A nagyatádi Cetrend 10 km-es úszásomat négy hónapos testi-lelki felkészülés előzte meg. A felkészülési eredményeim biztatóak voltak, de kétségem is bőven akadt. A 12 óra 35 percesre tervezett vonatos utazásom szerencsére rövidült, ugyanis Beleznay László főrendező kocsit küldött értem Somogyszobra, így az állomás előtt töltött négy órás éjszakai várakozás helyett egy vendégszoba és vetett ágy várt rám Nagyatádon az uszonymester vendégeként. Ugyancsak Beleznay Lászlót és feleségét dicsérte a másnapi bőséges reggeli (sonka, péksütemény, kávé, gyümölcslé).

A város szép, csendes, az uszoda új, a pályák szélesek, a víz kellemes hőfokú volt. A verseny előtt egy órával kezdtem érezni magamban a harci szellem erősödését, vagyis alig vártam, hogy elkezdődjék a verseny!

Dr. Kerekes Sándor úszótársamat még Debrecenben a verseny előtti napon meglátogattam betegágyánál, és kikértem a véleményét: hogyan ússzak? – Úszd a saját iramodat! – mondta, és ez a mondat háromszor jutott eszembe a 10 km során, és mindháromszor veszélyes iramváltási kísérletet halasztottam későbbre. A látogatáskor Sanyit sikerült megmosolyogtatnom annak a 2005-ös történetnek a felelevenítésével, amikor másodszor úsztam Zalaegerszegen a 12 órás éjszakai úszáson. Alig vártam, hogy az úszótársaknak elmeséljem a történteket. Az élménybeszámolóm kezdetét Sanyi így fogadta: – Megint 12 órát úsztál, és most megint hallgathatunk! (Pedig az előző verseny beszámolója is jóval rövidebb volt, mint 12 óra!)

A tények a jegyzőkönyv ismeretében igen egyszerűek: a győztes Tóth Gábor (1986) pécsi triatlonista 1 perc 25 mp-cel úszott jobb időt nálam. Az utolsó 2 km-t közvetlenül mögöttem úszta, így kb. 96 – 97 méter előnnyel nyert. A 3. és 4. helyezett 7200 m-nél még előttem volt, majd egy hosszú véghajrával 3 – 4 perc, azaz bő 200 m előnyt gyűjtöttem.
Edzéseredményeim alapján 2 óra 33 perc 20 mp (1:32-es 100 m-es átlag) volt a várható legjobb időeredményem, ezt jócskán sikerült meghaladnom.

A medencei úszás nem kis részben taktikai és test-test elleni küzdelmet hozott. Négyen úsztunk egy pályán, szerencsére a fal melletti szélső pálya széles (2,5 m) volt. Kezdetben egy ötödik jelölt is volt a pályára osztva, de ő – jelezve, hogy 3 óra körüli eredményre képes, és sokkal lassabban úszik, mint mi, de korlátlanul lehet előzni a széles pályán – egy másik pályára kérte magát (az indulók 15 fős száma és a négypályás uszoda ezt lehetővé tették.) A négy legjobb nevezési idejű úszó (köztük én) került tehát egy pályára. Ellenfeleim a pályán kifejezetten jól mozogtak a melegítésnél. Megtudtam róluk, hogy harminc év körüliek vagy fiatalabbak, szívós, vékony alkatú triatlonisták, akik formájukról a következő adatokat szolgáltatták: A) 5 percen belüli 400 m-es úszó; B) volt már 2 óra 30 percen belüli eredménye 10 km-en; C) tavaly ő győzött 2 óra 35 perc 10 mp-cel. 200 méterenkénti váltással bolyozást terveztek a fiúk, engem is hívtak, de én ezt nem vállaltam, mivel túl gyors kezdésre számítottam részükről. Ez a döntésem alapvetően befolyásolta a verseny menetét. Ők a következőt tudhatták meg rólam: „öreg” vagyok, de jó erőben, van egy titkos fegyverem (velük ellentétben nekem akár pocakosnak tekinthető az alkatom), ezt az úszás előtt egyikük viccelődve meg is jegyezte, én az úszás után válaszoltam erre a felvetésre. Bevallottam, hogy 2:35-tel neveztem, 15 percen belüli 1000 méterekkel kezdek, de legfeljebb hat ilyet tudok, és elmondtam azt is, hogy 2:37-et mindenképpen tudok úszni, de a tavalyi győztes 2:35:10-es eredménye a célom.

A rajtra kb. 10 óra 10 perckor került sor. Az úszás közben is jól látható fali óra ugyan mp mutató nélküli volt, de egészen féltávig egyértelműnek látszott, hogy tartom a 15 perces 1000 m-es részidőket. A másik tény, ami nyilvánvalóvá vált, hogy három, körforgalomban bolyozó embert, akik szorosan zárnak, és egy kb. 9- 10 m hosszú alakzatot képeznek, nem lehet megelőzni. Illetve lehet, hogy lehet, de egy ilyen nyílt robbantás a táv elején valószínűleg megbosszulta volna magát, mivel érzékelhettem, hogy különösen a későbbi győztes jelentős iramváltásokra képes, amikor élre úszik a bolyozásnál. Kétségtelen, hogy negyedikként beállva könnyebben ment az úszás, de a bolyozás számos hátrányát is meg kellett tapasztalnom: a fiúk 200 m-es váltása nem előnyömre vált, hiszen a vezető ember hátrasorolásával közel 50 méteren keresztül fékeznem kellett. Három komolyabb és néhány erőtlenebb próbálkozást tettem, hogy egy- vagy két embert megelőzve előrébb kerülhessek, először a táv harmadánál. 250 m volt a legtöbb, amit a második helyen tempóztam, miközben egymásra térmagasságig felúszva volt csak helyem, vagyis nem volt helyem. A kisebb karmolások, enyhe koccanások a fordulónál belefértek a sportszerűségbe, de kényszerű hátrasorolásaim növelték bennem a vágyat, hogy „nyílt sisakkal”, egyedül úszva is bemutassam tudásomat. 5000 méternél úgy éreztem, hogy teljesen jó erőben vagyok.
Korábban az edzések során derékizom fájdalmak hátráltattak, a vállaimat is éreztem, itt, versenykörülmények között mindez tompa jelzésként jelentkezett csak. 5000 métertől vártam, hogy valaki csak megáll enni-inni-nyújtani (menet közben is voltak ellenfeleimnek legfeljebb 5 mp-es szüneteik, amelyek belesimultak a bolyozásba). Ehhez viszont nekem nem kellene megállnom, hiszen teljesen jó erőben éreztem magam, mivel az otthoni edzésekkel ellentétben bőségesen reggeliztem. 7200 méternél jött el a történelmi pillanat: a tavalyi győztes hosszasabban megállt inni, és a bolytól leszakadt. Én úgy éreztem, hogy kibírok egy csaknem 3 km-es nyílt véghajrát, és határozottan erősítettem, megelőzve a két fősre zsugorodott bolyt. Ők fehér sapkában úsztak, és én láttam, hogy még kilométerekkel korábban vagy mindketten váltva 50 – 50 m előnyt hajráztak maguknak, vagy egyikük 2x50 m előnyre tett szert. A jegyzőkönyv az utóbbit támasztotta alá.
A fekete sapkás és az egyik fehér sapkás fiút többször is köröztem, a gyorsabb fehér sapkás a talpamra tapadva követett (tudtam, hogy legalább 50 m előnye van).


Idáig értem az írásban, amikor Kerekes Sanyi állapota rosszabbra fordult, és néhány nap múlva (április 29-én) meghalt. Az előző íráson az elmúlt egy hónapban nem változtattam, most – néhány helyesírási javítás után – közzéteszem. Később valószínűleg még visszatérek ennek az úszásnak az értékelésére.