2009 Országos Felnőtt Bajnokság - Országos Vidék Bajnokság


Idén Egerben került sor a 111. Országos Felnőtt Bajnokságra. A verseny előtt nagyon izgultam, mivel nem igazán szeretek idegen helyen versenyezni, és a verseny előtt gondoltam bele, hogy az utóbbi két évben nem is volt olyan versenyem, hogy ne a pesti, vagy a debreceni ágyamba keljen aludnom előtte. Mivel nemcsak verseny, de másféle utazásom se nagyon volt az utóbbi két évben, így nagyon hozzászoktam a hazai alvásokhoz. Amiatt aggódtam még, hogy nincs Egerben egy rendes 25m-es medence, ahol melegíteni tudnék a versenyszámhoz viszonylag közeli időpontban.

Mivel nem akartam a sok cuccommal mászkálni meg cipekedni, ezért egy ismerősünk vitt volna fel Egerbe a verseny előtti napon, de sajnos ő megbetegedett és ezt én csak este hatkor tudtam meg. Így aztán maradt a jó öreg füzesabonyi vonat, ami nem semmi. Eger és Debrecen csupán 120km-re van egymástól, a vonatút mégis 3 óra hossza. Szerencsére most kivételesen tiszta, volt első osztályú kocsikból átalakított vagont fogtam ki és tudtam pihenni az úton. Odafele merengtem a gyerekkori emlékeimen, mivel rengeteget jártam ezen a szakaszon, dédnagymamámhoz Abonyba, illetve horgászni Hortobágyra. Igazság szerint nem is lett volna ezzel semmi probléma, mármint, hogy vonattal megyek, csak szóltak volna nekem időbe, hogy nem tudnak elvinni, mert akkor nem ilyen későn mentem volna hanem korábban. Verseny előtt nem rossz ha lefekszik az ember 22-23 között én meg 23:15-kor értem csak oda a szálásra. Igaz utána gyorsan összekaptam magam és lefeküdtem korán. De hát hiába, az elalvás nem sikerült sehogy se. Aztán szerintem kb 1-óra fele sikerült elaludnom, de elég korán fel is ébredtem.

Mivel a szálásom egy hegyoldali kollégiumba volt, így mindig felkellett mászni ha haza akartam menni. Sajnos ezt az első nap rutintalanul csináltam így összesen aznap 6szor másztam meg azt a hegyoldalt. Persze nem volt az olyan magas, meg hosszú de gyalog nem vagyok hozzászokva ehhez, ha biciklizni kellett volna akkor semmi vész, de így beállt tőle másnapra a combom hátulja, amit elég hosszú nyújtással tudtam csak kilazítani az 50m mell-re.

Első napon sor került rögtön a 100m mellre, ami a középpontba ált számomra ezen a versenyen. Olyan erős volt idén a mezőny, hogy 1.11-12 körüli idő kellett ahhoz, hogy középdöntőt úszhassak d.u., így mindent bele kellett adnom d.e. Szerettem volna ezen a versenyen áttörni az 1.12-őt ami sikerült is 1:11:62, igazából elég komótosan nyújtva kezdtem az első 50m-ert és a második 50m-re rengeteg erőm maradt. Így ott el is kezdtem hajrázni amit a célig bírtam húzni. 36:99 volt a második 50m. Ilyen erős második 50m-ert még sose úsztam eddig.

Délután jött a középdöntő. Sajnos nem éppen a legmegfelelőbb kaját választottam ki ebédre reggelinél, mert rántott gombát rendeltem rizzsel. Ebből azért annyira nagy energiákat nem lehet leakasztani. D.u. tudtam kicsit pihenni a száláson, és aztán mentem vissza az uszodába. A melegítés, csak úgy mint d.e. nem sikerült olyan jóra, mert sokan voltak a medencébe, meg el is késtem egy kicsit mindkétszer. Így d.e. és d.u. is kb 15-20 percet tudtam előtte úszni. Mivel nem volt most d.u. mit vesztenem, a d.e. lassú kezdés után úgy gondoltam, hogy megkell próbálnom, hogy mire megyek egy gyors kezdéssel. Szerettem volna az időmön jó pár tizedet javítani, de a 1.11-en belüli eredmény nagyon távolinak tűnt. A rajtnál nagyon izgultam, mert pont az egyes pályán úsztam a versenybíró szeme előtt és féltem, hogy nehogy a rajtnál kizárjanak. Ennek aztán meg is lett az eredménye, mert olyan szinten beragadtam, hogy szerintem 1mp fölött volt a reakció időm. 50m ig nagyon haladtam, és forduló után ott volt jobbra tőlem elég közel a mellettem úszó. Sajnos elkapott hév és elkezdtem már az elején hajrázni mint d.e., kb 80m-ig jöttem is szépen lassan felfele rá, de végül nem bírtam és eléggé lelassultam. Ami d.e. ment, az most nem sikerült, hát igen ehhez kellett volna már egy kis edzettség. Azonban nem bántam meg, hogy megpróbáltam.

Végre az első napi megerőltetés után jött egy szünnap, amin sokat pihentem, meg úsztam egy kis lazát este a másnapi 50m mellre. A d.u.-i versenyszámok után egészen este félkilencig lehetett úszni, így végre nyugodtan, magányosan úszhattam

Az étkezést is jobb irányba tereltem: marhapörköltöt ettem kétszer is, meg sok édességet, tojást stb-t. Igaz az ebédről később vitatkoztunk az ÚTE-sekkel, mert egy srác azt mondta nekem, hogy azt hallotta, hogy a marha az igazából 4-5 nap mire hat, na mind1, ennek csak a vidékbajnokság kapcsán van érdekessége. Hogy az étkezésről ne ejtsek szót többé, akkor itt letudom most végleg. Igazából ez volt az a verseny, ahol a legjobb kajákat ettem, és nagyon olcsón. Már csak a kaja miatt is nagyon várom a jövő évi egri ob-t.

Szombat délelőtt került sor az 50m mellre. Nagyon erős volt a rajtlista, így tudtam, hogy nagyon kevés az esélyem a d.u. középdöntőbe jutásra. Így az volt a célom, hogy mindent beleadva javítsam meg az eddigi legjobbamat. És persze szerettem volna 32-őn belűl úszni, de nem tartottam olyan valószínűnek, hogy sikerülhet. Valahogy nem megy annyira az 50m-en.

Mivel pénteken teljesen degeszre ettem magam, így most először kipróbáltam azt versenyhelyzetben, hogy kihagytam a reggelit teljesen. Csupán ittam aznap reggel kb fél liter vizet és ennyi. Keveset melegítettem csak, hogy nehogy elfáradjak benne kb: 0,5 km-ert. Most is az 1-es pályán úsztam a versenybíró szeme előtt így megint izgulhattam a rajt előtt. Utólag visszanézve a videót most nem ragadtam be egyáltalán. 32:35-lett a vége, úgy érzem hogy ennél fogok tudni még jobbat úszni később. Bár most a rajtom tényleg jól sikerült végre ami nélkül ez az eredmény 3-4 tizeddel rosszabb lett volna. Egerben sajnos 200m mellet nem úszhattam, mert 2.44 volt a szintidő és nem rendelkeztem ezzel a verseny előtti 1,5 éves viszonylatban. Összességében nagyon szép emlékekkel távoztam Egerből.

Az idei Vidékbajnokságra a kaposvári fürdő felújítása miatt Marcaliban került sor. Örültem ennek a hírnek, mert Kaposváron voltam két éve ezen a versenyen és nagyon rossz emlékként van bennem még mindig az a verseny. Sokat gondolkodtam azon is, hogy így a felnőtt ob után 3nappal van-e értelme versenyezni, de mivel korábban már beneveztem rá, így nem mondhattam le. Ez a fajta vacillálás főleg azért volt bennem, mert a vidékbajnokságra mindig csapattal utazunk én meg nem vagyok hozzászokva ehhez. Ilyenkor korán kell kelni, hamar kimenni az uszodába stb… Semmi sem olyan, mint amikor egyedül vagyok. Na de ezt maximum egyszer élem át évente. Másrészről meg úgy érzem, hogy az idei tavaszi szezonban a sok versenyindulásomnak rengeteg haszna volt, így már csak tapasztalatszerzés szempontjából is fontos lesz ez a verseny.

Sokan jöttek az ob után versenyezni Marcaliba, így rendkívül erős mezőny gyűlt össze. A 100m mellre koncentráltam itt is nagyon és emellett a 200m-re is kíváncsi voltam nagyon, hogy vajon ott menyit birok majd. Itt amúgy szerettem volna nyerni egy érmet, de a rajtlista alapján erre nem sok esély volt.

A 100m előtt dühös voltam nagyon, mert az állító bíró elaludt és akkor vette csak észre, hogy a mi futamunk jön amikor az előző már kb 40m-nél járt. Nos talpig felöltözve, mp3 lejátszóval a fülembe elég nehéz volt hirtelen rajtra késszé tennem magam, másrészt pedig kis pihenésre semmi idő nem maradt a rajt előtt, szerintem még várniuk is kellet kicsit miattam. A rajtkő sajnos nagyon rossz volt, ilyen műanyag fedelű hintaszék féleség volt amit nem láttam még sehol és szinte vízszintesen ált. A víz is nagyon hideg volt, kb 25 C amit én nem nagyon szeretek. És ami miatt még dühös voltam, az az, hogy nem a legjobb futamba úszhattam, mert még nem frissítették a felnőtt ob-s eredményekkel a musz adatbázist így csak az utolsó előtti futam 1-es pályáját kaptam. Tudtam, hogy nem szabad figyelnem a többieket, és körülbelül 33.8-9 körül kezdenem, a végén meg majd hajrázni. Nos szerencsére az első 50m-er tervszerűen haladt, sikerült 33.9-el kezdenem, és utána elkezdtem erőseket húzni. Sajnos nem volt aki húzzon ebbe a futamba, senkit se láttam és így nehéz volt. Sajnos a hideg víz miatt 80m-nél nagyon bemerevedtem és alig tudtam már tempózni, de szerencsére jó benyúlással sikerült beérkeznem. A kézi időmérés 1.11.20-volt így örültem, hogy sikerül remélehtőleg javítanom az egri időmön. De amikor megláttam az eredménylistán, hogy 1.10-el kezdődik az egekbe szálltam örömömbe.

A 100m után, már úgy voltam, hogy amiért igazából jöttem az sikerült, így nekem a többi szám már csak ráadás nincs mit izgulnom. Pihenhetek nyugodtan, és a versenyzés is nyugodtan mehet majd. Úgy terveztem a 200m mellet, hogy sikerül egy bronzot hazahoznom, de sajnos a rajtlistát megtekintése után erre nem volt nagyon esélyem. Tavaly 2.43-al már dobogón lehetett lenni, idén ehhez 2.31 kellett. Ekkor jutott eszembe, hogy mivel közel se vagyok dobogó közelbe, így semmit se veszthetek azzal ha megpróbálom a 100m-es délelőtti időmet tovább javítani. Igazából azért gondolkodtam el ezen, mert eddig még d.u. mindig sikerült egykét tizeddel jobbat úsznom mint d.e. és akkor az időmet még lentebb tornászhattam volna. Az erőnlétem alapján szerintem 2.4-en belül ment volna a 200m, de jobban izgatott egy 1.10.60-as 100m mell, mint az,h van egy 2.39-es 200m-em. Végül abba maradtam, hogy majd a rajt előtt döntök, annak fényében, hogy mennyire nyugodt a medence vize, nem-e fúj a szél stb. Azért féltem nagyon ettől a dologtól, mert annó egy 75m-ert úsztam teljes erőból időre, és akkor néztük meg, hogy ráfordulva 100m mennyi lesz és nem volt kellemes az az utolsó 25m. Itt meg majd 100m-ert kell úsznom, és ráadásul 2.50 mp körl volt a futamban a legrosszabb idővel nevezett így nem akartam annyira beégni, ha esetleg egy 3.30-lesz csak a vége. Az a lényeg, ilyenkor, hogyha leússzuk a 100m-ert akkor utána szabályosan kell be is fejezni, mert különben hiába lett egyéni csúcs az első 100m. Arra is figyelni kell, hogy a második 100m-ert nem szabad nagyon elbohóckodni, mert akkor meg komolytalan versenyzésért zárnak ki.

Végül úgy döntöttem, hogy megpróbálom. Sose féltem még ennyire versenytávtól. Végig azon izgultam az utolsó másodpercig, hogy mi lesz a második 100m-en. Egyébként azért vágtam bele, mert úgy éreztem volna később, hogy feladtam és megfutamodtam a kihívás elől. Sajnos nem tudott senki húzni, sőt az utolsó futamban úszok se kezdtek ilyen jó idővel mint amivel én bekezdtem. 1.12.04-lt a részidőm. Utána lehúzni borzasztó rossz volt de túléltem, az első 20m-en eléggé visszaestem de utána valahogy magamra találtam . Majd egyenletes tempóban úsztam 180m-ig. A végén pedig az utolsó 20m-en újra tudtam hajrázni. Ezek szerint hamar regenerálódok, bár ezt Rentka Laci bácsival a februári 5x400m-nél már tapasztaltuk méréssel, hogy hamar lemegy a pulzusom. Amúgy annak tudatában úsztam a második 100m-ert, hogy azt hittem sikerült javítanom, de nem zavart, hogy nem sikerült, mert 200m-en sikerült megúsznom még így is a végén a felnőtt ob-ra a nevezési szintidőt, amit két éve nem tudtam megcsinálni így ősszel nyugodtan készülhetek arra majd. Számomra ez a táv maradt meg a legjobban erről a versenyről, remélem majd egyszer a 100m mellemet tovább és tovább javítom, így talán el is felejtem, hogy milyen volt ez. De ezt a 200m-ert úgy érzem sose felejtem el.

Köszönöm szépen a csapat részéről a sok bíztatást és a segítséget az évközi munkában!!! Azért pedig elnézést kérek, hogy csak ilyen későn fejeztem be ezt a beszámolót!
Időpont Helyszín Táv Időeredmény Lenpont Részidők, egyéb
2009.05.30 Budapest d.u. 100m mell 1:12:21 mp 578  
2009.06.25 Eger d.e. 100m mell 1:11:62 mp 576 34:63
2009.06.25 Eger d.u. 100m mell 1:11:51 mp 579 33:48
2009.06.27 Eger d.e. 50m mell 32:35 mp 609  
2009.07.01 Marcali d.e. 100m mell 1:10:99 mp 591 33:90
2009.07.01 Marcali d.u. 100m mell 200m mell 1:12:04 mp 2:43:54 mp 488 34:30 , 1:12:04 ,1:57:44
2009.07.02 Marcali d.e. 100m gyors 1:02:99 mp 591 29:20
2009.07.02 Marcali d.e. 50m mell 32:04 mp Váltó részidő (kézi)
2009.07.02 Marcali d.u. 50m mell 32:5 mp 600 Kézi.időmérés
2009.07.02 Marcali d.u. 50m gyors 29:00 mp 407  


Othman Mohamed 2009-07-30