2009. december 27-én, vasárnap 9 – 12 óra között nyílt edzés lesz a Debreceni Sportuszodában, amelyre a szokásos 6 – 8 (olykor 2 – 3) főnél több résztvevőre számítok! A 25 m-es medencében 9.30 – 11.30 között bérelek pályát, belépés névlista alapján, jelszó (jelmondat): „A SZENIOROK EDZÉSÉRE JÖTTEM!” (Családtagokat is lehet hozni! Önrész a szokásos 250 Ft/fő.) Belépés 9 – 11 óra között, kilépés 12 óráig. Program: A) Úszás szabadon, akár a 25 m-es, akár az 50 m-es medencében. B) 9 órától a 25 m-es medencében edzenek Harsányi Sándor testnevelő tanár, úszóedző diákolimpiára készülő (tavaly azon nyertes) általános iskolai váltójának tagjai, akik kihívtak bennünket egy edzésversenyre (50 m-es és 25 m-es távon kell pörögnünk, néhány ismétléssel). Jó lenne egy erős 4 – 6 fős váltót állítani! C) Igény esetén 10 órától a 100x50 m-es edzés ismétlésére is sort keríthetünk a 25 m-es medencében. D) A vasárnaponként szokásos 200 m-t vagy 400 m-t „összerakó” részt is megtartjuk jelentkező esetén. E) Eszmecsere a melegvízben. 2009. december 28-án, hétfőn és 30-án, szerdán szokásos edzés 18.30-as vagy 20 órai belépéssel. 2009. december 29-én, kedden és 30-án, szerdán 9 órától edzés az iskolai sprinter váltóval, igény esetén a 100x50 m-es edzésünk ismétlése. 2010. január elsején, pénteken délben nyit az uszoda, egy délutáni közös edzésre (újévi úszásra) kérek időpont javaslatot! 2010. január 3-án, vasárnap szintén közös edzés 9.30-tól a Sportuszodában. 2010. január 4-étől, hétfőtől indulnak újra a szokásos edzések (hétfőn, szerdán és pénteken 18.30 és 20.00 órai belépéssel, kedden a gyorsító edzés 20 órai kezdettel.) Köszönöm a tagdíj befizetéseket, december 22-éig 25 fő fizetett és a tagdíj mentesek közül is többen megerősítették jövő évi klubtagságukat. Jövőre az egyéni vagy céges bérletek számunkra jóval kevesebbet érnek, ugyanis azok 50 alkalmas belépéssel kb. a korábbi éves bérlet árának felébe kerülnek január 1-jétől. (Egy szenior úszónál évenként 200 fölötti belépés szokásos, amely így négy bérlet váltásával durván a tavalyi ár duplájába kerül. (Az 50 alkalmas nyugdíjas- és diákbérlettel 600 Ft-ba, úszóbérlettel 650 Ft-ba, felnőtt bérlettel 844 Ft-ba, céges bérlettel 1050 Ft-ba kerül egy belépés. A megoldás: ahogy az elmúlt hónapokban, továbbra is közös edzések tartása a kedvezményes időszakban, időnkénti bérletes vagy jegyváltásos magánedzésekkel. Januárban a 250 Ft-os önrész még tartható, februártól 400 Ft-os önrésszel tudjuk folytatni az edzéseket, az úszójegyek 650 Ft-ba kerülnek.) Debrecen, 2009. december 25. Tisztelettel Dr. Rentka László |