Bonivárt Ágnes volt a legeredményesebb!

A szenior úszók hódmezővásárhelyi országos versenyén a Debreceni Szenior Úszó Klub 18 fős csapattal vett részt. Sok jó helyezés és időeredmény született a versenyen. Bonivárt Ágnes valamennyi, két nap alatt összesen tíz egyéni versenyszámban úszott és dobogós helyen végzett. Gyors- és hátúszásban egyéni csúcsot ért el a debreceni versenyző, aki a helyezési számok alapján számított ranglistán a női mezőny élén végzett és különdíjat vehetett át a verseny végén. A csoportkép másnap a Debreceni Sportuszodában a szeniorok és egyetemisták edzésén készült, középen Bonivárt Ágnes a különdíjjal.



A hódmezővásárhelyi versenyen a debreceni csapatban indult legidősebb úszónk, a 87 éves Puskás Pál Hajós Alfréd-díjas, négyszeres szenior Európa-bajnok, valamint Dr. Nagy Sándor Tibor, Kovács Lukácsné és Szántó Endre korelnökök. A fiatalokat Salamon Tibor, Fodor György, Szabó Attila, Fráter Olivér, Kiss Attila, Bihari Árpád, Nagy István és az első versenyes Nagy Péter képviselték. A negyvenesek-ötvenesek, Jurák Árpád (szintén 10 egyéni számban indult!), Dr. Boros Izabella, Miklós Attila, Gyepesi István és Jászó István egészítették ki a csapatot, akik az erős mezőnyben több jó időeredményt és helyezést értek el és hat váltóban is szerepeltek.

Debrecen, 2008. november 13.

Dr. Rentka László