Mivel a vízben nincsenek ilyen erős megkötöttségek, gondolom, ezért lett úszó Bitskey Pista junior… Kivételesen hosszú múltra – már vagy bő egy évre - visszanyúló szenior úszó (=úszkáló) „pályafutásom” eleje óta folyamatos kutatómunkában vagyok, hogy a permanens lustaságomat hogyan tudnám a legkevesebb ellenállással összepárosítani a relatív eredményességgel (eredményesség alatt itt kizárólag a saját korábbi eredményeimmel való relációt értem). Évekkel ezelőtt – még mielőtt megjelentem volna a szenior táborban - jellemzően 3-4 km közötti átlagos napi távokat úszkáltam végig, ami számomra elég fárasztó volt ahhoz, hogy el ne kezdjek gondolkodni azon, milyen nyomós alibi-indokkal lehetne ezen jelentősen csökkenteni. Muszáj volt a távokban gondolkodnom, mert ahhoz mégsem volt pofám magammal szemben, hogy az edzések számát konvergáltassam az x tengelyhez… Gyorsan meg is lett a megoldás: ha az intenzitást fokozom, akkor nyugodtan elcsalhatom a harmadát, vagy akár a felét is az edzéseknek. Valahogy a szerencse is velem volt, mert ahogy csökkentettem az adagot, az időimet még mindig sikerült folyamatosan javítani, és sikerült magamat mindig azzal becsapni, hogy a víz igazságos, itt nem pontoznak, ergo csak úgy lehettem jobb, hogy célszerűbb és hatékonyabb edzéseket vezényeltem magamnak. Hogy ez ilyen szépen összejött, és már csak napi átlag 2000-2500 métereket úsztam, igazán büszke voltam magamra, mert azt hittem, hogy ez az optimum és el nem tudtam volna képzelni, hogy van, aki a módszeremet már korábban a csúcsra járatta. És itt kanyarodunk vissza Bitskey juniorra… A helyszín a budapesti Sportmax 2 szabadidőközpont uszodája az I. kerületben. A felvonás előtt annyit érdemes tudni, hogy ide mindketten heti egy-két-három alkalommal járunk úszni, különböző napszakokban, évszakokban, stb., és még egyszer sem volt olyan, hogy egyáltalán megkérdeztük volna egymást, hogy ki mikor jön legközelebb, nemhogy egyeztettünk volna, mégis szinte óramű pontossággal ráérzünk arra az időszakra, amikor a másikunk is csobbanást tervezett. Szóval Pista megjelenik a medencetérben. Végül is elindul a medence felé, mert időközben ráeszmélt, hogy hová is tévedt be, és hogy már átöltözött… Körbenéz, hátha lát egy ismerőst, akivel jól bele tudna feledkezni egy vidám beszélgetésbe, hogy aztán egyszer csak sajnálkozva nézhessen rá az órájára, hogy jaj, már csak két hosszra maradt időm, mert utána mennem kell… Ha talál ilyet – és ahogy említettem, már szinte zsigerből tudja, hogy ha engem keres, meg is talál -, odajön és jóbarátként, önzetlenül megosztja az elvesztegetett hosszaiért előre is érzett lelkiismeret-furdalását velem. Ha esetleg mégsem vett észre, mert egy jó nagy tüdőnyi levegővel még időben le tudtam merülni a víz alá, arra gondol, hogy milyen kár, hogy nem az elfekvőt (masszázsmedence) építették a bejárattal szembe, hanem a csempés kádat, mert így egy kicsit erőltetetten nézne ki, hogy úszósapkával a kezében egy derékszögű balkanyart követően rögtön a vízi elfekvőben kezdené a napi edzésprogramot, ehelyett viszont a legalább néhány gyötrelmes alibihosszal kell nyitnia. Megy HÁT néhány hosszt háton, kezdetleges technikájának köszönhetően a 25-ös medencében kijön neki vagy 5-6 kartempó is, míg átér a túlpartra. Miután az egyik kezén már elfogyott az összes ujj, amivel az eddig leúszott hosszokat számolta, körbenéz HÁT, hogy a közelben, mindössze nyolc-tíz sávval arrébb úszó csapattársa pillantását elkapva egyetemes jelbeszéddel rávegye, hogy érezze, hogy mennyire megterhelő is a vízben mozogni, és hogy már korábban eljött az ideje átmászni a masszázsmedencébe, mint amióta elkezdtünk úszni. Szinte felcsillan a szeme, amikor bejön a terve, és én is megadom magam a domináns restségnek. Az ücsörgőben aztán minimális empátiám nem lévén véletlenül ráterelem a szót a hosszútávúszásra és a nyíltvízi átúszásokra. Pista hihetetlen színészi adottságai ekkor ütköznek ki rajta igazán, hiszen csak röntgenszemekkel lehet látni rajta a teljes döbbenet és sokkhatás legapróbb jeleit, amikor az olyan távok kerülnek szóba, mint a 3500 vagy az 5200 méter. Szegény majdnem még akkor is telefonos segítséget kér, amikor szeretném volna tőle megtudakolni, hogy 400 gyorson milyen időre képes, mert nem tud addig visszalapozni a memóriájában, hogy mikor úszott valaha ennyit egyszerre… Saját bevallása szerint – na jó, inkább az én kérdésemre „bólintva” – ha lenne 15 méteres hátúszás versenyszám is, már régen nem indulna 50-en… Aztán egyszer csak hallottam egy tőle idegennek érzett szándékáról is, mégpedig hogy indulni szeretne a nyáron az Öbölátúszáson (3500 m). Gyorsan felajánlom neki, hogy ha nem bánja, hogy öt percre magára hagyom, akkor gyorsan kiugranék a patikába gyógyszerért, nehogy a végén még mentőt kelljen hívni hozzá. Elmeséli, hogy a verseny előtt egy alkalommal le fog jönni majd és leúszik egyben 3 km-t, aminél csak akkor néznék rá hitetlenebbül, ha azt mondaná, mell kartempóval és hát lábtempóval is képes felúszni a Niagara vízesésen. A köztünk lévő nem enyhe képességbeli differenciáról annyit, hogy lehet, hogy már nem sokáig, de egyelőre még vitézül állom a rohamait mind az 50-en, mind a 100-on úszott időivel szemben, bár hajszálra már megközelített mindkét távon. Végül is ez rendben is volna, hiszen mindketten a hármas korosztályban vagyunk, a dolog egyetlen apró szépséghibája felett - ő háton szorongatja a gyorsúszó időimet - pedig nagyvonalúan elnézek… Ha valaki heti néhány száz méter úszkálás után ilyen eredményekre képes, akkor számomra ez elég megerősítés arra, hogy minél kevesebbet úszok, annál jobb leszek. Ha másban nem, akkor például sakkban - ha az úszásból megspórolt időt erre fordítanám -, hiszen az is valami… Gondolatban már ki is dolgoztam egy edzéstervet, melynek a csúcsformába hozó szakaszában olyan napi edzések lesznek, melyek 100 méter bemelegítéssel végződnek. A jelszavam ez lesz: járatlan utat jártra vagy járhatóra fel ne cserélj! Füzi László u.i.: ha valaki látogatni szeretne, minden nap délután 3-5 között lehet jönni, addig a kényszerzubbonyt is leveszik rólam… ja, és mindenféle gyümölcsöt nagyon szeretek! A történetben szereplő bármely mozzanat megegyezése a valós eseményekkel csak a véletlen, vagy az én művem… |