Krasznai Róbert sikerei


A Debreceni Szenior Úszó Klub csapata eredményesen szerepelt a hétvégi kétnapos szenior úszóversenyen Csongrádon. Kiemelkedő sikereket ért el a 70 éves Krasznai Róbert, aki három egyéni számot nyert meg, és a 100 méteres pillangóúszásban új országos csúcsot ért el korcsoportjában. Az 1:34,61 mp-es időeredmény több, mint 6 mp-cel (!) jobb a korábbi rekordnál. Az országos csúcsot külön éremmel díjazták a rendezők. Tavaly november 15. óta már a harmadik versenyszámban úszott korosztályos csúcsot Krasznai Róbert.

Három egyéni elsősége és három második helyezése mellett még kétszer szólították a debreceni sportembert a dobogóra Csongrádon: a 200 m-es vegyes úszásban az időeredményt és az életkort is figyelembe vevő %-os értékelésben az egész férfi mezőny második legjobbja volt, akárcsak a valamennyi versenyszereplését figyelembe vevő egyéni pontversenyben.

A csapat rangidőse a 89 esztendős Puskás Pál volt. Több egyéni és váltó győzelmet és dobogós helyezést ért el a 13 fős debreceni csapat, melynek további tagjai: Hantó Ferencné, Darnay Erika, Kerezsy Kinga, Bujna Lilla, Nádor Kinga, Gyepesi István, Miklós Attila, Nagy István, Nagy Péter, Füzi László és Bihari Árpád.


Krasznai Róbert átveszi az érmet
a 100 méter pillangóúszásban elért országos csúcsértTari László sporttársunktól


Az összetett verseny eredményhírdetése

Debrecen, 2010. május 10.Dr. Rentka László
a Debreceni Szenior Úszó Klub elnöke