Idén mindenki valahány éves közülünk! (Még a Sehány éves kislány is!
Ő éppen 0 éves...)
Jól bevált debreceni szenior szokás szerint kilométerekkel szeretném
köszönteni az ünnepelteket. Ehhez most segítséget is igénybe veszek!
A 10 km-es medencei úszást és a Balaton átúszásra készülőknek az 5200
m-es úszópróbáját tartjuk a hétvégén.
Vasárnap 8.30-kor és 10 órakor javaslom két csoportban a belépést.
Aki az említett két próba valamelyikére jön, azt - az időhatár túllépésének
elkerülése érdekében - bérlettel léptetem be. Az 50 m-es medencében
körforgalomban úszunk részidőzés mellett.
A szokásos edzésre érkezők 9.30-kor névsor alapján léphetnek be
(10 fő), az ő úszótávjukat is besorolom az ünnepi edzés távjai közé.
Várom a jelentkezéseket az ésszerű beléptetés megszervezése
érdekében (e-mailben vagy a 30-742 52 44-es mobilon, minél előbb!)
Akinek mindez nem elég, annak előző nap, szombaton 8.30 - 12
óra között javaslok egy szintén akár 10 km-es úszást (belépés bérlettel,
ha bejelentkezel nálam, és 8.30-kor a Debreceni Sportuszoda előterében
vagy!)
A kerek évfordulósok még inkább érezzék sajátjuknak a km-es ünneplést!
Dévald Péter 80, Kovács Lukácsné 75, Krasznai Róbert 70, Máté Zoltán 65,
Szabados József, Katona Josefina 55, Kappelmayer János, Káldi Ildikó,
Kádasi Tibor 50, Horváth Zoltán, Tóth Dénes 45, Vas András, Lőrincz László,
Nagy Péter, Torkos Csaba 40, Bitskey Péter 35, Bihari Árpád, Dombói Gábor,
Adovics József, Török Viktor, Gelsei-Jaczkó Csilla, Déri Eszter, Rápolthy
Edit 30, Othman Mohamed, Kiss Csaba, Gombos Réka, Glant Petra, Herman Anita
25, Godó Bence, Szabó Pálma 20 éves 2010-ben. Még négyszer ennyi tagtársunk
nem "kerek" évfordulós, és az újonnan belépett tagtársainkat még nem soroltam
be a névlistára, természetesen ők is jöjjenek úszni és ünnepelni!
Debrecen, 2010. június 18. | Dr. Rentka László
a Debreceni Szenior Úszó Klub elnöke
|
| |