I. Várfürdő Masters
Gyula
2008. január 12.



A Debreceni Szenior Úszó Klub tíz fős csapattal vett részt Gyulán az első ízben kiírt Várfürdő Masters névre hallgató versenyre. (Nyílt titok, hogy az idén elmaradt debreceni idénynyitó verseny helyett került a versenynaptárba ez a rendezvény.)

Eddig nyári élmények kötődtek Gyulához, most a sátortetős uszoda teljesen új arcát mutatta, érdemes megnézni a versenyfotókat.

A rendhagyó versenyszámok országos csúcseső lehetőségét vetették fel. A debreceniek két rekordot állítottak fel: 400 m vegyesen Dr. Rentka László 6:06,2 mp-es eredménnyel ért el új országos csúcsot.

(Személyes beszámolóm: meg kellett dolgozni ezért az eredményért: a futam 4-es pályáján 3:20-as nevezési idővel a korcsoportomba tartozó Szögi Pál szerepelt. Ez az idő természetesen tévesnek bizonyult, versenyzőtársam el sem indult 400 m vegyesen, helyette később 200 m vegyes úszott a gyorsúszókkal 3:10,4 alatt. A 400 m vegyes futamban szerepelt még Sebők János, aki 100 m-nél, a pillangóúszás után még 12,7 mp-cel vezetett előttem. Soknak tűnt az előny, 220 m körül, a mellúszásnál értem utol, de akkor már nem volt nagy kedvem hajtani. A 100 m-es gyorsúszás is elég hosszú volt, de már nem voltam támadásoknak kitéve. A harmadiknak beérkező korábbi csúcstartó, Kovács Gábor is a régi csúcson belül ért célba. Sebők János eredménye: 6:16,7, Kovács Gábor eredménye: 7:11,7.

A 400 m vegyes részidői (Bonivárt Ágnes mérése):

Fodor György 1:15,44 2:38,41 4:22,69 5:43,82
pillangó: 1:15,44 hát: 1:22,97 mell: 1:44,28 gyors: 1:21,13

Dr. Rentka László 1:28,88 3:00,25 4:41,82 6:06,22
pillangó: 1:28,88 hát: 1:31,37 mell: 1:41,57 gyors: 1:24,40

A 400 m vegyes részidői (hivatalos versenybírói közlés, lejegyezte R.L.)

Bonivárt Ágnes 1:53,23 3:39,10 5:49,48 7:39,00
pillangó: 1:53,22 hát: 1:45,87 mell: 2:10,38 gyors: 1:49,52

Krasznai Róbert 2007-ben súlyos betegség és sürgős műtét miatt az országos bajnokságot és az Európa-bajnokságot is kihagyta. Az újra edzésbe lendült debreceni versenyző most, a gyulai versenyen tavalyi saját csúcsát javította meg közel 10 mp-cel 800 m-en, az új csúcs 13:18,1. (13:27,90 volt a 2006-ban Hajdúszoboszlón úszott korábbi csúcs.)

A hivatalos és saját mérésű részidők:
100 m 200 m 300 m 400 m 500 m 600 m 700 m 800 m
01:31,2 03:12,4   06:38,3       13.18,11 (13:18,1)
01:29,6 03:10,6 04:52,8 6:37 08:16,9 09:58,3 11:41 13:17,9


N é v Szül. év: Kor-csoport Versenyszám Időeredmény Helyezés Megjegyzés
Fodor György 1981 I. 400 m vegyes 05:43,6 1. hely  
Dr. Rentka László 1957 VI. 400 m vegyes 06:06,2 1. hely Országos csúcs
Bonivárt Ágnes 1978 II. 400 m vegyes 07:39,0 1. hely  
Szántó Endre 1936 X. 200 m gyors 05:28,1 2. hely  
Krasznai Róbert 1940 IX. 200 m gyors 03:01,4 1. hely  
Sárkány Ákos 1973 III. 200 m gyors 3:43.6 2. hely  
Kovács Lukácsné 1935 X. 200 m gyors 04:58,3 4. hely  
Kerezsy Kinga 1968 IV. 200 m gyors 03:43,8 1. hely  
Jaczkó Eszter 1982 I. 200 m gyors 02:44,7 2. hely  
Dr. Rentka László 1957 VI. 200 m mell 03:06,9 1. hely  
Kovács Lukácsé 1935 X. 200 m mell 05:18,3 2. hely  
Bonivárt Ágnes 1978 II. 200 m mell 04:01,0 1. hely  
Dr. Rentka László 1957 VI. 200 m hát 02:53,4 1. hely  
Kovács Lukácsé 1935 X. 200 m hát 05:10,7 2. hely  
Bonivárt Ágnes 1978 II. 200 m hát 03:29,0 1. hely  
Jaczkó Eszter 1982 I. 200 m hát 03:06,5 1. hely  
Dr. Rentka László 1957 VI. 200 m pillangó 03:27,7 3. hely  
Puskás Pál 1921 XIII. 800 m gyors 19:16,2 1. hely  
Szántó Endre 1936 X. 800 m gyors 24:03,8 2. hely  
Krasznai Róbert 1940 IX. 800 m gyors 13:18,1 1. hely Országos csúcs
Sárkány Ákos 1973 III. 800 m gyors 16:41,3 1. hely  
Kerezsy Kinga 1968 IV. 800 m gyors 16:25,3 2. hely  


19 egyesület között a 2. helyen végeztünk az összesítésben.

Debrecen, 2008. január 13.
Összeállította Rentka László