ideje is kitolódik), a második turnus 20 - 21 óra között a 25 m-es
medencében edz, kilépés zárás után (21.30). Ismerősöket is lehet
a beléptetési névlistára ajánlani, mivel alkalmanként összesen 48 fő jöhet be a
két turnusban bérelt 3 pályára!!!
Debrecen,
2010. február 7.
Dr.
Rentka László
a Debreceni Szenior Úszó Klub
elnöke
Honlap:
www.magyar.sport.hu/uszas
Debreceni Szenior Úszóklub új honlapja
e-mail: rentkaszenior@freemail.hu
rentkaszenior1@gmail.com
Mobil:
+36 30 742 52 44