Idén a soproni 24 órás váltóúszáson két váltóban úsztak debreceniek: a 18 induló csapat közül az 5. helyen végzett Bármit Megúszók csapatában korábban is hagyományosan szereplő Bujna Lilla, Füzi László és Bakonyi Tamás mellett (januártól mindhárman Klubunkhoz igazoltak) a Debreceni Delfinek DSE két erőssége, Godó Bence (1990) és Godó Soma (1992) úsztak 4 - 4,5 órás versenyidőt. Általában három úszó váltotta egymást hosszanként, 33 méterenként. A véghajrában a korábban felsorolt ötös szerepelt. Az igen szoros eredményt számlálási bizonytalanság tette keserédessé - két hosszal maradtak el a 4. helytől! A másik váltóban , a TTF Blugyborékban Rentka László és Bonivárt Ágnes úszott az utolsó 11 órában. Előbbi önálló úszási lehetőséget is kapott, 3733 m-t úszva hajnali 3 és 4 óra között. A 6. helyével elégedett volt ez a váltó, amelyben Hajnal Erika hosszútávúszó olimpiai kerettag is helyet kapott (az ő önálló úszóórája 4800 m-t jelentett!) Debrecen, 2008. április 24. Dr. Rentka László | |