141/2009
Tisztelt Sportbarátaim!
A 39. Országos Szenior Úszóbajnokságot, a Dr. Regele Károly Emlékversenyt a szeniorok honlapján lévő versenykiírás szerint 2009. augusztus 28-29-30-án rendezik meg. A versenykiírást mellékelem. A versenyt idén is Gyulán, a Várfürdő 50 m-es szabadtéri medencéjében rendezik. (Legalább egy esős napot ki szoktunk fogni!)
A verseny pénteki és szombati napja munkanap!!! A nyugdíjas sporttársakat ez kevésbé érinti, de a munkahellyel rendelkezők próbálják szabaddá tenni magukat akár mindhárom, akár egy- vagy két napra!
2001-ben, 2002-ben és 2003-ban a
Hajdú-Bihar megyét egyedül képviselő Debreceni Szenior Úszó Klub mesterhármast
állított fel: egymás után háromszor győzött a megyék és a főváros csapatai
között számított pontversenyben. A végleg Debrecenbe került kupa a Debreceni
Sportuszoda előterében a szeniorok vitrinjében található. 2004 óta a 2 – 4.
hely a miénk, de minden évben adott a lehetősége egy újabb győzelemnek. Ehhez
egy 60 – 70 fős csapatnak kell összeállnia, és a csapattagoknak a lehető
legtöbb számban elindulnia és szabályosan célba érkeznie (ez rajtonként még
csak 1 – 1 pontot ér), illetve minél előbb végeznie korcsoportjában (8 – 2 pont
közötti értékeléssel). A szenior versenyeken az alsó korhatár 25 év (idén a
1984-es születésűek a legfiatalabb szeniorok). A korcsoportok 5 évenként
változnak, az I. korcsoportban a 25 – 29 évesek, a XIII. korcsoportban a 85
éven felüliek indulnak. A bajnokságon a lehető legtöbb váltót állítjuk össze
(35 – 37 váltónk
szokott összejönni), ezek teljesítménye kétszeres pontszámot ér a
csapatversenyben. A női versenyzőink száma egyre kevesebb, kérem a hölgyek
bátor részvételét a gyulai versenyen! Szintén részvételre biztatom új
belépőinket!
A versenykiírás részlete:
A VERSENY IDEJE: 2009. augusztus 28. péntek, 14 óra,
augusztus 29. szombat 9 óra,
augusztus 30. vasárnap 9 óra
„PONTVERSENY:
A MÚSZ-SZÚASZ és a Dr. Regele Károly Szenior úszóklub által alapított
vándorkupát egy évre az a megyei vagy budapesti csapat nyeri, mely a legtöbb
pontot szerzi. Az első helyezés 8 pontot, a hetedik hely két pontot ér.
Mindenki, aki teljesíti a távot, 1 pontban részesül. Váltók esetén az első 16
pontot, a nyolcadik hely 2 pontot ér.
VERSENYSZÁMOK
(tavalyi kiírás!):
1. NAP 2009. augusztus 28., péntek 14 óra |
2. NAP 2009. augusztus 29., szombat 9 óra |
3.NAP 2009. augusztus 30., vasárnap 9 óra |
1-2. 50m pillangó 3-4. 200m hát 5-6. 100m mell 7-8. 200m gyors 9. 4x50m mix gyorsváltó 10-11.
4x50m vegyes váltó 12.
papa – mama – gyerek váltó |
13-14. 400m gyors 15-16. 100m pillangó 17-18. 50m hát 19-20. 200m mell 21-22. 50m gyors 23.
papa - mama - két gyerek 24. 4x50m vegyes mix váltó 25-26.
4x50m gyors váltó 27.
Pillepárbaj selejtező |
28-29. 200 pillangó 30-31. 100m hát 32-33. 50m mell 34-35. 100m gyors 36-37. 200m vegyes 38.
nagyszülő – szülő - gyerek
váltó 39.
Pillepárbaj döntő |
Egyelőre arra kérem a debreceni csapat
tagjait, hogy e-mailben vagy mobilon minél előbb nyilatkozzanak részvételi
szándékukról, illetve arról, hogy melyik napo(ko)n és
milyen számokban kívánnak indulni! Kérem, hogy azok is jelezzenek vissza, akik
biztosan nem tudnak jönni!
Krasznai Róbert, Erdős Mária, Bihari Árpád,
Jurák Árpád, Puskás Pál, Dr. Bitskey István, Bitskey István, Fodor György,
Miklós Attila, Dr. Nowakowska Malgorzata és Dr. Rentka László nyilatkozott
eddig részvételi szándékáról.
Várom az előzetes szándéknyilatkozatokat!
Debrecen, 2009. július
5.
Dr. Rentka László 06-30-742-52-44
Részletes
terv a sikeres szerepléshez
(Érdemes
elolvasni!)
A sikeres gyulai szerepléshez sok lelkes,
rendszeres edzésmunkát végző, a saját képességeit ismerő, a versenyzés
szabályait betartó, a csapatérdeket elfogadó, a versenyzése költségeit fedezni
kész klubtárs összehangolt, szervezett munkájára van szükség! 60 – 70 fős
csapatnak van esélye a csapatverseny megnyerésére! A Debreceni Sportuszodában együtt edzőkön
kívül a máshol és máskor edző debreceni és Debrecenen kívüli csapattársainkra,
köztük az újonnan belépőkre is számítunk! A gyulai verseny a legfontosabb hazai
versenyünk, a szeniorok országos bajnoksága (amely különben nyílt, így külföldi
ellenfelekre is bőven lehet számítani)! A klubok között számított
pontversenyben közel egy évtizede a legtöbb pontot szerezzük, de a pontverseny
és a csapatverseny lényege a versenykiírás szerint a főváros és a megyék között
számított pontverseny. 2001-ben, 2002-ben és 2003-ban az említett feltételek
között is sikerült megnyernünk a csapatok közötti pontversenyt. Azóta több új
egyesület is színre lépett. A Debreceni Szenior Úszó Klub csapatának
Hajdú-Bihar megye képviseletében a következő ellenfelek összesített
eredményével kell felvennie a versenyt: a főváros csapatával: Újbuda
Senior, Budapesti Delfinek, Tempero, Sprint Fortuna, FTC, Kőbánya SC, MAFC,
Szervátültetettek, Balaton Masters; Békés megyével: Gyula (Dr. Regele
Károly Senior), Békéscsaba, Tótkomlós, Szarvas; Csongrád megyével:
Csongrád, Szentes, Hódmezővásárhely.
Ez a három, több egyesületes csapat tudott
előttünk végezni az elmúlt öt évben. A főváros csapata minden évben győzött,
Debrecen a 2 –
4. helyen végzett, tehát győztük már le a két megyei csapatot. A csapatgyőzelemhez 8 – 15 átlagos pontszámot
hozó debreceni csapattag hiányzott úgy, hogy pl. 2004-ben 41 olyan csapattag
nem jött el Gyulára, aki a korábbi három év bajnokcsapatának tagja volt. Ekkora
előnyt nem lehet büntetlenül adnunk az ellenfeleknek! A másik két hátrányos
tendencia, hogy egyre kevesebb a női versenyzőnk, és egyre kisebb a Debrecenben élők és
edzők aránya a csapatban (a máshonnan hozzánk csatlakozóknak örülünk, a
debreceniek fogyására magyarázatot keresünk…)
Kérdés, hogy ilyen nehéz feltételek mellett
érdemes-e a csapatgyőzelemre törnünk? Amíg néhány tucat csapattársam igennel
felel a kérdésre, addig IGEN!
Elfogadom, hogy van, akinek csak a hétvégi
szórakozása a gyulai verseny, vagy egy országos csúcskísérletre kínálkozó
alkalom, de kérem, hogy mindenki segítse a csapat munkáját és lehetőségei
szerint gyarapítsa az úszások és a pontok számát!
A tervezéshez szükséges, hogy tudjuk, hány
sporttársunk jön el a versenyre, és összesen mennyi versenynapot és
versenyszámot vállalnak.
A tervezéshez tudnunk kell, hogy a váltókban
kire számíthatunk, melyik úszásnemben tud indulni, és milyen időeredményre
képes 50 m-en? (gyorsváltó és vegyes váltó lesz).
Külön felhívom a figyelmet a 200 m-es
számokra: pillangó, hát, mell, vegyes és gyorsúszás a várható eredményességi
sorrend, de tanulmányozzátok a korábbi évek jegyzőkönyveit!
www.magyar.sport.hu/uszas
Archívum
Néhány fogalmat és a gyulai versennyel
kapcsolatos bevált, idén is alkalmazandó szokást ismertetek: MENÜ úszást hajt
végre, aki valamennyi egyéni versenyszámban (három nap alatt 14-ben!) indul. Jelentős, de többek által bemutatott teljesítményről
van szó, amellyel a pontversenyben két-három átlagos indulási kedvű versenyző
pontszámát lehet elérni. Elfogadott a két napos és egy napos MENÜ úszás fogalma
is, itt értelemszerűen két- vagy egy versenynap valamennyi egyéni számában
indul a versenyző. A „majdnem” MENÜt úszók egy vagy két kritikus számot
kihagynak a 14-ből.
Az egyéni számok nevezési díja
Hét (7) egyéni versenyszám után a további
számok nevezési díját a Klub fizeti (A 70 éven felülieknek biztosított rendezői
kedvezmény (két számban az indulásuk díjtalan) a versenyzőt illeti, a 8.
számtól pedig a Klubkedvezmény érvényesül. Hetven éven felüli debreceni versenyzőnek
lenni és sok számban indulni kétszeresen jó!
A váltókban az indulás díjtalan és kötelező!
(Klubköltségből fedezzük a debreceni váltók nevezési díját.) Aki pénteken vagy
csütörtökön nem a verseny kezdetére érkezik, de a váltókat még valószínűleg eléri,
jelezze! Miklós Attila számítógépes váltó összeállítása az alap, ezt a
helyszínen közfelkiáltással módosíthatjuk, például vannak összeszokott
négyesek, akik felülírhatják a számítógépes javaslatot. Minden váltó
összeállítási tervnél a tartalékok (a kimaradt néhány versenyző) felsorolása is
szerepel, akik álljanak készen az esetlegesen kieső (jelen nem lévő, sérült,
fáradt) csapattag helyett az azonnali beugrásra!
A váltók A, B, C, D stb. betűjelet kapnak, amelyet a váltó tagjainak
azonos színű lapra írva kiosztunk a helyszínen, és a névsort is többször
felolvassuk. (Tavaly így is két váltó „szállt el” jelen nem lévő váltótárs
miatt!) Idén is valószínűleg tízes nagyságrendben lesznek jelen új csapattagok,
így a váltó tagjai nem ismerik egymást, és a „cédulás” módszer tűnik a
legegyszerűbb azonosítási módnak. A csapat tagjait kérem, hogy a lelátón egy
helyen helyezkedjünk el (ez gyakorlatilag a lelátó negyedét jelenti a szokásos
csapatlétszámunknál!) A váltók négy tagja a lelátón ismerkedjen meg egymással és
tartson rövid taktikai megbeszélést! Javasolt csapatkapitányt választani, ha ez
nem történik meg, én jelölöm ki a csapat legtapasztaltabbnak vélt tagját. Az
úszók sorrendjét határozzák meg, és a pályabeosztás bemondása után induljanak a
pályájukhoz, két-két ember a két oldalra! A váltóknál a pontversenyben
kétszeres pontszámokat érhetünk el, éremszerzési lehetőséghez jutunk, és a
legfiatalabb váltóknál országos csúcsjavításra is van esélyünk!
Miklós Attila a váltók tapasztalatait több
dolgozatban ismertette, kérem, hogy folytassa ezt a tevékenységét! A
csapattagoktól azt kérem, hogy pillanatnyi formájukról (az 50 m-es távokon
várható időeredményeikről) tájékoztassák Attilát és/vagy engem, hiszen a váltó
összeállító program az életkor adatokra és az időeredményekre támaszkodik!
Vitaindítóként Miklós Attila egy táblázatot szerkeszt a rendelkezésre álló
korábbi versenyeredményekből.
Fotósainkat kérem, hogy mindhárom
versenynapon próbáljanak néhány csapatfotót készíteni!
Az 50 m-es pillangóúszás 2008-tól Gács
Marcell emlékszám, a 200 m-es pillangóúszás az idei versenytől Dr. Kerekes
Sándor emlékszám lesz. Kérem, hogy a férfi és női versenyzők egyaránt kiemelten
készüljenek erre a két megmérettetésre! (A 200 m-t átlagos kondícióval nem túl
nagy feladat „leúszásra” végrehajtani! A debreceni edzéseken már többször
igazoltuk ezt az állítást.)
A szállását mindenki szervezheti! A Göndöcs
Benedek Szakiskola és Kollégium szálláshelyeinek megrendelését megbízás esetén
vállalom! (A kezdetektől ez a szeniorok bázis
szálláshelye, 10-15 perc sétára az uszodától.) Értesülésem szerint Fodor Gyuri
idén nem tud szállást biztosítani a fiataloknak!
A közös utazások megszervezése javasolt:
akinek szabad helye van a gépkocsiban, tegye közhírré! Kérem, hogy az utazások
kényelmi szempontjai miatt senki se mondjon le egy versenynapról sem, inkább
keressen más utazási lehetőséget!
Szombaton este a közös vacsorán vegyünk
részt!
A verseny alatt a medence közelében lévő
büféknél hosszú sor szokott állni. Kérem a csapattársakat, hogy többen és több
főnek szervezzék meg a vásárlásokat! Kérem a MENÜ úszókat segíteni! (Ásványvíz,
palacsinta, melegszendvics stb. vásárlásával, amit az érintettek természetesen
kifizetnek!)
A pille-párbajt és a családi váltókat
pontversenyen kívül rendezik, az érdeklődők jelezzék részvételi szándékukat! A pille-párbaj selejtező szintideje (2x50 m pillangó egy férfi
és egy női váltótagnak) 1:01 mp körül van!!!
Aki új csapattagot tud ajánlani, tegye meg!
A hozzátartozók indulásának gyulai uszodai belépő vonzata is van, lásd a
versenykiírásban! (Aki aznapra benevez legalább egy számba, az kap kedvezményes
belépőt. Lehetőleg olyan számra nevezzen, amit – akár vízből indulással –
teljesíteni is tud!)
Egyesületi pólóból a sötétkék – sárga felirattal,
a fakókék – sárga felirattal, a sötétkék – narancssárga felirattal (ez
„hibás Mauritius”-nak tartjuk), a piros – fehér felirattal, a narancssárga –
kék felirattal, a citromsárga – kék felirattal és a fehér – kék felirattal
változatok léteznek, az első tekinthető az alapváltozatnak. 600 –
A fiatalok közül a versenyen kívüli indulást
legfeljebb az 1985-ben és 1986-ban születetteknek javaslom, akik két éven belül
elérik a szeniorság alsó korhatárát. Nevezési díjuk van, díjazásuk nincs, a
jegyzőkönyvben szerepelnek.
Kérem az „alvó” csapattagokat, hogy térjenek
vissza a versenyzéshez! A hátralévő idő elegendő a tisztes formába lendüléshez!
Kérem a „kemény mag”-ot, hogy idén is vegyen
részt a közös felkészülésben a Debreceni
Sportuszodában! (A hétfői, szerdai, pénteki 18.30-tól kezdődő edzésen kívül
kedden 20 órától gyorsító edzést, vasárnap 10 órától időmérő edzést tartunk a
Debreceni Sportuszodában.) A gyulai teljes programot idén is több edzésen
leússzuk, illetve kérem az elszántakat, hogy erre akár külön edzésen kerítsünk
sort! Augusztus 24-től a Debreceni Sportuszodát szokásos féléves karbantartás
miatt bezárják, ezért az utolsó héten a Nagyerdei Strandon
edzhetünk.
Debrecen, 2009. június 5. Dr. Rentka László
06-30-742-52-44