1993 óta 15 debreceni sportember neve és eredménye került fel a nagyatádiak „Cetrend” ranglistájára, többségük 1993-1995 között úszta le Debrecenben az embert próbáló távot a DISZ úszószakosztálya és a Debreceni Szenior Úszó Klub versenyein, míg hárman tavaly Nagyatádon teljesítették azt, a 2-4. helyen végezve a mezőnyben. Az elmúlt néhány évben még 12 debreceni távteljesítő 10 km-es időeredménye vált ismertté – általában hosszabb, 12 km-es vagy 12 órás (27- 39 km közötti távot eredményező) úszás részeredményeként. Dr. Rentka László, a Debreceni Szenior Úszó Klub 52 éves úszója kilencórás utazás után április 18-án Nagyatádon 26 – 30 éves ellenfelekkel versenyezve 2 óra 31 perc 13 mp-es, jónak mondható időeredménnyel a 2. helyen végzett. Beleznay László „uszonymesterrel”, a nagyatádi főrendezővel megbeszélték, hogy a közeljövőben Debrecenben ismét megrendezik a 10 km-es versenyt…
Hajós Alfréd-mérföld Hajós Alfréd 1896. április 11-én az első Újkori Olimpián a 100 méteres és az 1200 méteres távon győzött. Debrecenben 1993 óta az 1200 m-es táv leúszásával emlékeznek az első magyar olimpiai bajnokra. A napokban az Újkerti tanuszodában 24 szenior és egyetemista úszó teljesítette az 1200 méteres Hajós Alfréd-távot, a legjobb eredményt Fizil Ádám egyetemista úszta 16:37,6 mp-cel. Krucsó Zsolt, a debreceniek „sportcsillaga”, aki nemrég vehette át a fővárosban a sportot felügyelő miniszter elismerő oklevelét, szintén leúszta a távot. A májátültetésen átesett versenyző a tavalyi Európa-Játékokon szerzett hat aranyérme után idén szeptemberben a Szervátültetettek Világjátékán való sikeres szereplésre készül. Debrecen egyetemi város, így nem meglepő három professzor (Bitskey István, Batta Gyula és Kappelmayer János) részvétele a Hajós-mérföld úszáson. A legfiatalabb résztvevő a 11 éves Kádasi Réka, a legidősebb a 68 éves Bitskey István professzor volt. Debrecen, 2009. április 22. Dr. Rentka László | ||